SEP mindig is az egyik kedvenc írónőm volt, habár azt el kell ismernem, hogy két mű elolvasása között kell egy kis szünetet tartanom, mert nem mindig tud újat mutatni, nem mindig tud frissíteni. Persze, amikor megláttam a könyvet a könyvtárban, egyetlen percig sem haboztam, mert azt hittem, hogy ez egy újabb műve a kiadási dátum miatt, de kiderült, hogy már régi, csak nemrég adták ki újra.

Először szörnyen bizalmatlan voltam a témaválasztással, ugyanis egy vándorcirkuszban játszódott a történet, és én eddig egy történetet sem olvastam, ami lekötötte volna a figyelmemet a témában. De legyőztem az első rossz benyomásokat, és belelapoztam a könyvbe.

A történet kezdete már igen csak klisésen kezdődött; egy elkényeztetett fiatal nő, aki semmi másra nem képes, minthogy szórja az apja pénzét, miközben mindenki azt hiszi róla, hogy semmire sem jó. Ezért hát az apja ad neki egy leckét, hogy megtanulja, hogy nem fenékig tejfel az élet, és hozzáadja egy vándorcirkuszoshoz. Így bele kell szagolnia, milyen is az igazán izzasztó munka, miközben természetesen kilóg a környezetéből. Valahogy SEp összes könyvében megtalálható ez a szál, mikor rájövünk, hogy a főhős nem olyan gyenge, mint azt a történet elején elképzeljük, és mindig mindenki csodás átalakuláson megy keresztül.

Daisy dolgát azonban az is nehezíti, hogy lopással vádolják meg, amit nem követett el, így az egész cirkusz kiutálja, egyedül csak a férje tart ki mellette. De hinni ő sem hitt az ártatlanságában, hiába könyörgött neki Daisy, hogy ne kutassa át a holmiját a pénzt keresve. Ahogy szép lassan mindenki megutálta, eszembe jutott az írónő korábbi könyve, az Álom, édes Álom, ahol szintén szembe kellett néznie a főhősnőnek egy egész város gyűlöletével, de mint említettem, SEP néhol már nem tud újdonságot felmutatni.

Alex karaktere eléggé érdekes volt. Nem szerettem meg, egy pillanatig sem voltam oda érte, és valahogy az utolsó orosz cár dédunokája dolog sem hatott meg. Habár tény, hogy zseniális, ahogy ezt levezette az írónő, de addigra Alex olyannyira betette nálam a kaput, hogy semmi sem érdekelt már. Valahogy a nagy csajozós múltja is hiteltelen volt nálam. Nem tartottam őt többnél egy vadállatnál. Voltak édes jeleneteik, amikor úgy civakodtak, mint egy igazi pár, akik szerelmesek egymásba, de nem tetszett ez az egész "képtelen vagyok arra, hogy szerelmes legyek" dolog, holott eléggé nyílvánvaló volt. Így az összes többi hisztije emiatt is feleslegesnek és bénának tűnt.

Tetszettek, hogy a cirkuszból nem maradtak ki az állatok, és különösen tetszett Daisy és Sinjun, a tigris telepatikus kapcsolata, mivel én magam is odavagyok a nagymacskákért. Noha eléggé valószerűtlen, hogy ilyen a nagyvilágban megtörténhetne, de nem foglalkoztam vele. Tater, a kiselefánt is belopta magát a szívembe.

Összességében a leírt hibák ellenére egy pillanatra sem fordult meg a fejemben az, hogy most leteszem a könyvet, és ez alighanem SEP írói nagyságát mutatja. Nem ez élete műve, de még ezzel is el tudja érni, hogy izgatottan várjam a nap végét, amikor ráértem olvasni.

Osztályzat: 4

Ami tetszett: Daisy kitartása, és hogy az utolsó percig képes volt szeretni.

Ami nem tetszett: Alex nem nyerte el a tetszésemet.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés