Hosszú másodpercekig tanulmányoztam az arcát, és arra vártam, hogy bejelentse, hogy csak ugratott engem. Az mondjuk egy nagyon kegyetlen vicc lett volna még tőle is, de mégis ott volt bennem a félsz. Mert utáltam egészen eddig azt a tudatot, hogy esetleg még mindig Elenát szereti, bár sosem mutattam ki előtte, mert bizonyára ki nem állhatja a féltékeny lányokat, De az lehetséges, hogy én nyertem el a szívét?

- Ezt csak azért mondod nekem, hogy lefeküdjek veled? Mert akkor bocsi, veszett ügy.

Próbáltam legalább látszólag megőrizni a higgadtságomat, de ahogy láttam, hogy elneveti magát, úgy elég nehezen ment. Meglehetősen ideges voltam a válasza miatt. Mostanság amúgy is elég álomszerűen alakultak kettőnk közt a dolgok – pár apró kellemetlenséget leszámítva.

Még szorosabban magához ölelt.

- Nem mondanád egyszerűen csak azt, hogy Damon, én is szeretlek?

Kezdtem végre felfogni, hogy ez valóban a valóság lehet.

- Nem is mondtad ki, hogy szeretsz! – cukkoltam.

Egy kicsit elhúzódott, hogy a szemembe tudjon nézni. Mosolygott, de mégis halálosan komoly volt a tekintete. Így pontosan úgy nézett ki, mint egy átlagos ember, nem pedig egy vérszomjas vámpír.

- Szeretlek, Heather!

- Én is szeretlek, Damon!

Ismét megcsókolt, de ennek a csóknak teljesen más jelentősége volt, mint az eddigieknek. Hiszen ez volt az első csókunk, amikor valóban már egy párt alkottunk, és akkor sem lehettem volna boldogabb, ha akarnám. Az életem lassan összeomlott körülöttem, de megtaláltam a páromat. A szerelem pedig több mint puszta gyógyír. Ha szerelmes vagy, és viszont szeretnek, akkor úgy érzed magad, mintha Mennyországban járnál, ahol nincs bánat, fájdalom, csak öröm. És én így éreztem magam. És most először éreztem azt, hogy a lelkem hazatalált.

Másnapra már tényleg sokkal jobban éreztem magam, de mivel az orvos egész hétre kiírt, így nem mentem iskolába. Annyira azért nem szerettem odajárni, hogy ne használnám ki az igazolásomat. Meg hát az is kellemes volt, hogy egész áldott nap Damon mellett lehettem. Csak valahogy úgy éreztem, hogy ez a bezárkózás nem nekem való, és Damonön is éreztem, hogy menne már valahova. Ráadásul eléggé bal lábbal kelt ma fel, és mindenen csak morogni tudott. Nem mondom, hogy nagyon megijedtem volna ezúttal tőle, inkább direkt idióta kérdésekkel fárasztottam. Ugyanakkor éreztem, hogy szereti, amiért ott vagyok mellette.

- Legalább csak egy kis sétát tegyünk! – rimánkodtam neki, hátha megpuhíthatom a szívét neki. Nagyon ki akartam már szakadni a megszokott  környezetből.

Már el sem tudom mondani, hogy mióta próbáltam őt győzködni, de ő is legalább annyira makacs volt, mint én, így nem engedett. Csak olvasott az ágyon. Ha hozzábújtam, akkor letette a könyvet, de mikor elkezdtem őt nyaggatni, akkor hirtelen ismét nagyon érdekessé vált neki a történet.

- Nem és nem! Pihenned kell!

Hát jó, akkor drasztikus eszközökkel kell kiharcolnom a szabadságomat. Lefeküdtem mellé az ágyon, kikaptam a kezéből a könyvet, majd áthajítottam a szoba túlsó végébe. És hogy mit kaptam ezért cserébe? Egy nagyon-nagyon csúnya Damon pillantást.

- Te is ki akarsz menni innen és én is. Attól, hogy egy könyv felett gubbasztasz és félválaszokat morogsz nekem, nem lesz egyikünk sem boldog.

Egy darabig csak nézett rám. Lassan már nem fog meglepődni, amiért sosem neki hagyom az utolsó szót, és mindenért visszafeleselek. De hát a hosszú évek alatt nem volt ahhoz szokva, hogy bárki előtt meg kell hunyászkodnia. A kis elkényeztetett!

- Had emlékeztesselek rá, hogy napokkal ezelőtt összeestél!

- Had emlékeztesselek rá, hogy az emberi szervezet milyen szívós is tud lenni.

Nem vártam válaszra, csak megfogtam a kezét, és ráncigálni kezdtem kifelé. Természetesen, ha csak egy kicsit is ellenkezett volna, akkor meg sem tudtam volna mozdítani, de csodák csodájára hagyta magát.

- Nem tudom, miért engedem, hogy ezt tedd velem – morgolódott, ahogy kiráncigáltam a nappaliba.

- Talán mert tényleg szeretsz engem? – kérdeztem tőle ártatlan képpel.

Megforgatott, és szembe állított magával, és egy pillanat alatt a karjai között találtam magamat. Erősen tartott engem, de cseppet sem volt kellemetlen. A szeméből csak most először tudtam leolvasni az érzelmeit, és az a mély szerelem, amit láttam bennük, még jobban felmelegítette a szívemet. Korábban is elhittem neki, amikor múlt éjjel bevallotta nekem, de szavak nélkül is látom most már.

- Ó, édes, ebben sose kételkedj!

Éhesen lecsapott a számra, és én élveztem a csókját, egészen addig, míg egy halk köhintés félbe nem szakított minket. Legnagyobb meglepetésemre Stefan és Elena volt az, akik a nappaliban voltak rajtunk kívül, és ennek a szerelmi jelenetnek akaratlanul is a szemtanúi lettek. Nem azért lepett meg, hogy itt vannak, hanem hogy máris.

- Mi a francot kerestek itt ilyenkor? – Damon egy kicsit túllőtt a célon, és a kelleténél durvábban kérdezte meg tőlük, de hát az ő modora már csak ilyen. Aligha fog valaha megváltozni, de nem is kell neki. Én így is szeretem.

Csitítólag belékaroltam, de még ekkor is éreztem a haragját. Ezen legszívesebben nevettem volna, de én viszont Elena jelenléte miatt éreztem magamat egy kicsit kellemetlenül, mert az új fejlemények tükrében még nem beszéltünk egymással.

- Csak pár óra volt megtartva az esti bál miatt – magyarázta Stefan.

Damon felé fordultam egy széles vigyor kíséretében, amire szemforgatást kaptam válaszul, mert már előre sejtette, hogy mit akarok. Alighanem, most még inkább a pokolba kívánta volna az öccsét és annak a barátnőjét, de ez mulattatott engemet.

- Szeretem a bálokat. Szeretek táncolni.

Hosszan sóhajtott, de láttam rajta, hogy azért annyira nincs ellenére a dolog, mint ahogy próbálja előadni. Ugyan nekem is furcsa azért, hogy ilyen hamar felépültem, de valóban úgy éreztem, hogy akár egy egész éjszakán keresztül képes lennék táncolni.

- Ez esetben úgy vélem, vennem kellene magamnak egy öltönyt – közölte velem olyan hangnemben, mintha ez lenne a világ legborzasztóbb dolga.

A jó kedvem egy pillanat alatt elszállt, és már egyáltalán nem is akartam elmenni.

- Nekem nincs ruhám.

- Az nem gond – mondta, majd a zsebéhez nyúlt, amiből kihalászott egy papírköteget, amit átnyújtott nekem. – Menjetek Elenával vásárolni. De lehetőleg ne feketét válassz – tette hozzá mosolyogva.

Döbbentem néztem a pénzre, amit adott nekem. Ha akarnék, akár ebből egy királyi ruhát is kaphattam volna. Nem tudom, hogy ezt minek kellett most odaadnia nekem.

- Ezt nem fogadhatom el, Damon. Nem akarok kitartott nő lenni.

Ezzel vissza is szerettem volna nyújtani neki, de nem fogadta el.

- Még mindig a gyámod vagyok, és igyekszem mindent megadni a neveltlányomnak.  Természetes, hogy a legjobbat akarom. Ha bálba akarsz menni, akkor neked kell a legszebben kinézned.

Felhorkantam, és az előbbi zavarom a semmivé lett egy pillanat alatt.

- Azt akarod, hogy apának szólítsalak, miközben megcsókolsz?

Elena és Stefan is felnevetett a vitánk miatt, de Elena már ott is volt mellettem, hogy induljunk vásárolni. Ha estére kész akarok lenni, akkor igyekezni kell. Ugyan még nem voltam késében, de magamat ismerve bármikor bármi közbejöhet.

Miután kiléptünk a házból nem bírtam tovább elviselni, hogy rosszul érzem magam miatta, amiért megbántottam őt. Muszáj volt vele beszélnem.

- Stefan mesélt a tegnap estéről?

Az arckifejezésén láttam, hogy ezt a témát ő sem szívesen feszegeti, de nem is hibáztattam érte. Miközben oly sokáig azt hitte, hogy a szülei egy szörnyű balesetben vesztek oda, addig én végig tudtam, hogy ez nem így történt. Csak éppen én egy olyasvalakit védtem, akinek a megjavulásában a mai napig bíztam.

- Igen. Nézd, eleinte haragudtam egy kicsit rád, de ahogy jobban belegondoltam, hogy esetleg Jeremyvel is ez történt volna, akkor én is ezt tettem volna, amit te. Én is elvesztettem a szüleimet, ahogy te is, és tudom, hogy ilyenkor sokkal jobban ragaszkodsz a testvéredhez.

Átöleltem őt, mert annyira féltem, hogy esetleg elvesztem őt. Damon mellett az ő és Stefan barátsága volt az, ami volt nekem, és ezeket a dolgokat soha semmiért nem cseréltem volna el. Éppen ezért a megbocsátása nagyon sokat jelentett a számomra.

- Inkább beszéljünk rólad és Damonről – mondta egy kicsivel később, amint a belvárosba értünk. – Látom, összejöttetek.

Akaratlanul is elmosolyodtam, ahogy a feszültség végleg lebomlott köztünk. Ugyanis elég nehéz lett volna álcázni a boldogságomat, és nem is akartam. Mindenki úgy ismert, mint a szegény lányka, aki folyton csak szomorú tud lenni. Most meg akartam mutatni a világnak, hogy mennyit változtam. Hogy mostantól csak arra fogok figyelni, amitől még jobban érezném magamat.

- Igen, és olyan édes. Azt hiszem, menthetetlenül belészerettem.

- Damon is teljesen más lett. Úgy értem, hogy még mindig teljesen bunkó és lekezelő tud lenni, ha akar, de amint rád néz a tekintete ellágyul, és csak úgy süt róla a szerelem.

- Tudom, hogy szeret.

A város legnagyobb boltjában válogatni kezdtünk a különböző ruhák között, és a legmegfelelőbbet kerestük. Többet is felpróbáltam, de valahogy egyik sem volt az igazi. Valami nagyon hozzám illőt szerettem volna találni, és meg is akadt a szemem egy lilán. Amikor felpróbáltam, úgy éreztem volna, mintha csak nekem varrták volna. Pántnélküli volt egy nagyon szűk felső résszel, ami kiemelte a mellemet, és még vékonyabbá varázsolta a derekamat. Az alsó része viszont bő volt, de nem az a habos-babos, mint amitől ódzkodtam. Szerintem elképesztő volt.

- Na milyen? – mutattam meg Elenának.

- Azt hiszem, ennél keresve sem találhatnál szebbet. Gyönyörű.

Az ára is az volt. Tulajdonképpen alig maradt valami abból a pénzből, amit Damontől kaptam, pedig akkor még sokalltam is. De próbáltam nem szégyenkezni emiatt, mert a mai napot élvezni szerettem volna, és minden problémámat elfelejteni. Hiszen volt egy csodálatos ruhám és lesz egy tökéletes estém.

Elhaladtunk egy virágüzlet mellett, amikor Elena megállt, és hosszabban kezdte tanulmányozni a virágokat. Mivel a krizantémon akadt meg a szeme, úgy véltem, a szüleire szánja majd a virágokat.

- Azt hiszem, holnap majd visszajövök. Kellene már friss virágot vinnem a sírra.

- Ha gondolod, akár most is elmehetünk.

Rám mosolygott, majd visszanézett a virágokra, végül kiválasztott négy gyönyörű szálat.

A temető a város szélén volt egy dombon. Ahogy haladtunk felfelé baljós előérzetem támadt, de próbáltam nem tudomást venni erről. Talán csak azért éreztem így, mert tulajdonképpen ezelőtt nem is nagyon voltam még temetőben. Anyám sosem vitt engem ki. Ez a hely viszont eléggé kísérteties, olyan tipikus régi temető, amit a filmekbe tesznek.

Aztán eszembe jutott, hogy miről is szerettem volna még Elenával beszélni, és ez elfeledtette velem a temető iránt érzett negatív dolgokat.

- Tudom, hogy nem ez a legmegfelelőbb pillanat, de szerettem volna feltenni neked pár kérdést.

Elena pillantása olyan volt, mintha belehatolt volna a gondolataimba, és már előre tudta volna, hogy mi lenne az.

- Miről?

- Hát ez elégé kényes téma. Tudod, Damon és én eléggé jól kijövünk egymással. – Francba a kerteléssel! – Szóval, működik a szex egy vámpírral?

Először olyannak tűnt, mintha megdöbbent volna, majd szívből felnevetett. Nos, valahogy a megszokottnál is hülyébbnek éreztem magamat, de sebaj. Valakivel meg kellett ezt is beszélnem, ugyanis ha valakinek vannak tapasztalatai, akkor az ő.

- Hogyne működne! – felelte még mindig nevetve, de aztán egy kicsit komolyabbnak tűnt. – Egy kicsivel más, mint egy emberrel, de csupa pozitív értelemben. Damon szeret, vigyázni fog rád, de ugye tudod, hogy nem kell semmit sem bizonyítanod neki. Valóban úgy érzed, hogy itt van már az ideje?

- Igen. És tudod, miért? Egész életemben mindenki csak szajhának titulált engemet, miközben senkivel sem feküdtem le eddig. Akkor most legalább alapot adok a hírnevemnek.

Nem. Ez egyáltalán nem volt oka ennek, nem is értem, hogy miért mondtam ezt. De a szavak meggondolatlanul elhagyták a számat, mintha nem tudtam volna gátat szabni nekik, ami megrémisztett engem. Olyan volt, mintha egy pillanatnyi sötétség elborította volna az agyamat.

Elena nem szólt semmit, de láttam rajta, hogy ő is értetlenül állt a hangulatváltozásom előtt.

Ez a hely… meg a halottak… Olyan volt, mintha éreztem volna őket. Olyan volt, mintha egyetlen hívásomra előbukkannának a földből, amitől kirázott engem a hideg is. Komolyan, ha akartam volna, meg is számolhattam volna, hogy hány ember van alattam.

Megráztam a fejemet, és próbáltam ezt az elképesztő hülyeséget elfelejteni, míg Elena letett a virágokat a szülei sírjára.

- Ne haragudj, de azt hiszem, hogy eléggé irtózom a temetőktől.

Nem ez volt az igazság, de nem tudtam mit mondani. De szerencsére úgy tűnt, hogy legalább ő hitt nekem.

- Rendben, akkor menjünk el hozzám, és készüljünk a bálra. Damonnak le fog esni az álla, ha meglát majd téged. Szóval, mi a terv mára?

Elmosolyodtam, mert visszatért a régi énem.

- Mondjuk úgy, hogy nem csak táncolni szeretnék ma vele.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés