Damon szobája mellett kaptam egy sajátot, ami híven tükrözte az egész ház stílusát. Olyan volt, mintha 150 évvel ezelőtt berendezték volna, és azóta senki sem nyúlt volna a bútorokhoz. A maga nemében gyönyörű volt, még úgy is, hogy a saját szobám nem volt éppenséggel túldíszítve. Egy franciaágy, egy éjjeliszekrényből és egy ruhásszekrényből állt a berendezés.

Miután becuccoltam magam, Damon magamra hagyott egy kicsit, hogy áthozza nekem a ruháimat és a többi holmimat a régi házamból. Nem is bántam, mert a sok gyógyszer eléggé kiütött, ezért úgy éreztem magam, mint amikor az italba próbáltam fojtani a bánatomat, plusz álmos is voltam. Tudom, ha felépülök, akkor rengeteg dolgom lesz. Munkát kell találnom, amit iskola mellett is végezhetek, mert nem költözhetek a Salvatore testvérek nyakára, hogy úgy lássanak el engemet, mintha lennék valakijük. Mert jelenleg csak púp voltam mindenki hátán, még sajnos az anyámén is. De mindezek ellenére még mindig hittem benne, hogy rendbe tudom hozni az életemet.

Mikor felébredtem, félig szürkület volt. Ez először aggodalommal töltött el, mert Damon említette, hogy ma telihold van, és mindjárt itt lesz az éjszaka. De alig fél percbe tellett, és máris sikerült magamat Damon szavaival megnyugtatnom. Itt nem fognak engem megtalálni. Jó eséllyel nem ismerik azt a szálat, hogy én jóban lettem volna a vámpírokkal. Különben nem akarok arra gondolni, hogy milyen bajt hoznék a testvérekre.

Nem lett volna szabad, de mégis felkeltem, hogy körbenézzek. Az alvás után sokkal jobban éreztem magam, de egyébként is az volt rám a jellemző, hogy olyan gyorsan gyógyultam, mint amilyen gyorsan le szoktam betegedni. Nem emlékszem, hogy valaha is szükségem lett volna egy egész hetes fekvésre. Sokak számára ez különös, én viszont örültem neki, amiért ilyen jól működött az immunrendszerem.

Az, hogy Damon lett a gyámom, egy kicsit érzékenyebben érintett több ok miatt is. Egy kissé kipihentebben rosszabb volt felfogni az elmúlt napok eseményeit, mint amikor hullafáradtan robotszerűen végeztem mindent. De rengeteg mindent túléltem már, és most is sikerül majd talpra állnom. Szívós vagyok, és bármit is tartogat a jövőm, nem fogom feladni. Bármilyen különös is ez a helyzet, valahogy majd megbarátkozom vele.

A földszinten Stefant találtam meg, aki egy kis füzetbe írogatott. Talán naplót? Mondjuk ez logikus lenne, mert 150 évre visszamenően nem biztos, hogy mindenre emlékezhet egy vámpír, és érdemes megörökíteni a fontosabb emlékeket, érzéseket.

Mikor észrevette engem, letette a füzetet és a tollat, és érdeklődve bámult felém. Ezek szerint Damon még nem értesíthette az ittlétemről. Remek, akkor rám hárul ez a szerep.

- Szia! Te hogy-hogy itt vagy? És Damon?

Leültem vele szemben a fotelba. A kandallóban kellemesen pislákolt a tűz. Hangulatos volt így a félhomályban.

- Azt hiszem, a második kérdésemmel kezdem, mert arra a válaszom az, hogy nem tudom. Ami az elsőt illeti… Elena nem mondott semmit?

Abban bíztam, hogy legalább nem kell mindent a legelejétől elmesélnem.

- De igen. Mesélte, hogy kórházba kerültél, és hogy Damon melletted maradt. Ezek szerint már ki is engedtek?

- Mondhatjuk úgy is, Damon közreműködésével. Ugyanis az a helyzet, hogy mától törvényesen ő a gyámom.

Stefan tényleg ismerhette Damont – minden szélhámosságával együtt – azonban ez a hír, még őt is megdöbbentette. Fürkészően bámulta az arcomat, hogy vajon tényleg igazat mondhattam-e. Nem, nem sértődtem meg emiatt, mert fordított esetben én ki is röhögtem volna az illetőt, aki ilyet állít.

Végül hátradőlt a fotelben.

- Az kizárt. Damon, mint gyám? Elméletileg nekem is ő lenne az, mert ugye amikor meghaltam, még nem voltam nagykorú, de gyakorlatilag ő senkit sem képes gondozni, és még be is ismeri ezt. Valamit félreérthettél.

- Nem volt kérdéses, hogy mit mondott nekem, amikor idefelé jöttünk az autójával. Még szobát is kaptam tőle.

Még mindig elképedten hallgatta az eseményeket, de látszott rajta, hogy már elhitte nekem.

- Azt hittem, már sosem tud engem meglepni, de tévedtem.

- És szerinted van neki hátsó szándéka is?

Valójában nekem is bűzlött, hogy képes másoknak minden önzőség nélkül segíteni, pláne azok után, ahogy bántam vele. Ennyi idő alatt nem ismerhettem meg tökéletesen, de tudtam, hogy minden, amit csinál, annak van valami érdeke a számára.

- Damonről beszélünk, akinek mindig van. – Egy pillanatra elgondolkodott. – Talán így akarja magát fényesíteni Elena előtt. Vagy mivel te kapcsolatba léptél már Katherine-nel, azt hiszi, hogy majd veled vissza tudja csalogatni.

Dühösen közbecsaptam.

- Szóval azt akarod mondani, hogy én nem vagyok több a számára, mint egy egyszerű csali? És ezért képes volt a gyámsága alá venni? Ilyen mocskos eszközként szeretne engem használni?

A méreg egyre jobban elöntötte az agyamat. Tényleg nem voltam haragos ember, de ha egyszer kihoztak a sodromból, akkor nagyon magával szokott ragadni a düh. Stefan pedig várt egy pillanatig, amíg azt látta, hogy sikerült már megnyugodnom.

- Nem engedted, hogy befejezzem. – Ugyan uralkodott az arcvonásaim, de a szeme csillogásán láttam, hogy mulattatta a reakcióm. – Én azt sem tartom kizártnak, hogy csak veled akar lenni. Kedvel téged.

Elnevettem magam. Maga a feltételezés is vicces volt, mert mind a ketten tudtuk, hogy Damon Elenát szereti. Vagy esetleg még mindig azt a Katherine-t. nem tudom biztosan, de engem maximum csak megszánt.

- Nem miattam teszi, Stefan. Ezt te is tudod. Becsaptam őt, és Damon nem olyannak tűnik, mint aki egyszerűen csak megbocsát ilyesmit.

- Ami azt illeti, az sem jellemző túlságosan jellemző rá, hogy idehoz egy lányt, akit gongoznia kell. Tudom, hogy azt hiszed, hogy még Elenát szereti. De kételkedem ebben. Látványosan megváltozott a viselkedése Elenával szemben, és már nem keresi annyira a társaságát, mint régen. De igazából senki sem tud kiigazodni rajta.

- Csak ő maga – szólalt meg az emlegetett szamár.

A maga arroganciájával belépett közénk, és nem akartam belegondolni, hogy az egész beszélgetést hallhatta a kifinomult hallásával. De a becsületére legyen mondva, nem tette szóvá, vagy legalábbis még nem.

- Beszélnem kell Heatherrel, úgyhogy kisöcsém, én már búcsúznék is. Ó, mellesleg üdvözlöm Elenát!
 

Elindult a szobája felé, és arra következtettem, hogy arra vár, hogy kövessem. Némi habozás után megtettem, de előbb még Stefan felé pillantottam, aki maga sem tudta, hogy vajon mit akarhat tőlem Damon.

A szobájában végül leültem az ágyára, és várakozóan ránéztem. Az arca szokatlanul komor volt.

- Tudom, hogy hogyan lehet megtörni az átkot.

- De hiszen ez jó hír, nem?

Megcsóválta a fejét.

- Ahhoz, hogy az átok megtörjön, a hasonmásnak meg kell halnia. – Értetlen pillantásomra hozzátette. – Katherine hasonmásának, Elenának.

A szoba forogni kezdett körülöttem a név hallatára. Nem, az nem lehet, hogy Elena az én hibám miatt meghalhat. Azt már sosem tudnám magamnak megbocsátani, ha az én hibám miatt történne vele valami. Elárultam Damont, de ezzel együtt Elenát is.

Damon vigasztalóan átölelt, és a mellkasára vont. Annyira megszorítottam az ingjénél, hogy csoda, amiért az anyag nem adta meg magát. De emiatt egy árva szót sem szólt, csak magához szorított engem. Tudta, hogy most nagyobb szükségem van rá, mint eddig valaha is volt.

- Együtt meg tudjuk védeni Elenát. Szólok Stefannek is, és majd ő is vigyázni fog rá. Nem lesz semmi baja.

Hiába próbálkozott, nem lett jobb kedvem. Csak egyre inkább azt éreztem, hogy mindent elrontottam. Bár sose kerültem volna be ebbe a világba.

- Azén hibám – suttogtam. – Bár az én életemről lenne szó. Az úgy sem olyan fontos, mint az övé.

- Ne mondj ilyeneket! – csitított, de ekkorra nálam már elszakadt a cérna.

- Elena számít, őt mindenki szereti. Engem még a saját anyám is eldobott magától. Én értéktelen vagyok, és pont én nyomorítom meg Elena életét.

Volt másik eset is, amiért rosszul éreztem magamat, de arról a testvérem tehetett. De nem árulhattam el őt.

Damon még jobban magához húzott, majd egy pillanatra eltaszított, de csak annyira, hogy a kezébe fogja az arcomat. Nem szégyelltem a könnyeimet, amik záporoztak.

- Ez nem igaz. Elena törődik veled, Stefan úgy szintén. – A tekintete még lágyabbá vált. – És nekem is fontos vagy.

Egy pillanatra ez tényleg kiragadott az önvádaskodásból, és csak arra tudtam gondolni, hogy mégsem egy eszköz vagyok a számára. Mondjuk még arra is rossz lennék, mert a holdkövet már elcsesztem, és ha Elenát még mindig szereti, akkor én veszélyeztetem az életét.

- Fordított helyzetben mindenki úgy viselkedett volna, mint te.

Gyengéd csókot nyomott az ajkaimra. Csak egy pillanat volt, és teljesen más az első csóktól, amit kierőszakolt tőlem. Na jó, az sem volt éppen ellenemre, de ez teljesen más volt. Ennek volt valami… érzelmi alapja is. És sikerült minden gondomról elfeledkeznem, csak a mennyországban éreztem magam. Körülöttem minden elmosódott, és egyedüli zajként a szívem dobogását hallottam.

Mikor végül egy kicsit tágított mellőlem, már nem éreztem a korábbi fájdalmat. A csók olyan volt, mintha egy mentális tapasz lett volna a sebeimre. De ez így is volt, mert így is eleget aggódtam amiatt, hogy csak kihasznál engem. Pedig nem. Ha csak azt tette volna, akkor most azonnal kidobott volna a hírek után. Kár, hogy még mindig nem tudott mindent…

- Megígérem, hogy sem Elenának, sem neked nem esik bántódása. Ezt sem én, sem Stefan nem fogja hagyni. Hallod? Itt vagyunk neked ketten is.

- És ez olyan jó.

Hátradőlt velem, és félig a mellkasára borultam. A karjával átfonta a vállamat, így tökéletesen úgy festettünk ki, mint egy álompár. Legalábbis én így képzeltem el. Olyan volt ő számomra, mint egy otthon. Mintha hazaérkezte volna. Meleg, puha és olykor barátságos is. Pedig valahol az agyam hátsó zugában ott zúgott a tantra is, hogy nem szabadni, hogy így legyen. Nem szabadna, hogy együtt legyek egy vámpírral…

Nem a kétségbeesés vezérelte a szerelmemet. Damon veszélyes volt, néha meglehetősen félelmetes is, de minden korábbi gondolatom ellenére rendkívül gondoskodó. Csak kár, hogy nem tudtam teljesen kiigazodni rajta, nem tudtam, hogy ő mit érez irántam. Valószínűleg még semmit Elena miatt.

A percek békésen pörögtek, ahogy egyre álmosabb lettem.

- Mennyi az idő? – kérdeztem, megtörve a varázslatos csendet, ami eddig volt.

- Elmúlt éjfél.

Megreszkettem. Még Damon ölelésében is.

Akkor már elkezdődött.

- Itt nem történhet semmi baj. Aludj csak!

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés