Szép nagy hírverést csináltak ebből a könyvből, és renegetg pozitív kritikát olvastam azoktól, akik már angolul kivégezték a könyvet, így hát természetes volt, hogy én is vártam rá. Mikor megjelent, valamiért mégsem rohantam érte, csak hónapokkal később kaptam a kezeim közé, és utólag nem is bánom, mert talán is kisebb volt a csalódás.

Ez bizony egy ízig-vérig egy igazi lélekregény, akinek az írója férfi. Egyből arra gondoltam, hogy olyan izgalmas lesz, mint a Hadd mondjam el, de sajnos tévedtem. Azért kijár a dícséret az írónak, hiszen egy ilyen témájú regényt megírni tinédzsereknek, fiatal felnötteknek nem kis teljesítmény. Aláírom, hogy valakinek bejön ez a téma, valakinek nem. Sajnos nekem nem.

A könyv szerkezete is hordoz magában pár érdekességeket, ugyanis két narrátorunk van. Sok könyvet elolvastam már életemben, de ilyennel még nem találkoztam. Eleinte idegesített, de aztán megszoktam. Dőlt betükkel szólt Hannah, normális betükkel pedig Clay. Néha azért sikerült összekevernem őket, mert az emberi agy nem mindig tudja a két szálat elvonatkoztatni, de összességében ez még nem is zavart engem.

Először is mindjárt megjegyezném a hosszas elemezgetés előtt, hogy nagyon megosztó véleményeket olvastam erről a könyvről. Valaki szerint letehetetlen, valaki szerint viszont borzalmas. Saját magam egyik kategóriába sem tartozom, bár nem éppen pozitív véleményem van a könyvről. No, de akkor ismerkedjünk meg inkább a tartalmával!

Egyik nap Clay kazettákat kap, és amikor beteszi a lejátszóba, akkor a pár nappal ezelőtt elhunyt Hannah hangja csendül fel. Közli, hogy az öngyilkosságának 13 oka volt, és 13 személy tehet róla. És ezek a kazetták egyik kézről a másikra vándorolnak, egyik bűnős személytől a másikig. És igen, Clay is szerepel rajta.

Egyenként nem emelném ki az okokat. Volt amelyikra azt mondtam, hogy na igen, ez durva. De volt, amelyiknél képtelen voltam megérteni Hannah-t, és a problémáját. Igen, nagyon sok csúnya pletyka járt körbe róla az iskolában, de ha nem volt alapja, akkor mért viselkedett úgy, mintha lenne? A mai világban sajnos a pletykálkodás természetes, én magam is nagyon sok mindent hallottam vissza, hogy miket mondtak a hátam mögött, de én kiálltam az igazamért. Hannah... csak sajnáltatta magát. Kaphatott volna segítséget, hiszen ott volt Clay, ott voltak mások is, de ő hagyta magát egyre lejjebb és lejjebb sodródni, míg nem viselkedett másként, mint egy közönséges hisztérika. Itt kellene lennie a tanulságnak, hogy amikor Clay próbált neki segíteni, akkor Hannah-nak engednie kellett volna. Akkor lett volna mit tanulni a könyvtől, de amikor Hannah csak elkezdett sikítani... hát én kiborultam.

A saját haláláról csak ő maga tehetett, és nem volt joga ahhoz, hogy ezeket a kazettákat eljuttassa másnak. Nem volt joga 13 ember életét azért tönkretenni, mert a sajátját nem volt képes helyrehozni. Én úgy véltem, hogy mindegyik helyzetből győztesen ki tudott volna jönni, vagy legalábbis az esetek nagy részében, de ő elengedte magát, és hagyta, hogy a rossz dolgok megtörténjenek vele. A halálát sajnálnom kellett volna? Nem, nem igazán.

Clay teljesen ártatlan volt, mégis élete végéig magán kell viselnie azt a terhet, hogy talán megmenthette volna a lányt. Miért nem figyelt jobban rá? Miért nem vette észre az árulkodó jeleket? De könyörgöm, hogyan is segíthetett volna neki szerencsétlen fiú, amikor a lány hátat fordított neki, pedig tudta, hogy ő nem a rossz oldalon áll?

A könyv elején az első oknál megfordult a fejemben, hogy abbahagyom, de azért űzött egyfajta kiváncsiság, hogy vajon lesz-e ennél nyomósabb oka is az öngyilkosságra, ezért tovább olvastam. Összességében nem bántam meg, hogy nem fejeztem be rögtön az elején, de az biztos, hogy nem fogom még egyszer elolvasni, és senkinek sem fogom ajánlani.

Ami tetszett: Azért a történet ment előre, néhány ok érdekes volt.

Ami nem tetszett: Az maga Hannah, és hogy nekem a könyv azt sugallta, hogyha gyenge vagy lelkileg, akkor öld meg magad. Sajnálom, ez saját véleményem.

Osztályzat: 2,5

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés