Volt egyszer egy szegny kirlyfi; volt ugyan egy kis birodalma, ha kicsi is, ahhoz elg nagy, hogy meghzasodhassk. Mert azt vette a fejbe.
Hanem azrt vakmersg volt, hogy ppen a csszr lenyt szemelte ki magnak, s megkrdezte tle:
- Felesgl jnnl-e hozzm?
Mgis meg merte krdezni, mert nevt-hrt messze fldn ismertk, s szzval akadtak volna kirlykisasszonyok, akik azt feleltk volna neki:
- Szves-rmest!
De hogy a csszr lenyt okos dolog volt-e felesgl krni? No, majd megtudjtok.
A kirlyfi apjnak srjn egy csodlatos rzsabokor nylott. Virgot ugyan csak minden tdik esztendben nyitott, akkor is egyetlenegy szlat, de az olyan desen illatozott, hogy aki megszagolta, egy csapsra elfeledte minden bjt-bajt. Egy flemlje is volt a kirlyfinak; olyan gynyrsgesen tudott nekelni, mintha a vilg valamennyi szp dallama a torkban lakozott volna. A kirlyfi a rzst meg a flemlt sznta a csszr lenynak ajndkul; dszes ezstszelencbe helyezte mind a kettt, s elkldte neki a palotba.
A csszr maga el bocsttatta az ajndkot viv szolgkat dszes termbe, ahol a csszrkisasszony ppen vendgesdit jtszott az udvarhlgyeivel. Amikor a szp ezstszelencket megpillantotta, tapsolt rmben.
- Br egy kis cirmos volna! - kiltott fel.
De a szelencbl a csodlatos rzsa kerlt el.
- Igazn csinos munka - vltk az udvarhlgyek.
- Nem hogy csinos - mondta a csszr -, de gynyr!
Hanem a csszr lenya megrintette a rzst, s hajszl hja, hogy srva nem fakadt.
- Fuj! - kiltotta. - Hiszen ez igazi rzsa! Nem mesterkz munkja!
- Fuj! - visszhangoztk az udvarhlgyek. - Igazi rzsa!
- Mieltt megharagudnnk, lssuk, mi van a msik szelencben - mondta a csszr.
Kirppent a flemle, s olyan gynyrsges nekbe kezdett, hogy akarva se lehetett volna rosszat mondani rla.
- Superbe! Charmant! - lelkesedtek az udvarhlgyek; franciul csevegtek, nem trdtek vele, ha hibsan is.
- Mennyire emlkeztet ennek a madrnak a hangja a megboldogult csszrn zenl dobozra! - shajtotta egy reg lovag. - Ugyanaz a hang, ugyanaz az elads.
- Igazad van - mondta a csszr, s srt, mint a gyermek.
- Remlem, ez aztn nem igazi madr - szlalt meg a csszrkisasszony.
- De bizony igazi - feleltk a kirlyfi szolgi.
- Akkor csak repljn, amerre a szrnyai viszik - legyintett a csszr lenya, s hallani sem akart rla, hogy a kirlyfit a szne el bocsssk.
Hanem a kirlyfi nem trdtt vele, hogy kosarat kapott; barnra meg feketre mzolta az arct, fvegt mlyen a szemre hzta, s bekopogott a palotba.
- Adj isten, csszr uram! - ksznt illedelmesen. - Akadna-e itt valami nekem val munka?
- Sokan keresnek m itt munkt! - felelte a csszr! - De vrj csak! ppen kellene valaki a kondm mell, mert igen sok a disznm.
Elszegdtt ht a kirlyfi kiskondsnak a csszrhoz. Bekltztt nyomorsgos kis kamrjba a disznl mell. Egsz ldott nap ott lt a kamrja eltt, s egy bgrn dolgozgatott. Mire beesteledett, el is kszlt vele. Takaros kis bgre volt: krs-krl csengettyk lgtak rla, s amikor a bgrben tel ftt, azt a rgi dalt csilingeltk
Kr, bizony nagy kr,
minden oda van mr!
Hanem a legcsudlatosabb fortlya mgis az volt a bgrnek, hogy aki a gze fel tartotta az orrt, az nyomban kiszimatolhatta, milyen telek fnek szerte a vrosban. Ez bizony msvalami volt, mint a rzsa!
A csszr lenya egy nap arra stlt az udvarhlgyeivel. Amikor a rgi dalt meghallotta, csodlkozva llt meg: ezt a dalt is tudta jtszani, igaz, hogy csak ezt az egyet s ezt is csak egy ujjal.
- Hiszen ez az a dal, amit n is tudok jtszani! - kiltotta. - Nagyon tuds ember lehet az a kiskonds! Szaladj, krdezd meg tle, mennyirt adja nekem a hangszert.
Az egyik udvarhlgy knytelen-kelletlen odament a disznlhoz, de elbb fapapucsot rntott, nehogy sros legyen a cipellje.
- Mit krsz a bgrdrt? - krdezte a kiskondstl.
- Tz cskot a csszrkisasszonytl - felelte.
- Nem flsz az istentl, te szemrmetlen? - szrnylkdtt az udvarhlgy.
- Ez az ra, olcsbban nem adom - mondta a konds. Az udvarhlgy visszasietett.
- No, mit mondott? - krdezte a csszrkisasszony.
- Nem is merem megmondani - felelte az udvarhlgy. - Szrnysg!
- Akkor ht sgd meg! - S az udvarhlgy a flbe sgta, mit mondott a kiskonds.
- Arctlan fick! - haragudott meg a csszr lenya, s tovbbment.
De alig tett pr lpst, utnaszllt a csengettyk szava. Olyan szvhez szln csilingeltk a dalt:
Kr, bizony nagy kr,
minden oda van mr!
- Eredj vissza - kldte a csszrkisasszony az udvarhlgyet -, krdezd meg tle, beri-e tz cskkal valamelyik udvarhlgyemtl.
- Ksznm, nem krek belle - felelte a kiskonds. - Tz csk az ra, de a csszrkisasszonytl, klnben nem adom a bgrt.
- Micsoda makacs szerzet! - shajtotta a csszr lenya. - Legalbb takarjatok el, nehogy meglsson valaki!
Az udvarhlgyek krje lltak, s valban eltakartk sztterjesztett szoknyikkal, a kiskonds megkapta a tz cskot, a csszrkisasszony meg a csudlatos bgrt.
rlt a csszr lenya, majd kibjt a brbl. A bgrnek reggeltl estelig fznie kellett; nem akadt a vrosban tzhely, amelyikrl ne tudtk volna, mi sl-f rajta, a kamars urak konyhjtl a legszegnyebb varga konyhjig. Az udvarhlgyek tapsolva tncoltk krl a bgrt.
- Tudjuk, ki eszik gymlcslevest meg palacsintt ebdre, tudjuk, hol kerl pirtott dara meg rostlyos az asztalra! Milyen rdekes ez!
- Igen, nagyon rdekes! - rvendezett a fudvarmestern.
- Hanem aztn el ne ruljatok m, mert nagy szgyen volna a csszr lenyra!
- Nem rulunk el a vilgrt sem! - grtk az udvarhlgyek.
A kiskonds, mrmint a kirlyfi - a palotban mindenki gy tudta, hogy kznsges konds - most sem lgatta hiba a lbt. Ksztett egy csodlatos kereplt, amit ha megforgattak, eljtszott minden keringt, hopszaszt s polkt, ami csak elhangzott a vilg teremtse ta.
- Elragad! - kiltott fel a csszrkisasszony, amikor arra stlt. - Sosem hallottam szebb zenedarabot. Szaladj oda, krdezd meg a kiskondst, mit kr azrt a hangszerrt. De kiktm, hogy cskot nem adok!
- Szz cskot kr rte a csszrkisasszonytl - hozta a hrt az udvarhlgy.
- No, ennek sincs ki a ngy kereke - mondta a csszr lenya, s tovbbment. De alig tett nhny lpst, jra megllt. - A mvszetet prtfogolnia kell a csszr lenynak - vlte. - Mondd meg neki, rje be tz cskkal, a tbbit majd megadjk az udvarhlgyeim.
- Csakhogy neknk nincs sok kedvnk hozz - hzdoztak az udvarhlgyek.
- Eh, szamrsg! Ha n nem restellem megcskolni, ti is megtehetitek - mondta a csszrkisasszony. - Ne felejtstek el, hogy az n kenyeremet eszitek!
Mit tehetett az udvarhlgy, visszament a kiskondshoz.
- Szz csk a csszrkisasszonytl, ez az ra - kttte meg magt a kiskonds. - Klnben nem ll a vsr.
- lljatok krm - parancsolta a csszr lenya az udvarhlgyeknek, s a kiskonds szmolni kezdte a fizetsget.
- Mi az a nagy tolongs ott a disznl mellett? - csodlkozott el a csszr, amikor kilpett a torncra. Megdrzslte a szemt, mg a ppaszemt is az orrra illesztette. - Ltom mr, az udvarhlgyek rendetlenkednek. No, ennek a vgre jrok! - Megigaztotta a papucsa letaposott krgt, azzal lesietett az udvarra.
Ty, hogy sietett!
Az udvaron egszen nesztelenl lpkedett; az udvarhlgyek klnben is a cskok szmllsval voltak elfoglalva, gyeltek, hogy a kiskonds se tbb, se kevesebb cskot ne kapjon, mint amennyit kialkudott. Nem vettk szre a csszrt, aki lbujjhegyre gaskodott mgttk.
- Micsoda-a?! - kiltott a csszr, amikor ltta, hogy a lenya cskolzik ott a kiskondssal. Lerntotta a papucst, s kzbk vgta, amikor ppen a nyolcvanhatodik csknl tartottak. - Takarodjatok! - s kikergette orszgbl a kiskondst is, meg a lenyt is.
Ott llt a csszrkisasszony a szabad g alatt a szakad esben, s srt, srt keservesen.
- , milyen boldogtalan teremts vagyok n! - kesergett. - Mrt is adtam kosarat a szp kirlyfinak? , n szerencstlen!
A kiskonds akkor egy fa mg rejtztt, letrlte arcrl a barna meg fekete mzt, eldobta rongyos gnyjt, s kirlyi pompban lpett a csszrkisasszony el. Olyan szp volt, olyan dalis, hogy a csszr lenya lmlkodva hajolt meg eltte. De a kirlyfi haragosan vgigmrte.
- Semmire sem becsllek! - mondta neki. - A derk kirlyfit kikosaraztad, a rzst meg a flemlt lekicsinyelted, de a haszontalan jtkszerekrt nem sajnltad a cskot a kondsotoktl! Megrdemled a sorsodat!
Azzal visszament a birodalmba, s becsapta a palotja kapujt a csszrkisasszony orra eltt. Az meg lldoglhatott a palota eltt, s nekelhette, hogy:
Kr, bizony nagy kr,
minden oda van mr!
|