A nullára csökkentettem a köztünk lévő centiméterek távolságát, és úgy öleltem magamhoz, mintha egy utolsó lehetőséget kaptam volna arra, hogy az enyémnek tudhassam. Ami részben igaz is volt. Mert még mindig nem tudtam, hogy mi lesz velem, ha teljesen kiürül az ördöggyökér a szervezetemből, csak annyit tudok, hogy szeretem Damont. Annak ellenére is, hogy talán ő már mást szeret. De hát mit veszthetek?

Átkulcsoltam a nyakát, és éhesen rátapadtam a szájára. Egy pillanatra éreztem, hogy megfagyott a meglepődéstől, de aztán ő is szorosan magához ölelt, és viszonozta a csókomat. A nyelveink vad játszmába kezdtek a másikéval, és éreztem, ahogy az egyik keze elindul a fenekem felé, a másik viszont már a mellem alatt tartott.

Egy pillanat múlva már ő volt a kezdeményezőbb, és nekiszorított a falnak, úgy csókolt tovább. Az ajkaimról letért a nyakamra, miközben én annyira megszorítottam a hátánál a pólóját, hogy egy halk reccsenéssel megadta magát. Hiába, ez emlékeztetett arra, hogy az átlagosnál egy kicsit nagyobb erőm van, ami lassanként kezd visszatérni. De most ez nem számított, csak az, hogy egy boldog napot eltölthessek vele.

Hirtelen azonban egy olyan bűz áradt szét a konyhában, hogy nem tudtam figyelmen kívül hagyni.

- Mi ez?

Damon egy kissé ugyan morogva, de letért a nyakamról, és beleszippantott a levegőbe. Egy másodperc után már ott termett a gáztűzhely előtt, és az agyonégett hús maradványait próbálta menteni – persze már feleslegesen.

- Azt hiszem, a kajának már lőttek.

Közelebb léptem hozzá, hogy én is szemügyre vegyem a kárt. Ugyan nem voltam egy konyhatündér, de annyit én is meg tudtam állapítani, hogy ezt már a kutyának sem adnám oda. De csak jót mosolyogni tudtam az egészen. Éhes voltam, rettentően éhes, de teljesen más értelemben.

- Hm… azt hiszem, akkor mindjárt a desszertre kell térnünk.

Közelebb hajolt hozzám, de még nem csókolt meg. A szemeiből láttam égni a vágyat, miszerint legszívesebben most azonnal a szobájába rohanna velem, de ismertem őt. Ő egy igazi vámpír, soha semmit nem fog elrohanni, és egy alkalmat sem szalaszt el, hogy piszkálhasson engemet.

- Mióta lettél te ilyen… határozott?

Pislogtam párat ártatlanul.

- Mióta tudom, hogy mit akarok. – Majd gúnyosan hozzátettem. – Talán most te vagy az, aki meghátrál?

A mosoly töredékét láttam csak, majd olyan hirtelen vágott a falnak, hogy ez esetben kivételesen megijedtem egy picit. De szigorúan ügyelt arra, hogy ne essen semmi bántódásom, bár már kevésbé voltam sebezhetőbb, mint emberkoromban.

Olyan szorosan ért egymáshoz a testünk, hogy a legapróbb porcikáját is ki tudtam venni, így a vágyának ékes bizonyítékát is odalent. Csupán pár ruhadarab választott el minket attól, hogy egymáséi legyünk, és ha rajtam múlna, akkor ez pár másodpercen belül megtörténne, de viszont Damon amilyen vad és szertelen volt valójában, most próbálta elnyújtani a pillanatot. Azt a pillanatot, aminek már egy évvel ezelőtt be kellett volna következnie.

Csupán néhány másodperc volt, talán annyi, míg pislogtam egyet, de hirtelen már Damon ágyán találtam magam. Éreztem a suhanást, ahogy nagy bőszen elhaladt velem minden mellett, de utána már csak azt érzékeltem, hogy ledobott engem. Most hanyatt feküdtem, és ő a lábaimnál térdelt. Felhajoltam hozzá, hogy lerántsam róla a pólójának a maradékát. Ennek azonban ára is volt; cserébe ő is hasonló kegyetlen módszerrel lerántotta rólam. Azok után, hogy a pincében órákon át egy szál bugyiban és melltartóban üldögéltem, nem éreztem magamat feszélyezve.

Amint megszabadult felül a ruhától, rájöttem, hogy az övéhez hasonló gyönyörű testet még nem találtam. A mellkasa csupasz volt, csupán a köldöke alatt kezdődött el egy szőrcsík, ami a nadrágjában elveszett. Az alakja vékony volt, ámde izmos. Főként a karjai.

Hátul megkereste a melltartóm csatját, és csupán pár másodpercig tartott kicsatolni neki. Én nem ítélkeztem soha a múltja miatt, főként úgy, hogy már az enyém is legalább annyira mocskos, mint az övé, a testiséget leszámítva, mert abban még nem volt tapasztalatom. De minden gondolatom abbaszakadt, amikor megérintette az immáron fedetlen mellemet. Nemcsak megérintette, hanem odahajolt hozzá, és megnyalta. Olyan volt, mintha a bőröm még jobban felforrósodna, és automatikusan is felnyögtem.

A keze őrjítően lassan elindult a nadrágom felé, de nem állt meg pereménél, hanem magabiztosan kúszott tovább a célja felé. Hirtelen minden levegő belém szorult, amikor megéreztem, ahogy az ujja elérte a célját, majd körkörös mozdulatokkal mozogtatni kezdte bennem. A körmömet mélyen a húsába temettem, mert nem bírtam volna elviselni ezt az érzést, csak ha sikonyálok. Nem rovott meg azért, mert fájdalmat okoztam neki, noha a vér a körmeim alatt szivárogni kezdett a testéből.

Annyi, de annyi régi pasim szeretett volna idáig eljutni, én azonban féltem a szextől. És most már tudom is az okát, hogy miért. Nem számított, hogy egy hülye liba voltam, és mindenki azt hitte, hogy már vagy egy tucat pasival lefeküdtem, de arra mégis képtelen voltam. Mert senkit sem szerettem előttem. És nem tudtam volna elképzelni az első szexet egy olyan valakivel, akihez nem kötődök érzelmileg. Damont viszont teljes szívemből szerettem.

Teljesen elöntött a tűz az előjáték során. Mindketten igyekeztünk felderíteni a másik testét. Semmiféle gát vagy prűdség nem akadályozott, amibe valószínűleg besegített azért az is, hogy a partnerem sokkal több tapasztalattal rendelkezett, mint én. Élveztem, ahogy a testem teljesen átadja magát az élvezeteknek, és Damon érintéseitől egyre jobban azt érzem, hogy nem bírom tovább. Hogy valami kitörni készül belőlem, de mielőtt ez megtörtént volna, elhúzódott tőlem. Csalódottan felhorkantottam.

Ahogy a szemébe néztem, láttam, ahogy a saját tűréshatárán volt.

- Nekem semmit sem kell bizonyítanod, remélem, tudod. Ha akarod, ma nem megyünk tovább. De az nem ígérem, hogy nem fogok bepróbálkozni az elkövetkezendő napokban.

- Nem akarom, hogy abbahagyd! – Csak ennyit voltam képes kinyögni.

Vigyorgott, ahogy ismét megcsókolt engem, de lassan megszabadult a nadrágomtól és a bugyimtól is. Ahogy ismét hozzám simult, kicsatoltam az övcsatját, majd nadrágját lejjebb toltam. Nem ellenkezett, így nem fogtam vissza magam. Próbáltam neki valamit én is nyújtani amolyan kezdő módon. Teljesen kemény és hűvös volt.

- Erősebben! – nyögte.

A kezeim automatikusan tudták, hogy mit kell tenniük, és Damon kérésére még erősebben megmarkoltam és gyorsabban mozgattam a kezemet. Hangos nyögésekkel adta tudtomra az élvezetét, de mielőtt túl sokat hagyott volna munkálkodni, megragadott engem. Ennyi idő után teljesen készen álltunk a végső egyesülésre.

- Nem bírom tovább! – morogta.

A szívem egyre hangosabban és keményebben dübörgött, ahogy hátradöntött engem az ágyának a fejtámlájának. A hátam mögött megigazította a párnákat, így nem kerültem teljesen vízszintesbe. Egy kicsit megemelte a csípőmet, de abban a pillanatban megéreztem az eggyé válást. Egy erős lökés volt, amely teljesen kitelített, még egy kicsit fájt is. Várt egy kicsit, mintha pontosan tudná, hogy egy kicsit kellemetlen lett volna a számomra, majd éreztem, hogy eltávolodik belőlem, és ismét lök.

Ahogy a testem egyre jobban befogadta őt, felgyorsultak a mozdulatai, és én is próbáltam eltalálni a ritmusát a csípőmmel. Az a parányi fájdalom hamar elmúlt, és nem éreztem mást, csak azt, hogy már nem bírom magamba fojtani a sikoltásokat és a nyögéseket, de Damon felől is ugyanezt hallottam. Olyan élvezeteket éltem át, amikről soha nem tudtam, hogy léteznek. Két combommal lazán körbefogtam a derekát, élvezve a tempót, amit diktált. Talán órákig élveztük, ahogy testünk egymásra talált, talán csak percek teltek el. Ezt már képtelen voltam megállapítani.

Damon megfogta az ágynak az egyik oszlopát, hogy abban tegyen kárt, ne bennem. Én magam a saját izzadtságomban úszkáltam, míg egy vámpír természetesen egész jól bírta ezt a menetet. Ahogy az idő egyre inkább haladt előre, a mozdulataink úgy váltak egyre hevesebbé. Néha éreztem, hogy fájdalom villan belém, de ezzel nem foglalkoztam, mert igazából csak még izgalmasabbá tette az egészet. Az oka pedig nyílván csak annyi lehetett, hogy a párom nem ember volt, hanem egy nagyon erős vámpír.

Hirtelen megfordított engemet, és most én kerültem felülre.

- Gyerünk! Mutasd meg, hogy jó neked.

Ez volt az a rész, ahol egy kicsit bizonytalankodtam, és csak percek múltán találtam meg a ritmust, de végül is tetszett, hogy most én vettem kézbe a vezetést. Olyan erősen mozogtam, ahogy csak tudtam, miközben Damon a csípőmre tette a kezét a kelleténél talán egy kicsit erősebben. Az este után alighanem temérdek kék folt fog minket elárulni, hogy mivel is töltöttük az időnket. Pontosabban csak engemet, de már nem olyan sok ideig, mert gyorsabban gyógyulok.

Fehér foltok kezdtek el előttem táncolni, majd hirtelen úgy éreztem volna, mintha a Mennyországba jutottam volna, és a testem valósággal repülne, ahogy elszakadt a valóságtól. Az orgazmus hulláma úgy söpört végig rajtam, hogy a fejem tetejétől a lábujjaimig éreztem, ahogy a testem megkönnyebbült, és a lelkem végtelenül boldognak érezte magát. Mindezek mellett Damon is egy erős nyögés kíséretében csatlakozott hozzám.

Ernyedten feküdtem el mellette, a fejemet a mellkasának döntve, és hagytam, hogy ő még közelebb húzzon magához. Igazából most éreztem, hogy egy kicsit fáj mindenem, de ezt a boldogságot akkor sem cseréltem volna el semmiért.

Damon arcon csókolt engem, majd a karjába harapott. Azt akarta, hogy igyak belőle.

- De hát miért?

Egy hamisítatlan Damon mosolyt kaptam válaszul, amely hűen emlékeztetett arra, hogy mivel töltöttük az elmúlt időt.

- Gyorsan gyógyulsz, de nem olyan gyorsan, mint egy vámpír. És azt hiszem, a csípőcsontod egy kicsit összezúzódott.

Bosszankodnom kellett volna, de e helyett csak elnevettem magam, és vonakodva ittam pár cseppet a véréből, ami elég volt rá. Nem szerettem a vár izét, undorítónak találtam, de akkor is jobb opció volt, mint egy-két napot ezzel szenvedni. És ahogy ismerem magamat és Damont is előbb vagy utóbb hozzá kell szoknom a szex utáni vériváshoz…

Ismét odabújtam hozzá, de nem engedtem magamnak, hogy elaludjak már. Csak szerettem volna még egy kicsit élvezni ezt a pillanatot, amikor a meztelen bőrünk egymáshoz ér, és érzem az illatát. Nem használt parfümöt, pedig tudom, hogy tart párat a fürdőben, de nem is kellett. Természetes, kellemes illata volt, amely biztonságot jelentett nekem.

- Mondd azt, hogy nem voltam katasztrófa – mondtam végül, mire nevetést kaptam válaszul.

- Csodálatos voltál. Tényleg én vagyok neked az első?

Bólintottam.

- Igen.

Ismét megcsókolt, és már éppen felém kerekedett, amikor az ajtóból egy meghökkenést hallottunk mind a ketten. Odanéztem, és megláttam, amint Elena kővé dermedve figyel minket, majd kiviharzik. Még szerencse, hogy legalább a takaró mindkettőnket elfedett, de Damon így sem tudta palástolni a dühét.

- Már vagy ezerszer megmondtam neki, hogy kopogjon. Hol is tartottunk?

Eszembe jutott, hogy miért is vagyok itt. Hogy nekem dolgom van itt, nem csak összefeküdni a világ alighanem legjobb pasijával, és egész álló nap ágyban maradni vele. Habár kétségtelen, hogy elbírtam volna viselni a gondolatot. De Stefan miatt nem lehetett. Ő jó vámpír volt, és segítenem kell neki.

Damon megérezte a változást, így mellém feküdt, feladva a próbálkozást, hogy ismét izgalomba hozzon engem. Ó, ami azt illeti az meg volt, de nem érezném jól magam, ha előbb nem próbálnék megtenni minden tőlem telhetőt, hogy segítsek Elenának és Stefannek.

- Téged nem zavar, hogy az öcsédet elvitték? – kérdeztem tőle, de aztán kiegészítettem még a kérdést. – Úgy értem, egy évvel ezelőtt még utáltad. Vagy legalábbis úgy csináltál, mintha utálnád. Ez nem változott?

Elgondolkodott a kérdésemen.

- Segítek neki, mert tartozok neki ennyivel, de ne gyötörj engem azzal, hogy szeretem-e vagy sem.

Bólintottam, de a hideg hangneme megütött egy kicsit. Bármennyit is ártott nekem az én testvérem, sosem tudnám őt utálni. Jól lehet, ha oda kerül a sor, és választanom kell közte és a barátaim között, akkor nem kérdés, hogy Nate-et fogom háttérbe szorítani. De Stefan viszont remek ember volt. Ismertem ugyan az egész múltjukat, de Damonnek lett volna már alkalma megbocsátani, főként azért, mert amiket ő is elkövetett Stefan ellen, némelyik elég súlyos volt. Ugyanakkor tény és való, hogy ez nem tartozott rám.

Látta, hogy egy kicsit megbántott engem.

- Nézd, én sosem tagadom, hogy rosszfiú vagyok, és az is maradok. Néha piszkosul játszom, néha nem érdekelnek az áldozatok. – Közelebb hajolt hozzám. – De akit szeretek, azt sosem fogom cserbenhagyni. Sem téged. Sem Elenát. És még Stefant sem.

Ezzel sikerült jobb kedvre deríteni, bár még hosszú beszélgetéseink lesznek arról, hogy mit érez Elena iránt.

- Szóval… hol is tartottunk akkor?

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés