Ma jutottam el ismét oda, hogy írjak ide. Már reggel gondoltam rá, hogy írni fogok, de csak most jutottam el idáig. Házfelújítás, meló és minden szépség megtörtént az elmúlt hetekben. De ehhez képest nem éreztem magam rosszul, csak fáradtam. Egészen a mai délutánig.
Kapcsolatban van. Kiírta a Facebook-jára.
Most leírhatnám, hogy ez mennyire fáj, de jelenleg leginkább csak ürességet érzek. Meg ritkán van az, hogy valamit nem tudok megfogalmazni, de jelenleg abban a helyzetben vagyok. És ezt magamnak köszönhetem. Ez mind az én hibám. Hányan bíztattak, hogy lépjek és tegyek valamit? Nos, már nagyon közel voltam hozzá, hogy valamit tényleg tegyek, főleg az elmúlt napokban, de bumm! Mindennek van ára, és én szépen mindenért meg is fizetek.
És igazság szerint mindent meg is érdemlek.
De én soha többé nem akarok senkit se szeretni!!! Egyszerűen az lenne a legjobb, ha képes lennék mindenféle érzelmet kizárni magamból.
Igen, ez most tömör és kusza bejegyzés volt, de ha egy kicsit is kitisztul a fejem, akkor írok inkább. Most próbálok túlélni és túllépni. Előbbi mindig sikerül, utóbbi soha...

Újabb művem került fel az oldalra, méghozzá az egyetlen fanfiction, amit be is fejeztem. A Vámpírnaplók nevű sorozat ihletett meg.
Anno nagyon szerettem írni ezt a történetet, ami végül önálló szálon kezdett el futni, és a szereplőkön kívül már nem nagyon kapcsolódott az eredeti történethez. Nagyon sok pozitív kritikát kaptam róla, remek tásaság alakult ki a régi oldalamon, akik mindig mondtak róla pár szót. Bár, hogy őszinte legyek, szerintem nem ez a legjobb művem. Legalábbis számomra bebizonyosodott, hogy a fanfictionök nem nekem valóak, mert túl nagy a fantáziám ahhoz, hogy egy megadott stílusban és történeti síkban írjak.
Nem bétáztam át mielőtt feltettem volna, de talán nincs sok hiba benne. A műveim menüpontban megtalálható.

Itt pedig a tartalma:

Mindenkinek vannak titkai. Mindenki őriz egy fekete pontot az életében. Mindenki hazudik, még akkor is, ha ezzel csak a környezetét szeretné óvni. De van az a pont, amikor a hazugságokból már nincs visszaút, és az emberek ellened fordulnak.

Heather egy 18 éves lány. Szőke, kék szemű, magas, tökéletes alakú. Elsőre talán azt is hihetnénk, hogy egy mesebeli szereplővel találkozunk, ám az élete korántsem mesés. Hiszen mi oka lenne rá, hogy talpig feketében jár, egyáltalán nem óhajt barátságokat kötni, és teljesen bizalmatlan mindenkivel?

Az édesanyjával költözik Mystic Fallsba, ahol megpróbálja túl tenni magát apja tragikus halálán. Látszólag kezd helyre kerülni az élete, az ottani diákok barátkoznak vele, de a múltja hamar megtalálja, és kegyetlen hazugságokba kényszeríti a lányt, aki komoly csatát vív a saját és anyja életéért. Azt hiszi egyedül van, hiszen senki sem törődik vele, de valamiért mindig ott találja Damont maga mellett.

Damon azonban vámpír, és Heather erről elég egyértelműen megbizonyosodik. Fél tőle, ám valami mégis vonzza őt. Talán csak a kétségbeesése? Talán csak azért, mert Damon többet tud róla, mint bárki más? Talán mert mindenki magára hagyta? Vagy talán azért, mert hihetetlenül jóképűnek tartja?

Akárhogy is, a sors úgy hozta, hogy ketten együtt szállnak szembe Heather múltjával, és kezdenek nyomozásba. Hiszen Heather sincs tisztában a legtöbb részlettel. Hogy mért üldözik még az apja halála után is a vámpírok és a vérfarkasok, amikor nincs nála az, amit keresnek? A rengeteg vészhelyzet összekovácsolja a párost, és bár Heather visszataszítónak tartja az összes vámpírt, és eleinte Damont is egy lelketlen, rossz teremtésnek tartja, ahogy megismerkednek, rájön, mennyi közös van bennük valójában. És hogy Damon bár tud rosszfiú is lenni, azért valahol mélyen benne is bőven feltolúltak az emberi érzelmek, amiket Heather nem fél felkavarni.

Igen, vannak napok, amikor nem nagyon vagyok gép előtt. Vagyis vagyok, csak a saját gépemen egyelőre nincs itthon net, de már rajta vagyok az ügyön. Hamarosan lesz, és akkor az oldalra is több időm jut, gyakrabban leszek elérhető neten.
De igazából mindig jól jön pár nap, amikor nem a gép előtt rohadok, mert sajnos hajlamos vagyok az egész napomat előtte tölteni. Régebben jobban függő voltam, de mivel mostanság ezer más dolgom is akad, nem nagyon tűnik fel, ha 2-3 napot kihagyok. Ilyenkor maximum mobilról tudok felnézni, de az mégsem ugyanaz. Gyakran lefagy, nem tudok hozzászólást, üzenetet küldeni. Jobb a gép előtt. Két hét múlva remélem, hogy már lesz a gépemen is net.
Na most az elmúlt napokban is voltak történések. Hazapakoltam véglegesen. Fájt a szívem, imádtam Pécset. De nem nekem találták ki. Valószínűleg jobb nekem itthon, habár kikészülök attól, hogy megint a szüleimnél kell laknom, de remélem, hamarosan a saját lábamra tudok majd állni.
A másik történés az, hogy ismét nekiálltam írni! Éljen! Nagyon régóta küzdöttem már azzal, hogy nem volt rá időm, amikor meg időm lett volna rám, akkor túl fáradt vagyok hozzá. De tegnapelőtt leültem, és folyamatosan írok és írok, és jön a történet. Csak az kellett, hogy random kitaláljak valamit. Még nincs meg a teljes sztori, csak most alakul, de remélem, hogy izgalmas lesz. Visszatértem a fantasy-hoz. Habár nagyon sok romantikus történetet írtam, meg jelen pillanatban is azt terveztem, valahogy mégis rá kellett jönnöm, hogy jobban szeretek elrugaszkodni a valóságtól, mint megszabott keretek között írni.

Jól vagyok. Tele félelemmel és bizonytlaansággal, de jól érzem magam lelkileg. Mi sem fontosabb jelenleg?:)
Nem tudom, hogy hova tovább, bizonytalankodom ezen a téren, de hamarosan ki fogom találni, hogy mit akarok az élettől. Azt ugye már tudom, hogy mit nem. És ez is valami.

Döntöttem: vége. Lezárul egy szakasz az életemben, és újat kezdek. Egy olyan életet kezdek, ahol nem mások elvárásai szerint fogok élni, és nem fogom magam azért rosszzl érezni, mert nem sikerült mások tetszése szerint cselekednem. Változok. Változnom kell.
Otthagyom az iskolát. Azonnal. Nem akarom letenni a maradék vizsgámat sem. Ezaz iskola felemészt engem. Előtte 6 évig jártam olyan suliba, ahol szintén kilógónak éreztem magam.
A döntésben az egyik tanárom segített. Meg akart buktatni, mert látta, hogy semmi közöm nincs a tantárgyhoz, végül egy kettest kihúzott belőlem, de aztán kérdezett így rólam, hogy mért vagyok itt, ha nem szeretem, én meg elkezdtem egy kicsit lelkizni. Hogy úgy érzem nekem kell tanulnom, mert a családomban senkinek sincs normális végzettsége, de tudom, hogy ezzzel a szakkal semmire sem megyek, de ezt az egy évet, ami hátravan, azt kiblokkolom. Ő meg mondta, hogy ne tegyem, mert látja rajtam,. hogy így is kivagyok, hogy olyat kell tanulnom, amit nem szeretek, és ha itt maradok, akkor csak még jobban tönkreteszem magam, és 1 év nagyon is sokat számít. Menjek, tanuljak valami olyasmit, amitől valóban boldognak érzem magam. És igaza van. Én már ősszel itt akartam hagyni, de aztán a családom miatt nem tettem, de most úgy érzem, hogy a maradék vizsgáimat sem tudom letenni.
Úgyhogy váltok. Nagyon sok kedves emberkét megismertem itt, és soha nem tudnék róluk rosszat mondani, valaki még hiányozni is fog, de ha baj volt, mégsem számíthattam senkire, csak magamra. Vagy talán az volt a baj, hogy sokuk a barátjukkal laktak, és rám már nem maradt idejük, vagy a másik részük partikra járt, amiket meg én nem szerettem.
Szóval én meghoztam a döntést. nem vagyok benne biztos. Abban sem, hogy ez a legjobb döntés-e. De azt tudom, hogyha tovább maradok, az végleg felemésztett volna engemet. Mert már régóta nem vagyok boldog, hogy azt kell tennem, amit nem szeretek.
Imádtam ebben a városban élni, imádtam az életet, ami az utcákon zajlik, és bízom benne, hogy egyszer lesz rá lehetőségem visszatérni. De a saját érdekem az, hogy hazamegyek, dolgozom és tanulok, és visszafizetem a tartozásaimat. Utána ábrándozhatok arról, hogy megnyílik előttem több út is.
És ami azt illeti, komolyan szeretnék visszatérni az íráshoz...