Éppen az első könyv furcsa befejezése végett alig győztem kivárni, hogy végre megjelenjen a második kötet. Amint megkaptam róla az értesítést, hogy megérkezett, átvehetem, már rohantam is érte a könyvesboltba. Tényleg nagyon-nagyon vártam.

Annyira nem kellett volna.

Nem si tudom, hogy milyen szempontból közelítssem meg a történetet, hogyan is alkossak róla véleményt. Talán induljunk el a történetből.

Hogy őszinte legyek, egy kicsit jobb kezdésre számítottam az első könyv befejezése után. Egy kis durcogás Ana részéről, egy kis könyörgés Christian részéről, de nem. Már rögtön a legelején kibékülnek... Majd össze-össze kapnak a könyvek, kibékülnek megint, és körülbelül össze is foglaltam a lényegét. Volt egy-két izgalmas szál, ami alapján ígéretesnek tűnt a történet, de olyan hamar elfojtotta őket az írónő, mintha tényleg élvezné, hogy az egész könyv hosszú, unalmas és abszolút értelmetlen párbeszédekből és önsajnáltató monológokkból állna, megfűszerezve rengeteg szexjelenettel, amik viszont már olyan mérhetetlenül unalmasak, hogy a legtöbbjüket át is lapoztam.

Sokkal jobban tetszett volna a történet, ha a Leila-szálat egy kicsit jobban kidolgozza az írónő, mert sokkal többet ki lehetett volna hozni belőle. Szerintem nagyon jót tett volna a történetnek egy ilyen krimi-szál, de azzal, hogy ilyen rövid idő alatt  lerendezte, minden élvezetet elvett a könyvből.

Furcsa, hogy egészen eddig nem is igazán ismertők Mrs. Robinsont. Valahogy úgy éreztem, hogy nem olyan rossz ember, mert ahogy Christian mesélt róle, nem tűnt annyira vészesnek. A történet is eléggé adta magát hozzá, hogy akár ki is derülhet, hogy eléggé szeretnii való nő, aki beleesett egy fiatal fiúba. Hát nem így történt. Kiderült, hogy egy ármányos kígyó. Jó, itt ismét felcsillant a szemem, hogy na akkor ebből mi lesz? Kicsit odavág Ana alá? Megpróbál kárt tenni benne? Hát persze, hogy nem. Ez is el lett intézve körülbelül 10 oldal alatt...

A karakterek eléggé visszafele fejlődtek. Ana a legelső könyvben sem volt szimpatikus, de nekem úgy tűnt, hogy itt még többet nyávog. Ráadásul hogy lehet ennyire hülye? Végre veszekednek Christiannal, Ana helyett haragszom már arra a férfira, erre Ana mit tud csak mondani? "Ó, én Ötvenem, nem akarlak megbántani." És mindig úgy jön ki, hogy Christiannak van igaza (pedig abszolút nincs!), Ana meg túl gyenge ahhoz, hogy elmondja neki az igazat. Mérhetetlenül haragszom ezért az írónőre, hiszen az egész történetben ez az egyetlen dolog maradt meg bennem: a nők túl gyengék, mindenképpen férfira van szükségük. Francokat! De abban igazat adok anának, amiért kényelmetlenül érzi magát christian rengeteg pénze miatt, mert ő nem tett érte semmit. Hát tényleg nem. Jó, azért tényleg nincs ilyen. Nyakunkba hullik a szerelmünk által egy egész vagyon? Ugyan már... Ana tényleg semmit sem tett le az asztalra érte, Christian nélkül egy elveszett nő lenne. Talán meg is érdemelné...

Christian. Na igen, a regény kétségtelenül legnagyobb csalódása. Az első könyvben még tetszett, hogy ennyire sérült, elcseszett, nagyon izgalmas karakter volt. De viszont most, hogy fény derült néhány titkára (amiket logikus gondolkodással már ki is lehetett következtetni), már nem elcseszettnek tűnt, csak egy nagyra nőtt gyereknek, aki idegrohamot kap, ha valamit nem kaphat meg, vagy ha valami nem az ő irányítása alatt áll. Kétségtelenül a könyv legnagyobb csalódása, de a többi karakter sem volt különb. Kate egyenesen irritált, és felesleges volt a jelenléte.

A fordító még mindig pocsék munkát végzett, tele volt a szöveg magyartalan kifejezésekkel, és nem egyszer el is borzadtam. Ha majd lesz időm, megnézem, hogy eredetiben is ilyen rossz a mű, vagy csak egy igénytelen fordító munkája.

Amit viszont nem tudok megmagyarázni, az az, hogy a rengeteg kritikám ellenére is a könyv olvastatta magát. Nem egy könyvet adtam már fel, volt, hogy egy sorozatot sem tudtam végig olvasni, de valamiért ezt a könyvet nem tudtam letenni.
De tény, hogy innentől kezdve ez a sorozat többé nem szerepel a kedvenceim között.

Most kihagynám az értékelésből azokat a részeket, amik tetszettek, és amik nem, mert azt hiszem, a bejegyzésem önmagáért beszél.

Osztályzat: 3 - a legnagyobb jóindulattal.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés