Előre bocsátom, hogy nem fogok előreláthatólag bejegyzést írni így utólag az egyik hatalmas kedvenc könyvsorozatomról, a Vámpírakadémiáról, hiszen majdnem pont két éve fejeződött be, akkor olvastam el az utolsó könyvet. Ez a könyv pedig a Vámpírakadémia spin-off sorozatának indult, tehát hatalmas elvárásom volt vele szemben. De nem is tudom, talán éppen ezért volt az, hogy féltem nekiállni olvasni, mert tartottam tőle, hogy nem kedvelem majd annyira meg a Vámpírakadémia mondhatni mellékszereplőit, mert elsőre a történet se tűnt izgalmasnak. hogy én mekkorát tévedtem!

Sydney, az alkimista szemszögéből látjuk a történteket, aki kivetett a társadalma, mert segített még Rose-nak. Bevallom, akkor nagyon nem kedveltem őt, nem értettem, hogy miért kellett ő egyáltalán a sorozatba. Egyáltalán nem volt szimpatikus. Pedig az igazság az, hogy csak nem láttam át elég jól a helyzetét, nem kaptunk ízelítőt az alkimisták világából igazán. Most pedig rengeteg új információk árasztanak el minket.

Persze, az feltétlenül szükséges véleményem szerint, hogy aki elkezdi olvasni, az előtte olvassa el a Vámpírakadémia mind a hat kötetét, mert egész végig visszautalás van a történetben. Itt például hátraszorulnak a strigák, nem beszélnek annyit a morákról, míg a dampírokról szinte szó sem esik. Ezeknek a tudása viszont feltétlen szükséges, hiszen mind a három fajból ott van legalább egy-egy szereplő.

Ami szintén órási pluszként ért, és nem tudom, hogy tehette ezt velem az írónő, de megszerettem Adriant.:) Pedig előtte nem kifejezés, hogy nem kedveltem őt. Nem túl sokat láttam benne, és sejtelmem sem volt arról, hogy Rose hogyan is jöhetett vele össze még ezelőtt. Folyton csak ivott és cigizett, és igazából csak egy felnőtt csecsemőnek tűnt. Most viszont Rose kidobta, mondhatni csúnyán megcsalta, és azt vártam, hogy az egész kötetben csak a sebeit fogja nyalogatni. Nos, ez egy darabig így is tűnt, aztán valami elkezdett bennem és Adrianben is változni. Egyre talpraesettebb lett, néhol már-már tényleg szórakoztató, majd azon kaptam magam, hogy teljes erővel szurkolok neki és Sydnynek.:)

Apropó, itt külön meg kell jegyeznem az írónő fantasztikus tehetségét a kapcsolatok felépítésében. Nem siettet el semmit, mindent nagyon alaposan kidolgoz, és csak apró jeleneket ad, hogy hogyan is éreznek egymás iránt. A Vámpírakadémiában is fantasztikus volt a romantikus szál, és ez ebben a történetben sem különbebb. Persze, az már sejthető, hogy ki-kivel fog összejönni, miből lezs a mindent elsöprő szerelem, de így a korai csírájában nagyon élvezetes olvasni.

Amit hiányoltam belőle, az Eddie. Ott volt, szerepelt benne, de négyük közül ő volt benne a legkevesebbet, és nem volt olyan jelentős, mint a többiek. Remélem, ez még változni fog a következő kötetek során. Jill sokat szerepelt bennem, viszont kicsit már idegesített is. Furcsa, a Vámpírakadémiában sem kedveltem Lissát, és itt se annyira Jillt. Persze, érthető a viselkedése, és szerintem abszolút nem fair, ahogy vele bánnak, és ahogy szegénynek felborult a vilába. Csak egyszerűen nem nőtt a szívemhez, mert nem igazán volt egy jó pillanata sem, mindig csak az önsajnálatába merült el.

Szintén hiányzott Rose és Dmitrij. Okééé, tudom, hogy ez nem róluk szól, de reménykedtem benne, hogy szerepelni fognak benne, de Rose csak egy pillanatig volt benne, míg Dmitrij mondhatni egyáltalán nem. vagyis hát na... A vége egy hatalmas kínzés volt a Gyimka fanoknak.

Ami biztos; egészen bátran merem ajánlani bárkinek ezt a könyvet, de persze a Vámpírakadémia sorozat után. Mead világa elképesztően jó, úgy magába szippant, hogy hirtelen csak azon veszed észre magad, hogy függő lettél. Rettentő egyedi világot teremtett, és olyan jó az írói stílusa, hogy szívesen elfogadnám, ha minden író így írna.

Ami tetszett benne: Kis túlzással minden. Hiszen Richelle megszerettetett velem olyna dolgokat és olyan személyeket is, akiket előtte abszolút nem kedveltem.

Ami nem tetszett: Jill nem annyira szimpatikus... még.:)

Osztályzat: 5***

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés