Egyszer volt egy ember s annak h�t fia. Ez az ember mind az�rt im�dkozott, b�rcsak az Isten �ldan� meg egy le�nygyermekkel is. Isten meg is hallgatta s�r� im�ds�g�t, s megaj�nd�kozta egy sz�p kicsi le�nyk�val. De ez a le�nyka olyan gyenge volt, mikor a vil�gra j�tt, hogy att�l tartottak, egy napot sem �l. Nosza, szalasztott�k a h�t fiut, hozzanak friss forr�svizet az erd�b�l, azzal keresztelik meg a gyermeket, nehogy kereszteletlen haljon meg. Szaladtak a fiuk az erd�be, de mikor a forr�shoz �rtek, mind els� akart lenni a mer�t�sn�l, s a kors� sz�pen beleesett a k�tba. Bele �m, s merthogy m�ly volt a k�t, nem tudt�k kivenni a kors�t. B�sultak szeg�nyek, most m�r mit csin�ljanak. Nem mertek hazamenni, ott maradtak az erd�ben, az apjuk pedig nem tudta elgondolni, hogy mi t�rt�nhetett vel�k.

- Bizonyosan j�t�kba kaptak, mondta, s megfeledkeztek a v�zr�l.

H�t csak nem j�ttek a fiuk s az apjok mind haragosabb lett. Azon val� nagy bosz�s�g�ban, hogy most majd kereszteletlen hal meg a le�nyka, elkezdett �tkoz�dni:

- B�rcsak mind a heten holl�kk� v�ltozn�nak!

M�g j�form�n ki sem r�ppent a sz� a sz�j�b�l, nagy cserreg�st, k�rrog�st hall. F�ltekint az ember s h�t h�t fekete holl� repked felette.

Hej, �des Istenem, nagy er�s b�b�nat ereszkedett az ember sz�v�re, de m�g nagyobb a feles�ge sz�v�re. S�rtak, r�ttak, a hajukat t�pt�k, de s�rhattak, r�hattak, a fiuk bizony holl�k maradtak. Na, m�g szerencs�j�k volt, hogy a kisl�ny nem halt meg, de s�t ink�bb napr�l-napra er�s�d�tt, sz�p�lt. A kis l�ny sok�ig nem tudott arr�l, hogy neki testv�rei voltak, de egyszer v�letlen�l meghallotta a szomsz�dokt�l, hogy volt neki h�t testv�re s azok miatta holl�v� lettek.

Jaj, Istenem, de elszomorodott erre a le�nyka! Futott az apj�hoz anyj�hoz s k�rdezte:

- Igaz-e, �des sz�leim, hogy nekem volt h�t fiu testv�rem? Hol vannak, hov� lettek?

- H�t bizony, mi t�r�s-tagad�s, - mondotta az apja, volt h�t fiu testv�red, de azok szeg�nyek holl�v� v�ltoztak, mikor te a vil�gra sz�lett�l. Siratjuk is �ket hal�lig.

E pillanatt�l kezdve nem volt nyugodalma a le�nyk�nak. Fej�be vette, hogy a testv�rei miatta lettek holl�v� s f�ltette mag�ban - egy �lete, egy hal�la - addig meg nem nyugszik, m�g a testv�reit meg nem tal�lja s az �tok al�l meg nem szabad�tja. Mondotta is a sz�leinek, hogy mit akar, de bezzeg azok m�g csak most s�rtak, r�ttak igaz�n! Nem el�g, hogy elvesztett�k h�t dr�ga sz�p fiukat, most m�g kifogyjanak egyetlenegy le�nyukb�l is! De hi�ba s�rtak, r�ttak, a le�nyk�nak nem volt otthon marad�sa. Volt egy kicsi gy�r�je, amit eml�kbe kapott a sz�leit�l, csak ezt vitte mag�val, na meg egy darab kenyeret, egy kors� vizet: �gy indult vil�gg�.

Ment, mendeg�lt a kis le�ny, hegyeken, v�lgyeken �t, erd�n, mez�n kereszt�l, addig ment, mendeg�lt, m�g �ppen a vil�g v�g�re �rt. Ott a vil�g v�g�n azonban olyan forr�n s�t�tt a nap, hogy a kis l�ny r�m�lten szaladt tov�bb: azt hitte, abban a helyben hamuv� perzsel�dik. Szaladt a holdhoz, de az meg olyan hideg volt, hogy szinte megfagyott. Szaladt szeg�ny esze n�lk�l s meg sem �llott a csillagokig. Ezek oly kedvesen ragyogtak, mosolyogtak, le�ltett�k maguk k�z�, k�rdezt�k, mi j�ba j�r, hogy ker�lt ide s mikor elmondotta, hogy a testv�reit keresi, mondotta az esthajnali csillag:

- No, j� helyen j�rsz, kis le�ny. A j�ghegyen van a te h�t testv�red. Nesze, adok egy kulcsocsk�t, ezzel majd kinyitod a j�ghegy kapuj�t s ott megtal�lod a testv�reidet.

Megk�sz�nte sz�pen az aj�nd�kot, elb�csuzott a csillagokt�l s szaladott fel a j�ghegyre, mint a sebes sz�l. Ahogy f�l�rt, keresi a kulcsot, hogy kinyissa az ajt�t, keresi, keresi, de nem tal�lja. Jaj, Istenem, mit csin�ljon most? Hogyan szabad�tsa ki a testv�reit? Mit gondolt, mit nem, vette a kis k�s�t, lenyisszentette a kicsi ujj�t, bedugta a kapuba s ihol, abban a pillanatban felnyilt. Bel�pett a kapun, de m�g kett�t sem l�phetett, el�be �ll egy t�rpe s k�rdi:

- Mit keresel itt, te kis le�ny?

Felelt a kis le�ny:

- A testv�reimet keresem, a h�t holl�t, �des t�rp�m. Itt vannak-e?

- Itt, itt, mondotta a t�rpe, de most nincsenek itthon. De ha v�rni akarsz r�juk, m�g haza j�nek, akkor csak jere be.

Bementek a h�t holl� szob�j�ba, ott a t�rpe megter�tette az asztalt, r�tett h�t t�ny�rt, h�t poharat, mind a h�t t�ny�rba �telt, mind a h�t poh�rba italt. A kis l�ny sorba k�stolgatta mind a h�tnek az �tel�t, mind a h�t t�ny�rr�l evett egy keveset, ivott a poharakb�l is s az utols� poh�rba beleejtette a gy�r�j�t.

Egyszerre csak nagy sz�rnycsattog�st, k�rrog�st hallott a kisl�ny, a t�rpe meg jelentette:

- Na, kisl�ny, j�nek a holl� urak!

J�ttek is a holl�k, ber�ppentek az ajt�n, letelepedtek az asztal mell�, elkezdettek falatozni, de mindj�rt �szrevett�k, hogy valaki evett az �tel�kb�l, ivott az italukb�l.

- Vajjon ki evett s ki ivott itt? k�rdezt�k egym�st. Valami ember volt, az bizonyos.

Akkor a legkisebb holl� v�letlen�l a poh�r fenek�re pillantott s ott megl�tta a gy�r�t.

- Nini, gy�r�! ki�ltott. Ez a mi sz�leink gy�r�je volt! N�zz�tek!

- Az �m! Ez a mi sz�leink gy�r�je! ki�ltott�k mind nagy �lm�lkod�ssal.

- �h, Istenem, mondotta a legid�sebb, ha itt volna a kis hugunk, azonnal megszabaduln�nk az �tok al�l!

Abban a pillanatban el�szaladt a kis l�ny az ajt� m�g�l, a hov� elbujt volt, s im, halljatok csud�t, a h�t holl� egyszeribe fiuv� v�ltozott! De milyen sz�p fiuk voltak! Sorba �lelt�k, cs�kolt�k a kis l�nyt, azt�n se sz�, se besz�d, indultak haza, megsem �lltak, m�g haz�ig nem �rtek. H�t m�g otthon! Ott volt csak az igazi �r�m!

M�g ma is mind �lnek, ha meg nem haltak.

S�g� M�g nincs hozz�sz�l�s.

�j hozz�sz�l�s Friss�t�s