Ezek után újabb ruhákat kellett keresnem magamnak, mert a többségüket Damon úgy elszakította, hogy nem igazán lehetett volna ismét felvenni. De öröm volt az ürömben, hogy én egy igen márkás pólóját tettem tönkre, amiért morgott is párat, de a csókommal sikerült őt kiengesztelnem. Bár nem volt sok kedvem, mégis fel kellett kelnünk, mert Damon hallotta, hogy többen is várnak ránk a nappaliban.

Amikor leértünk, szégyenkezve ért a felismerés, hogy az előbbi csapat teljes egésze arra várt, hogy befejezzük Damonnel az ágytornát. Hát pedig akkor igen sokat várhattak… Mert én eleinte csak abban a hitben éltem, hogy Elena van itt, és talán még Caroline, nem hittem volna, hogy végül mindenki ismét eljön.

Ahogy beléptünk kézenfogva a nappaliba, minden tekintet ránk szegeződött, amitől muszáj volt elpirulnom. Aligha lehetett volna kimagyarázni, hogy mit is csináltunk az előbb, pedig ha most visszamehettem volna az időben, akkor ezzel alighanem vártam volna estig, addig kibírták volna azok a nyavalyás hormonok… De egyébként semmi áron sem bántam meg. Ez egy olyan dolog volt, amikor igazán megmutathattam neki, hogy mennyire szeretem.

Damon természetesen nem jött zavarba a fürkésző pillantásoktól. Hogy is jöhetett volna? Akkor hiszen, már nem ő lenne.

- Bocsi skacok a késésért, de nem tudtam levakarni magamról ezt a rámenős nőszemélyt.

Oldalba vágtam, elég erősen ahhoz, hogy még neki is fájjon, mire mindenki nevetni kezdett. Ez némileg már szertefoszlatta a zavaromat, és sikerült figyelmeztetnem Damont arra, hogy óvatosan bánjon velem, mert én is meg tudom szívatni, ha arra kerülne a sor. Persze, ez az egész nem volt több mint egy apró viccelődés két ember között, akik próbálják valahogy elrendezni a kapcsolatukat.

Hely híján megvártam, amíg Damon leült, és elfoglaltam a helyemet az ölében. Nem hinném ezek után, hogy valakit is meglepett volna, hogy egy kicsit ismét romantikusabban közeledünk egymáshoz, pont úgy, ahogy egy évvel ezelőtt abbahagytuk. Legalábbis én ezt szerettem volna, Damon még nem sokat árult el arról, hogy mi lesz kettőnkkel.

- Szóval van valami fejlemény? – kérdeztem végül, megtörve a csendet, mert úgy tűnt, mintha senki sem akarná elkezdeni.

Újabb pár másodperces csend, majd végül Mr. Saltzman átvette a szót.

- Kutakodtunk egy kicsit a környező városokban is, és sajnos találtunk is nem olyan messze pár érdekes dolgot. Az egyik városban úgy tíz kilométerre innét halott vámpírokat találtak. Ez csak szóbeszédként terjed a városban, de nem hanyagolhatjuk el ezt sem. A pletykák szerint semmilyen sérülés nem volt a holttesteken, csak elaszódtak. Lehet, hogy Klausnak az a terve, hogy az összes vámpír eltűntesse, és csak a saját vérvonala terjedhessen.

Sejteni lehetett, hogy az Klaus terve, hogy kipusztítsa a vámpírokat úgy, hogy most már egy hibriddé változott. De ez nem csak a vámpíroknak volt rettenetes hír, hanem az emberiségnek is, hiszen az olyanok, mint Klaus képesek egy éjszaka alatt akár száz emberrel is végezni, főként akkor, ha még az én fajtám is besegít. Mert hát az anyám és még valamennyi nekromanta neki dolgozik. Csak azt nem értem, hogy ők nem veszik észre, hogy ez az egész egy nagyon rossz irányba tart? Mert ha kipusztul a lakosság, akkor ez az egész Föld halálra lesz ítélve. Vagy esetleg erre is van valami terve Klausnak?

Damon horkantott egyet.

- Komolyan azért jöttetek ide, hogy holmi szóbeszéddel fárasszatok? Tudjátok, öreg nénikék beszélnek erről-arról, de igazából fogalmuk sincs a tényekről.

- Majd én leellenőrzöm! – jelentettem ki, mire Damon is elhallgatott végre. – A képességeim hamarosan visszatérnek, és ha jártak ott nekromanták, akkor meg tudom mondani. Megérzem a természetfeletti lények jelenlétét, akár rá pár napra is.

Mindenki szemében egyetértést láttam, hiszen valóban csak ez volt az utolsó lehetőségünk, hogy utána járjunk a dolgoknak. De persze akadt egy ember, aki képtelen volt beállni a sorba.

- Lógassunk oda a fajtádbelieknek? Mert az oké, hogy meg tudod állapítani, hogy ott jártak, de ez fordítva is működik. Ha még ott vannak, akkor észrevesznek, és mi sem tudjuk, hogy mennyien vannak.

Valóban kockázatos terv volt, de az egyetlen lehetőségünk. Ha van valami módja annak, hogy egy kis előnyt szerezzünk az ellenséggel szemben, akkor meg kell próbálnunk. Ha kitaláljuk, hogy pontosan mit akarnak, akkor talán azt is megoldjuk, hogy hogyan lehetne tenni ellenük valamit. Az én képességeim nagy segítséget adhatnak ehhez, csak meg kell találni a módját, hogy ne őrüljek meg ismét.

- Nem fogom nézni, ahogy Klaus többek között itt is vérfürdőt fog majd rendezni, vagy netán ezt várod tőlem? – kérdeztem Damontől.

Többen is helyeslően morgolódtak, de két ember továbbra sem értett velem egyet, és a másik Elena volt.

- És mi van, ha ott van Klaus is? Egy hibriddel nem tudsz elbánni. Senki sem tudja, hogy kik szolgálják még ki. Nekromanták, boszorkányos, vámpírok…

Mindannyian tudtuk, hogy leginkább Stefanre gondolt, aki már nagyon egy ideje Klaus fogságába esett, mert ígéretet tett neki, amikor az megadta neki a vérfarkas elleni gyógyszert. Pedig csak a testvérét akarta menteni, erre arra kényszerült, hogy pont olyan gyilkossá váljon, mint amilyen én is voltam még nem is olyan régen. De ha módom lesz rá, akkor Stefant meg fogom menteni.

Megcsóváltam a fejemet.

- Nem hinném, hogy Klaus ott lenne. Szerintem, most elvonult, és készül valamire. De ha ott is lesz, akkor is ki fogok valamit találni.

Mr. Saltzman összecsapta a tenyerét.

- Akkor a legjobb az lesz, ha csak páran megyünk oda. Én vállalom a feladatot, és még Damoonre és Caroline-ra gondoltam, hátha a helyzet elmérgesedne, és jól jönne a vámpír segítség.

Hát ezzel nagyon nem tudtam egyetérteni.

- Én viszont Önre gondoltam Mr. Saltzman és Jeremyre. – Már hallottam, hogy a hátam mögött Damonnek nem tetszett az elutasítás. – Ha vámpírok jönnének velem, akkor azt a többiek megéreznék, és megtámadnának minket. Ugyan mindenki immunis jelen pillanatban a nekromantákkal szemben, de nekik erre nem kell rájönniük. Az emberek könnyebben elvegyülnek a tömegben, de a vámpírokat azonnal kiszúrják.

Hosszabb csend állt be, és nem volt kérdés, hogy kinek a szavára várnak. Most, hogy Stefan elment, Caroline még túl fiatal, Damon vált gyakorlatilag a vezérré. Páran ugyan nem nagyon kedvelték, de tudták, hogy érti a dolgát, ezért mindig adtak a szavára.

- Megvárjuk, míg helyre rázódsz, és meglátjuk.

Valahogy úgy vélem, hogy ez az idő neki ara lesz jó, hogy valami mást kipróbáljon, de én nem fogom magam hagyni, hogy lebeszéljen erről a tervemről.

Miután mindenki elment, tudtam, hogy nem fogom megúszni a leszidást, de mielőtt ez megtörtént volna, mintha isteni közbeavatkozás történt volna, a csengő megszólalt. Persze egyből felugrottam, hogy majd én kinyitom helyette, de hát nem ellenkezett, csak töltött magának egy pohár whisky-t, ami szintén elég rossz jel volt.

Amikor megpillantottam az ajtóban álló nőt, emlékem sem volt róla, hogy ki lehetett. Valószínűleg még életemben nem láttam. Hosszú, szökésbarna haja volt, és nagyon elegánsan öltözött. Körülbelül a húszas éveinek a közepén járhatott.

- Szia! Damon itthon van? – kérdezte tőlem.

- Ki vagy?

Nem azért kérdeztem, hogy udvariatlannak tűnjek, de nem szerettem volna egy illetéktelen személyt beinvitálni a házba. Ugyan lemaradtam egy kicsit a történésekkel, de nem tetszett, hogy egy olyan nő szeretett volna bejönni, akit nem ismertem.

Az elmosolyodott.

- Ó, bocsi, de illetlen vagyok. A nevem Andie Star, és Damon barátnője vagyok.

Azt hiszem, beletelt néhány másodperce, mire valamit is ki tudtam nyögni, de addig az agyam csak zakatolt valami hülye tantrákat, hogy nem kellett volna megbíznom Damonben, és nem is Elena immáron a legnagyobb ellenfelem. Ugyanis a pasi, akit szerettem, és akivel lefeküdtem foglalt. Van egy barátnője, akit meg sem említett nekem, ergo teljesen hülyére vette mindkettőnket.

Damon megjelent az ajtóban, mert meghallotta Andie hangját. Az arcán megláttam azt, amit nagyon nem akartam: kétségbeesést, mert lebukott.

- Andie, te mit keresel itt? – kérdezte, mire a nő közelebb lépett hozzá.

- Napok óta nem hívtál, gondoltam, akkor megkereslek én, hogy meggyőződjek arról, hogy nincs semmi baj.

Damon rám pillantott, hogy felmérje a kárt, amit a nő vallomása okozott. Hát a megsemmisülés szó még enyhe kifejezés lett volna rám, de nem tudtam mást csinálni, csak fogtam magam, és elindultam kifelé. Majd talán Elena befogad engem ma estére, de tovább egy percig sem vagyok hajlandó itt maradni.

Természetesen nem sokat haladtam előre, amikor Damon utolért, és megfogott a karomnál. Az erejével nem tudtam harcba szállni, így hagytam, hogy maga felé fordítson.

- Damon, most azonnal eressz el, vagy elmegyek Mystic Fallsból, és soha az életben nem fogsz engem újralátni.

Nem vette figyelembe a kérésemet, és addig várt, míg a szemébe nem néztem.

- Andie nem olyan barátnőm, akire te gondolsz. Ő csak… vérbanknak szolgál.

Végre eleresztett, de nem futottam el, mert most már nekem is lett volna mit mondanom.

- Andie vérbank, én vagyok most már az, akit tetszőlegesen gerincre vághatsz, de ki az, akit szeretsz? Igen, azt el tudom fogadni, hogy rossz vagy, hogy alkalomadtán hülyeségeket követsz el, de hogy a képembe hazudj? Mert nem akarom azt hallani, hogy szeretsz, amikor hivatalosan neked Andie a barátnőd.

Az ember azt várta tőle, hogy ígérje meg, hogy szakít most azonnal vele, de ő csak állt és olyan volt, mintha arra várna, hogy higgadjak le, és még én kérjek elnézést. Persze, eszem ágában sem volt, mert most nekem volt igazam. Azt akartam, hogy cáfolja meg mindazt, amit az előbb mondtam, hogy nem csak arra használ engem, hogy lefeküdjön velem.

- Sajnálom – mondta végül.

Hát én is. Mi sem bizonyíthatná jobban az emberségemet, minthogy még mindig érezni tudtam, ahogy a szívem darabokra hullott e szó hallatán. Mintha minden reményem elszállt volna.

- Akkor vége – mondtam, majd elmentem. Most már senki sem jött utánam.