Volt egyszer a tenger m�lys�ges m�ly�ben egy halacska; igen der�k csal�db�l sz�rmazott, a nev�re m�r nem eml�kszem, tal�n a tud�sok megmondj�k. Ennek a kis halnak ezernyolcsz�z testv�re volt, egyforma id�s valamennyi. Nem ismert�k se apjukat, se anyjukat, ahogy a vil�gra j�ttek, mindj�rt maguknak kellett megkeresni a kenyer�ket. �szk�ltak h�t a mindennapi betev� falat ut�n, s ez ink�bb mulats�gos volt, mint f�rads�gos. Annyi vizet ihattak, amennyi j�lesett, �v�k volt az eg�sz tengeri vil�g, ennival� ker�lt itt is, ott is; ki-ki �gy �lt, ahogy a kedve tartotta, ki-ki a maga �tjait j�rta.

A napf�ny �ts�t�tt a tiszta v�zen, levil�golt a tenger m�ly�re, a v�zi birodalomba, amelyet csod�latos l�nyek n�pes�tettek be; egyik-m�sik olyan roppant nagy volt, a sz�ja olyan �ri�si kapu, hogy egyszerre benyelhette volna mind az ezernyolcsz�z testv�rt. De azok nem f�ltek, mert m�g egyik�k se j�rta meg.

A testv�rek szorosan egym�s mellett �sztak, mint a heringek, gondtalan csatangoltak, �r�ltek az �letnek, amikor egyszer csak r�m�t� loccsan�ssal lezuhant k�z�b�k a tenger sz�n�r�l egy hossz�-hossz� l�ny, amelynek a v�g�t se l�tt�k; csak ny�lott, ny�lott, s ha hozz��rt egy kicsi halhoz, vagy agyonnyomta, vagy olyat �t�tt rajta, hogy a szeg�ny kis hal �lete v�g�ig ny�ghette. Az apr� halak, de m�g a nagy halak is fenn a tenger sz�n�n, lenn a tenger m�ly�n, riadtan iramodtak sz�t el�le, a s�lyos test�, �ri�si sz�rnyeteg pedig egyre m�lyebbre mer�lt, egyre hosszabbra ny�lott, sok-sok m�rf�ld hossz�ra - tal�n az eg�sz tengert v�gig�rte.

Halak, r�kok, csig�k, minden �sz�, minden cs�sz� teremtm�ny �szrevette a roppant sz�rnyeteget, az ismeretlen fajt�j� tengeri angoln�t, amely egyszerre csak k�z�b�k ereszkedett.

Micsoda hal, micsoda k�gy� lehetett az? Ugye, mi tudjuk? Az a sok-sok m�rf�ld hossz� t�v�r�k�bel, amit Eur�pa meg Amerika k�z�tt vezettek �t a tenger m�ly�n az emberek.

Nagy volt a riadalom, a l�t�s-fut�s a tenger bennsz�l�tt lak�i k�z�tt, amerre a t�v�r�huzalt vezett�k. A rep�l�halak olyan magasan csapongtak a v�z f�l�tt, mint m�g soha, m�sok a tenger fenek�re menek�ltek, s olyan sebesen f�r�dtak lefel� a v�zben, hogy el�bb le�rtek, mint a nagy, fekete k�gy�. M�g a t�kehalak meg a f�lszeg�sz�k is megr�m�ltek, akik eddig b�k�sen vad�szgattak t�rsaikra a tenger m�ly�n.

N�h�ny ijed�sebb tengeri uborka �gy megrettent, hogy kik�pte a gyomr�t, de az�rt tov�bb �lt, mert ilyen a term�szete. Sok hom�r �s tengeri r�k el�b�jt kem�ny p�nc�lj�b�l, s bizony, a l�b�val fizetett �rte.

A nagy felfordul�sban, vil�greng�sben az ezernyolcsz�z testv�r is sz�tsz�r�dott, s nem is tal�lt�k meg egym�st soha t�bb�. Csak egy f�l tucat maradt k�z�l�k egy�tt, cs�ndesen megh�z�dva v�rtak egy j� darabig, azt�n mikor elsz�llt els� ijedelm�k, k�r�ln�ztek.

N�ztek f�lfel�, n�ztek lefel�, s a m�lyben l�tni v�lt�k a roppant sz�rnyeteget, ami �gy megr�m�tette a tenger apraj�t-nagyj�t. A sz�rnyeteg ott pihent a tenger fenek�n, nem l�tt�k a v�g�t; v�kony volt, az igaz, de nem tudhatt�k, milyen vastagg� dagadhat, sem azt, hogy milyen ereje van. B�k�n fek�dt a f�venyen, de ezt teheti alattomoss�gb�l is.

- Fek�dj�k csak, ahol van! Ne t�r�dj�nk vele! - mondt�k az �vatosabb halacsk�k, de a legkisebbik�k k�v�ncsi volt r�, mif�le szerzet lehet az a k�gy�. Fel�lr�l szakadt k�z�b�k, �gy gondolt�k, hogy odaf�nn tudhatnak meg r�la legt�bbet, fel�sztak h�t a tenger sima sz�n�re. Tal�lkoztak a delfinnel, a tenger vid�m csavarg�j�val, aki bukfencet is tud vetni a v�z f�l�tt, s igen j� szeme van - no, ez biztosan tud valamit! Meg is k�rdezt�k nyomban, de a delfin csak mag�val volt elfoglalva meg a bukfencez�ssel, nem l�tott semmit, nem tudott semmit, h�t csak hallgatott, s �gy tett, mintha b�szkes�gb�l nem v�laszolna.

Mentek h�t a halacsk�k a f�k�hoz. Az �ppen akkor mer�lt a v�z al�, s meglehet�sen udvarias volt vel�k, b�r a kis halakat meg szokta enni. De aznap v�letlen�l tele volt a bend�je, s ez nagy szerencse volt. A f�ka m�r valamivel t�bbet tudott, mint a delfin.

- N�h�ny �jszak�t egy parti szikl�n t�lt�ttem, s onnan j�l megfigyelhettem a sz�razf�ldet. Alattomos �l�l�nyek lakj�k, a maguk nyelv�n embereknek nevezik magukat, s az �let�nkre t�rnek. Igaz, legt�bbsz�r sikertelen�l, �n magam is megmenek�ltem t�l�k, s az a tengeri angolna is, akir�l k�rdez�sk�dt�k. Mert ez az angolna eddig az emberek fogs�g�ban volt, a sz�razf�ld�n, isten tudja, meddig. Azt�n egyszer csak haj�ra tett�k, hogy egy tengeren t�li orsz�gba sz�ll�ts�k. L�ttam, mennyit k�szk�dtek vele, m�g v�g�l is legy�zt�k, de csak az�rt, mert a sz�razf�ld�n igen elgy�ng�lt. Hengergett�k, g�ngy�lgett�k, azt�n kih�zt�k hossz�ra, de egyszer csak kicsusszant a kez�kb�l. Pedig az emberek nagyon er�lk�dtek, sz�zan meg sz�zan tartott�k lefogva. M�gis kit�pte mag�t a kez�kb�l, s lemenek�lt a tenger m�ly�be; azt hiszem, j� ideig ott is maradt.

- M�rt olyan v�kony? - k�v�ncsiskodtak a halacsk�k.

- Mert ki�heztett�k - felelte a f�ka. - No de most majd er�re kap, hamarosan megint olyan k�v�r lesz, mint r�gen. �n �gy gondolom, � az a nagy tengeri k�gy�, akit�l �gy rettegnek az emberek, �s akir�l annyit besz�lnek! �n nem l�ttam m�g soha, nem is igen hittem benne, de most azt sejtem, � lehet az! - mondta a f�ka, s m�r al� is bukott a v�zbe.

- Milyen okos, mennyit tud! - lelkesedtek a halacsk�k. - Sose voltunk m�g ilyen okosak. Csak hazugs�g ne legyen, amit mondott!

- Mer�lj�nk le, �s j�rjunk a v�g�re! - javasolta a legkisebbik. - �tk�zben pedig a m�sok v�lem�ny�t is meghallgathatjuk.

- Mi bizony a legkisebb uszonyunkat se mozd�tjuk, hogy a v�g�re j�rjunk! - mondt�k a testv�rei, �s lust�n el�sztak m�sfel�.

- H�t �n mozd�tom! - sz�nta el mag�t a legkisebbik, s m�r s�llyedt is lefel� a m�lybe, de j� messze a nagy tengeri k�gy�t�l. A kis hal bekalandozta a tengeri birodalmat.

Sose l�tta m�g ilyen nagynak a vil�got! Nagy falk�kban heringek �sztak el mellette, �gy f�nylettek, mint megannyi kis ez�st cs�nak; a nyomukban makr�l�k, azok m�g pomp�sabbak voltak. Sz�zf�le form�j�, sz�zf�le sz�n� halak suhantak el mellette; �ttetsz� vir�ghoz hasonl� med�z�k ringattatt�k magukat az �rral; hatalmas n�v�nyek imbolyogtak a tengerfen�ken, �les f�csom�k, p�lma alak� f�k, amelyeknek egy-egy f�nyes kagyl� volt minden levele.

V�g�l egy hossz�, s�t�t p�szt�t pillantott meg a v�z alatt, s arra vette �tj�t. Csak akkor l�tta, amikor a k�zel�be �rt, hogy az se nem hal, se nem a tenger �ri�s k�gy�ja, hanem egy els�llyedt haj�, amelyet der�kban kett�roppantott a tenger iszony� ereje. A kis hal k�r�l�szk�lta a haj�roncsot, besuhant a kabinokba; elhagyatott volt minden, egy lelket se l�tott, v�zin�v�nyek n�tt�k be a haj� deszk�it, m�lys�ges csend volt. A kis halat f�lelem fogta el, s eliramodott oda, ahol napf�ny sz�r�d�tt �t a v�zen, s halak sokadoztak. �tk�zben egy roppant nagy, fiatal cethallal tal�lkozott.

- Jaj, le ne nyelj! - rim�nkodott neki m�r messzir�l a halacska. - F�l fogadra se lenn�k el�g, akkorka vagyok, �gyse lakn�l j�l velem. Nekem meg olyan sz�p az �let!

- Akkor meg minek j�rk�lsz itt a m�lyben, ahov� ti sohasem mer�szkedtek? - rivallt r� m�rgesen a cet.

A halacska, a legkisebbik, elmondott neki mindent, amit tudott a v�gtelenbe ny�l� angoln�r�l vagy mi a csod�r�l, amely a tenger sz�n�r�l mer�lt le hozz�juk, s megijesztette a tenger legb�trabb lak�it is.

- L�m, l�m! - mondta a cet, s olyan t�meg vizet sz�vott fel, hogy amikor kif�jta, mintha sz�k�k�t t�madt volna a tenger sz�n�n. - L�m, l�m! Most m�r tudom, mi csiklandozta meg a h�tamat, amikor megfordultam. Azt hittem, valami haj��rboc, amit fogpiszk�l�nak szoktam haszn�lni. De az nem errefel� volt �m! J�val kijjebb hever valahol. Ut�nan�zek, most �gysincs egy�b dolgom, r��rek!

Azzal el�re�szott, a halacska meg ut�na, de nem k�zvetlen�l ut�na, mert a roppant cet nyom�ban sebesen rohan� �r t�madt a tenger viz�ben. �tjukban egy c�p�val meg egy �reg kardhallal is tal�lkoztak, �k is hallott�k m�r h�r�t a sok-sok m�rf�ld hossz�, v�kony tengeri k�gy�nak, de l�tni m�g nem l�tt�k, s nagyon k�v�ncsiak voltak r�.

Egy macskac�pa is hozz�juk csatlakozott.

- Veletek tartok! - mondta. - S ha az a nagy tengeri k�gy� egy horgonyk�t�ln�l nem vastagabb, egyszer�en kett�harapom! - Azzal kit�totta a sz�j�t, �s megmutatta hat sor fog�t. - M�g egy haj�horgonyon is nyomot hagy a fogam, hogyne tudn�k akkor elb�nni egy angoln�val!

- �n m�r l�tom! - ki�ltotta izgatottan a nagy cethal. Azt hitte, neki �lesebb a szeme, mint a t�bbinek. - N�zz�tek, hogy suhan, hogy fordul, tekerg�zik! De csak egy angolna k�zeledett fel�j�k, egy sok r�f hossz�, igazi angolna. - Hiszen ezt m�r m�skor is l�ttam errefel�! - mondta a kardhal. - Nem zavar ez sok vizet! Egyetlenegy nagy hal se ijed meg t�le.

Felvil�gos�tott�k, hogy nem ezt keresik, hanem az �j angoln�t, vagy ahogy m�sok nevezik, a nagy tengeri k�gy�t. Azt�n h�vt�k az igazi angoln�t, tartson vel�k felfedez� �tjukon.

- Ha hosszabb, mint �n - fenyeget�z�tt az angolna -, akkor nem �llok j�t magam�rt!

- Vel�nk is meggy�lik a baja! - mondt�k harciasan a t�bbiek. - Elegen vagyunk, nem f�l�nk! - Azzal tov�bbsuhantak.

Egyszer csak egy csod�latos sz�rnyeteg �llta �tjukat, nagyobb, mint valamennyien egy�ttv�ve. Olyan volt, mint egy tengerbe mer�lt sziget.

Csak nagy sok�ra l�tt�k meg, hogy egy �reg cethal. Fej�t ben�tt�k a v�zin�v�nyek, h�t�n annyi kagyl�, csiga, osztriga tapadt meg, hogy fekete b�re csupa folt volt t�l�k.

- Gyere vel�nk, �regap�! - h�vt�k. - �j hal tolakodott k�z�nk, nem t�rhetj�k meg a birodalmunkban!

- �n bizony nem mozdulok innen, �r�l�k, hogy fekhetem! - mondta a v�ns�ges v�n cethal. - Hagyjatok b�k�n, ne zavarj�tok a nyugalmamat! Jaj, jaj, nagyon beteg vagyok! Csak akkor k�nnyebb�l�k meg egy kicsit, ha f�lv�nszorgok a v�z sz�n�re, s a h�tamat kiemelem a v�zb�l. Odagy�lnek hozz�m a kedves v�zimadarak, �s letisztogatj�k a h�tamat; igen j�lesik, hacsak bel�m nem v�gj�k a cs�r�ket, mert n�ha bizony j�l belehas�tanak a h�jamba! �, jaj, de beteg vagyok!

- Ez csak k�pzel�d�s - intette le a fiatal cet. - �n bizony mindig j�l �rzem magam. Egy hal sose lehet beteg.

- Bocs�nat, hogy ellentmondok! - ny�gte a v�n cethal. - Az angolna b�rbajos, a csuk�nak himl�je van, s valamennyien gyomorbajosok vagyunk.

- K�ptelens�g! - mondta a c�pa, s r� se heder�tett t�bbet az �reg cetre. A t�bbieknek is m�s gondjuk volt.

V�gre oda�rtek arra a helyre, ahol a k�bel vonult. V�gigny�lik az eg�sz tengeren, Eur�p�t�l Amerik�ig; z�tonyokon �s iszapmez�k�n, sziklaerd�k�n meg tengeri n�v�nyek s�r�j�n, piros korallerd�k�n vezet �t az �tja, �t a v�z v�ltoz� sodrain, tengerm�lyi �rv�nyeken, ezerfel� halak sereg�n, amelyek olyanok, mint az �sszel �tra kel� mad�rcsapat. Olyan moraj, csobog�s, z�g�s van odalenn a m�lyben, hogy elk�pzelni se tudjuk. Ebb�l a z�g�sb�l marad egy kicsi a nagy-nagy tengeri csig�kban: meghallod, ha a f�ledhez tartod. Mondom, oda�rtek.

- Ott lapul! - mondta a legnagyobbik hal, s azt mondta a legkisebbik is. Persze, a t�v�r�k�belb�l csak egy darabk�t l�ttak, elej�t-v�g�t nem is l�thatt�k volna.

Szivacsok, polipok, med�z�k emelkedtek f�l a m�lyb�l, f�l�be lebbentek, r�hajoltak, s ez�rt hol elt�nt, hol megint l�tni lehetett. Tengeri s�n�k, csig�k, apr� r�kok sokadoztak k�r�l�tte, �ri�si p�kok, amelyek eg�sz sereg apr� cs�sz�m�sz�t cipeltek a h�tukon, k�v�ncsian �csorogtak mellette; s�t�tk�k tengeri ubork�k - vagy hogy is h�vj�k azt a furcsa �llatot, amelynek eg�sz teste egyetlen gyomor - k�r�ltapogatt�k az �j tengeri �llatot, amely h�vatlan k�z�b�k s�llyedt. Gad�cok, t�kehalak forogtak erre-arra, hogy minden ir�nyba figyelhessenek. A fen�kj�r� k�ll�, amely az iszapba f�rja mag�t, s onnan les ki kocs�nyos szem�vel, mozdulatlan v�rta, ugyan mi lesz ebb�l a nagy s�rg�sforg�sb�l.

A t�v�r�k�bel mozdulatlan fek�dt a tenger fenek�n. De �let l�ktetett, �s gondolatok cik�ztak benne: emberi gondolatok futottak rajta kereszt�l.

- Alattomos �llat! - mondta a cethal. - Ha nem vigy�zok, m�g meg�ti a hasamat, pedig az a gy�nge oldalam.

- Tapogassuk meg, mif�le - ind�tv�nyozta a polip. - �n m�r meg�rintettem hossz� karjaimmal, v�kony ujjaimmal, de most er�sen megmarkolom!

S m�r ny�jtotta is leghosszabb �s leghajl�konyabb karj�t a t�v�r�k�bel fel�. - Pikkelye nincs - �llap�totta meg -, de b�re sincs. Azt hiszem, nem hoz eleven fiakat a vil�gra.

Az angolna eg�sz hossz�ban mell�je fek�dt, �s j�l kiny�jt�zott.

- Hosszabb n�lam! - sz�gezte le m�rgesen. - De h�t az nem el�g. Se gyomra, se b�re - mit k�pzel ez?

A cet, a fiatal, er�s cet, olyan m�lyre ereszkedett, mint m�g soha.

- Mif�le vagy? - sz�l�totta meg a k�belt. - Half�le? N�v�nyf�le? Vagy emberi szerzet? Mert akkor bizony nem tudsz meg�lni idelenn!

De a k�bel nem v�laszolt - nem is szokott soha. Gondolatok cik�znak �t rajta, emberi gondolatok, amelyek m�rf�ldeket tesznek meg egyetlen pillanat alatt, s a f�ld k�t sark�t k�tik �ssze.

- Felelj, vagy �zekre t�p�nk! - fenyegette meg a hirtelen term�szet� c�pa, s a t�bbiek is b�tors�gra kaptak: - Felelj, vagy �zekre t�p�nk!

De a k�bel m�g ett�l se ijedt meg. M�sfel� kalandoztak a gondolatai, mert hogy voltak gondolatai, az bizonyos.

"Harapjatok �zekre! - gondolta b�k�sen. - Legf�ljebb majd felh�znak �s megjav�tanak, megt�rt�nt ez m�r a rokonaimmal is, kisebb vizekben."

Nem felelt, mert egy�b dolga volt: �zenetek j�ttek-mentek a test�n kereszt�l, s ezek�rt � volt felel�s.

Odaf�nt alkonyodott, ahogy az emberek mondj�k; t�zv�r�s volt a napkorong, v�r�sre izz�totta a felh�ket is, megragyogtatta sz�l�ket.

- �ppen j� ez a v�r�s vil�g�t�s - mondt�k a polipok. - Most majd szem�gyre vehetj�k ezt a sz�rnyeteget!

- Rohanjunk r�! El�re! - ki�ltotta a macskac�pa, s kimutatta mind a hat sor fog�t.

- El�re! El�re! - adta tov�bb a jelsz�t a kardhal, a cet meg az angolna, s nekiiramodtak. A macskac�pa rohant, az �len, s �ppen bele akart harapni a t�v�r�k�belbe, amikor a kardhal nagy izgalm�ban az � h�ts� fel�be d�fte a kardj�t. Elrontott vele mindent: a macskac�p�nak nem volt ereje harapni.

De nagy felfordul�s lett odalenn! Egym�snak rontott a sok nagy hal, kis hal, tengeri uborka, csiga, r�k, s marta, cib�lta, p�f�lte egym�st veszett�l. A k�bel meg b�k�sen ny�lott a tenger f�veny�n, s v�gezte a k�teless�g�t, amit helyesen tett.

Odaf�nn koroms�t�t �jszaka ter�lt mindenre, de a tenger m�ly�t �l�t�nyek milli�i vil�g�tott�k be.

Par�nyi r�kok f�nylettek a s�t�tben, gombost�fejn�l is alig nagyobbak. Bizony k�l�n�s ez, de igaz.

A csepp r�kok f�ny�n�l tengeri l�nyek ezrei b�mult�k a k�belt.

- Ki lehet, mi lehet?

Ez bizony nagy k�rd�s volt.

Akkor �szott k�z�b�k egy �reg tengeri rozm�r. N�st�ny volt, fark�val �s r�vid karjaival evezett, fej�t h�n�r fonta k�r�l, kagyl�k lept�k be, amire az �reg rozm�r nagyon b�szke volt.

- L�tom, tudom�nyra szomjaztok valamennyien, tudni szeretn�tek, mif�le l�ny ez. Az eg�sz tengeri birodalomban �n vagyok az egyetlen, aki ezt megmondhatom nektek, de ennek fej�ben szabad legel�t k�rek a tenger fenek�n magamnak �s eg�sz csal�domnak. Hal vagyok csak�gy, mint ti, de m�g t�bb valamivel: cs�sz�m�sz� is. �n vagyok a legokosabb �l�l�ny a nagy tengeri birodalomban, mert tudom�som van mindarr�l, ami idelenn t�rt�nik, meg arr�l is, ami odaf�nn megesik. �n mondom nektek: ez a l�ny, amin nem tudok eligazodni, f�l�lr�l sz�llt le k�z�tek, s ami onnan al�sz�ll, az vagy halott, vagy azz� lesz, h�t nem �rt senkinek. Hagyj�tok b�k�n, fek�dj�n, ahol van. Emberek keze munk�ja!

- �n �gy n�zem, t�bb ann�l! - sz�lt k�zbe a mi halacsk�nk.

- Fogd be a sz�dat! - rivallt r� a tengeri rozm�r.

- Senkih�zi! - t�madtak neki a t�bbiek, s mondtak r� m�g cs�ny�bbakat is. A rozm�r azt�n megmagyar�zta a tenger n�p�nek, hogy a sz�rnyeteg, amely sz�t sem ejt soha, csakis emberi k�z m�ve lehet. Befejez�s�l r�vid elmefuttat�st tartott az emberi n�p alattomos term�szet�r�l.

- T�rbe csalni benn�nket, ez az �let�k c�lja - mondta. - H�l�kat vonnak, csal�tket t�znek horogra, azzal cs�b�tgatnak benn�nket. Ez is valami horogzsinegf�le, az ostoba emberi n�p azt hiszi, hogy beleharapunk! De mi nem vagyunk ostob�k! Hozz� se �rjetek, mert s�rr� meg iszapp� omlik sz�t. Rozoga t�kolm�ny minden, ami fel�lr�l j�n, nem j� semmire!

- Nem j� semmire! - visszhangozt�k a t�bbiek. Egy v�lem�nyen voltak a rozm�rral, hogy egy�ltal�n legyen v�lem�ny�k.

Csak a mi halacsk�nk gondolt m�st: "�n �gy sejtem, hogy ez a v�gtelen hossz�, v�kony k�gy� a legcsod�latosabb hal az eg�sz tengeri birodalomban!"

- Bizony, a legcsod�latosabb! - felelj�k neki mi, emberek, mert ez az igazs�g. Dalok �s mond�k m�r r�g�ta besz�lnek a nagy tengeri k�gy�r�l.

Az emberi okoss�g sz�l�tte, az emberi �sz vitte le a tenger m�ly�re, a keleti partt�l a nyugati partig; olyan sebesen sz�llnak rajta a h�rek, �zenetek, mint amilyen sebesen a nap f�nye �r le a f�ld�nkre. N�tt�n-n� az ereje, s a hossza �t�leli az eg�sz f�ldkereks�get, h�borg� tengerek meg �vegsima vizek alatt, ahova �gy n�z a haj�sn�p, mintha a tiszta �gbe n�zne, s a m�lyben sz�nesen vill�dz� haltestek t�zij�t�k�ban gy�ny�rk�dik.

A tenger m�lys�ges m�ly�n nyugszik a k�gy�, az �ldott csodak�gy�, amely tulajdon fark�ba harap: k�r�lfogja a vil�got. Fejjel rohannak neki a halak, a r�kok, mert m�ig sem �rtik, mif�le l�ny lehet az, amely fel�lr�l sz�llt k�z�b�k. Mi tudjuk: az emberis�g gondolatokkal teli, sz�zf�le nyelven besz�l�, m�gis n�ma h�rk�gy�ja, a kor legnagyobb tengeri csod�ja - a nagy tengeri k�gy�.

S�g� M�g nincs hozz�sz�l�s.

�j hozz�sz�l�s Friss�t�s