El sem akartam hinni, hogy még csak szerda van, és mennyi minden történt az elmúlt napok alatt. Mindösszesen pár napja voltam a városban, de mégis éveknek tűnt. Biztos vagyok, hogy most lélekben öregedtem is annyit, hogy már nem csak 17 évesnek érzem magam. Éppen ezért muszáj volt egy kicsit lassítanom, és ahogy Damon fogalmazott, egy kicsit embernek érezni magamat. Beleolvadtam az osztályba, és próbáltam minél jobban kiélvezni az osztálytársaimmal töltött perceket. Különösen Elenával volt nagyon baráti a kapcsolatom, de egy bizonyos fal sosem omlott le közöttünk. Nem voltam vele teljesen őszinte, mert nem tudta a titkomat. És van egy titok, amit sosem tudhat meg.

- Nincs kedved színjátszóba járni? – kérdezte tőlem Caroline, ahogy a kijárat fele mentünk a tesi után. – Szerintem, minden adottságod megvan hozzá.

- Ó, hát a gond nekem ott kezdődik, hogy félóra alatt bealszom bármilyen színházi előadáson, szóval nem hinném, hogy színésznek sokkal jobb lennék

Nevetett a válaszomon, és én is őszintén elmosolyodtam. Egy olyan lány mellett, mint Caroline, könnyű volt egy kicsit ellazulni. Nem mondanám, hogy butácska volt, de néha nem nagyon értettem meg, hogy mit is akar mondani, de mindig nagyon jól tudok rajta mulatni. Elena és Stefan után talán őt kedveltem a legjobban.

- Hm… akkor még van röpi is. Ahhoz mit szólnál? Gondolom, a fiúk közé nem szeretnél beállni focizni, mert nem attól félek, hogy szétrúgnák a feneked, hanem a sorozatos vereségektől, mert a meccs hevében a játék helyett téged bámulnának.

Játékosan oldalba böktem, de természetesen jól esett a bóknak is felérő megjegyzése, mert mint minden nőnek, nekem is jól esett, ha valaki dicsérte a külsőmet. Pláne ma, mert sikerült egy kicsit rendbe szednem magam. Ugyan továbbra is feketét viseltem, de a szolid sminkem elrejtette a szemem alatti táskákat. Meg nem is éreztem magam annyira levertnek, bár gyakran aggódtam az anyám miatt, és a megoldáson törtem a fejemet. Csak reméltem, hogy Damon majd kitalál valamit.

Mindketten mosolyogtunk, amikor hirtelen Caroline lefagyott, és elnézett mellettem. Követtem a pillantását, és megpillantottam Damont, amint a kocsijának dőlve minket figyelt. Egyből cikinek gondoltam a helyzetet, mert tudtam, hogy Caroline Damonnel járt, és azt is tudtam, hogy Caroline nem őrzött túl jó emlékeket róla. Valahogy nem voltam felkészülve arra, hogy Caroline is azt higgye, hogy én és Damon… Ha az volt a célja, hogy szándékosan kellemetlen helyzetbe hozzon, akkor sikerült.

- Micsoda kellemes meglepetés! – szólalt meg fásultan Caroline, de a hangja tele volt egy jó adag cinizmussal.

Damon átvágott a parkon, és hamar ideért hozzánk. Kicsit talán gyorsabb is volt, mint az átlagember, de ahogy elnéztem, Caroline-nak nem tűnt fel, ő csak mérges volt rá.

- Hölgyeim, örülök a szerencsémnek. Két elbűvölő szőke szépséggel találkozni nagyon ritkán adódik meg az embernek. – Azután derékon ragadott engem, és húzni kezdett lágyan a kocsija felé, miközben Caroline-nak tett még egy megjegyzést. – Ne haragudj, Car, de most el kell őt rabolnom. Dolgunk van ugyanis.

Nem néztem hátra, de biztos voltam benne, hogy nagyon meglepődött, amiért kettesben lát minket. Csak nagyon reméltem, hogy nem fog rám megsértődni, amiért a volt fiújával mentem el. Azt gondolom, hiába magyaráznám, hogy semmi nincs közöttünk, mert Damon direkt úgy viselkedett, mintha a barátnője lennék. Még a kocsiajtót is kinyitotta nekem. De amikor beszálltunk, akkor ideje volt számon kérnem.

- Te most tulajdonképpen mit csinálsz? – kérdeztem bizonytalanul.

Beindította az autót, majd a gázra lépett. Közben egy ellenállhatatlan mosolyt eresztett felém.

- Elrabollak! – közölte sima hangon.

Ahogy a szemébe néztem, hirtelen nem is bántam volna a dolgot. A kék szemei olyan erőt és biztonságot sugárzottak, hogy még élveztem is volna, ha egy ideig csak kettesben lennénk valahol. Damon valahol nagyon mélyen megérintett engem, de erre még sosem mertem őszintén gondolni.

- De hiszen az illegális, nem? – meresztettem ártalmatlan pillantást felé, mire felnevetett.

- Jó vidámnak látni. – Elhúzta a szája szélét. – Nem szeretném lerontani, de nem tudom, hogy hogyan fogsz reagálni a következő hírre. Most, hogy a hosszúhétvége miatt négy napig nem kell iskolába menned, úgy döntöttem, hogy elugrunk Montanába.

Az első gondolatom az volt, hogy csak viccel velem. Hogy azt ő sem gondolhatja komolyan, hogy odamegyek, ahol az a sok szörny él. Ahol a bátyám is él. És ahol jelenleg ki tudja, mit csinálnak anyámmal. De sajnos ahogy Damont ismertem, szinte mindent halálosan komolyan gondolt, amit eltervezett.

- Hé, látom tényleg elszomorodtál. Még az sem dob fel, hogy együtt fogsz velem ma aludni?

- Mi van? – kiáltottam fel döbbenten? Annyira nem értettem, hogy most ezt honnan szedi. És egyáltalán hogyan jön ez most ahhoz, hogy Montanába megyünk.

Damon csak mosolygott, majd hátrafele pillantott. Követtem a tekintetét, és megpillantottam a hátsó ülésen a rengeteg csomagot. Volt ott minden a bőröndöktől elkezdve a hűtőtáskán át a sátorig. Olyan volt, mintha valahova kempingezni mentünk volna, nem pedig az átkozott vámpírok után kutakodtunk volna.

- Nyugi, szivi! Valóban egy sátorban fogunk lakni, de csak egy éjszakára. Ma ugyanis nem fogunk odaérni, legalább másfél napos út. Aligha fogunk sokat aludni, max csak pár órát.

Hát ez aztán megnyugtatott… Nem attól féltem, hogy rám mászna, mert tudtam ugyan róla, hogy egy gazember, de senkit sem bántana erőszakkal. Na jó, pontosabban talán engem nem bántana, mert reméltem, hogy a friss barátságunk már eljutott arra a szintre, hogy kölcsönösen megbízhassunk a másikban. Egyébiránt nem nagyon töltenék vele együtt négy napot.

- Rendben, szuperhős! És akkor innentől kezdve, mi a terved? – kérdeztem gúnyosan. – Odamegyünk, és megmentjük az anyámat? Úgy, hogy azt se tudjuk, hova is vitték pontosan azok a szörnyetegek? Vagy esetleg csak arra vagy kíváncsi, hogy milyen a táj arrafele? Semmi kedvem odamenni – folytattam tovább a nyafogást.

- Tégy meg nekem egy szívességet! – mondta kemény hangon, mintha az előbbi jókedve egy szempillantás alatt eltűnt volna. – Csak pontosan tedd azt, amit én mondok, és nem lesz baj. És most elsőként azt mondom, hogy maradj csöndben, mert még gondolkodnom kell a további részleteken! És nem tudom úgy törni a fejemet, ha te egyfolytában csak nyavalyogsz mindenféle kislányos ügyekért!

Gyilkos pillantást vettem rá, amiért ismételten ilyen gorombán beszélt velem, de nem hatotta meg különösebben. Csak az útra figyelt, én meg feladtam a harcot vele szemben. Ha úgy valóban könnyebben tud gondolkodni, hogy én csendben maradok, akkor megkapja. De remélem, azért majd beavat bővebben is a terveibe, mert egyelőre semmit sem tudok, hogy mért megyünk oda. Csak abban voltam biztos, hogy nem csak anyámat akarta menteni. Talán ő akarta elsőként megkaparintani a követ.

Bekapcsolta a rádiót, és a zene elnyomta a kocsiban lévő csendet. Egy darabig néztem a mellettünk elhaladó tájat, majd behunytam a szememet, és úgy relaxáltam. Nem aludtam el, mert ahhoz túlságosan ideges voltam, de gyorsabban telt az idő, ha próbáltam valami másra gondolni.

Végül kiderült, hogy mennyire nem bírom sokáig a hallgatást, illetve milyen késztetést érzek arra, hogy társaságban fecsegjek.

- Tudtad, hogy Stefan és Elena szakítottak?

Végre rám nézett hosszú idő óta először, és kérdőn felemelte az egyik szemöldökét.

- És? Nem rám tartozik, hogy ők ketten mit csinálnak.

Ha nem tudnám, hogy Damon milyen nagyszerű színész tud lenni olykor, akkor most elhittem volna neki, hogy tényleg nem nagyon törődik ezzel az üggyel. De mivel tisztában voltam vele, hogy hogyan érez Elena iránt, nem nagyon tudtam neki hinni. Az nem lehetséges, hogy egyik napról a másikra csak úgy kiszeressen a szerelméből.

De titkon mégis ezt reméltem.

- Csak arra gondoltam, hogy itt lett volna végre a te időd. Vigaszt nyújthattál volna neki, ott lehettél volna a bánatában mellette, de te ehelyett több száz kilométerrel arrébb utazol. Ez valahogy nem függ össze nekem.

Próbáltam úgy viselkedni, mint akiből nem a féltékenység szól, de sajnos úgy véltem, hogy nagyon is egyértelmű volt a helyzet. De még ha Damon is vette az adást, nem jelezte egyértelműen. Csak kimérten sóhajtott engem.

- Teszek rá! Meguntam, hogy mindig csak Elena kedvében járjak. Neki akkor lennék jól, ha teljesen megváltoznék. És én ebbe már teljesen belefáradtam! – éreztem a hangján azt a keserűséget, amellyel azt jelezte, hogy valóban feladta a harcot Elenáért.

Úgy éreztem, hogy jobb, ha nem szólok többet, és hagyom, hogy saját magát lecsitítsa. Örülnöm kellett volna a hírnek, hogy már nem küzd Elena szívéért, de annyira sajnáltam őt, hogy képtelen voltam rá. Ennyire azért nem vagyok egy önző hárpia, hogy a másik bánata miatt érezzem magam jól. Csak abban reménykedtem, hogy majd sikerül neki leküzdenie ezt a kellemetlen időszakot, amíg megemészti magában, hogy sosem lehet az övé a választott hölgy szíve.

Már teljes volt a sötétség, amikor letértünk a főútról és egy kis földútón haladtunk tovább a fák között. Eléggé rossz volt az út, mert az autó csak lassan és zötykölődve tudott előre haladni, de hamarosan kiértünk a fák közül egy kis tisztásra, ahol Damon leállította a motort.

- Na, meg is érkeztünk! – jelentette be, majd kiszállt az autóból.

Követtem a példáját, hiszen itt volt az ideje, hogy egy kicsit megmozgassam az elgémberedett végtagjaimat. Fogalmam sincs, hogy hány órát utaztunk, de nagyon sokat ültünk bent a kocsiban.

- Ismered ezt a helyet?

- Had ne emlékeztesselek rá, hogy hány éves vagyok. Valószínűleg több helyet ismerek, mint te. Tudsz sátrat rakni?

- Szerintem boldogulni fogok vele, csak hagyd égve a kocsi lámpáit!

Visszakapcsolta a lámpát, amik ismételten bevilágították a mezőt. Nem volt olyan hú de hatalmas, de éppen elég volt arra, hogy eltöltsünk itt egy éjszakát.

- Rendben. Addig én tüzet rakok.

Miközben nekiálltam felépíteni a sátrat, addig volt időm elgondolkozni, hogy egy hónap alatt hova is jutottam. A régi énemnek eszem ágában sem lett volna kint aludni az ősz végén, de már rég túltettem magam a fene nagy büszkeségemen. A régi énemnek tetszett volna egy ilyen sráccal aludni, de most mégis tiltakoztam ellene. Olyan volt, mintha új életet kezdtem volna, aminek nem feltétlenül volt köze a vámpírokhoz vagy éppen a vérfarkasokhoz. Megszabadultam a hercegnői viselkedésemtől, ami mindenképpen pozitív volt, hiszen régen valóban egy elviselhetetlen pojáca voltam. Nem leltem túlságosan örömömet abban, hogy a múltamról gondolkozzak, hiszen rengeteg mindent takargatnom kellett.

Fél órával később a sátor már javában állt, és lobogott a tűz. A sátornál végül Damonnek is segítenie kellett, mert meglátszott, hogy még soha életemben nem csináltam ilyesmit. De ahelyett, hogy morgott volna, egy szó nélkül összerakta néhány perc alatt. Nem volt valami hű de nagy, amiben kényelmesen el tudnánk férni ketten, de csak egyetlen éjszakáról van szó. Azt meg fél lábon is kibírom.

Bevitte a takarókat a sátorba, és legalább az megnyugtatott, hogy halálra nem fogok fagyni, mert mindenkinek volt vagy négy belőle. Utána átnyújtott nekem egy kis csomagot, amiben szalonna és kenyér volt. Remek volt az időzítés, mert eszembe juttatta, hogy mennyire éhes voltam már, és el is mosolyodtam a nem túl feltűnő gondoskodása miatt. Nem felejtettem még el teljesen, ahogy viselkedett velem néhány nappal ezelőtt, de nem volt gonosz, ahogy azt mindenki feltételezte róla. Csupán néha túlságosan felkapta a vizet. De mostanság egyre jobban megtanult viselkedni, és csak néha szívatjuk egymást kölcsönösen, de azok nem igazán harcok. Még Elena is óvott tőle, de Damon bebizonyította nekem, hogy teljesen felesleges volt ennyire vigyáznom vele.

Elena volt számomra a bátorító példa, hogy ember és vámpír között lehet több mint puszta barátság, csak attól tartottam, hogy Damon csupán barátként tekint rám. Ezért nem hibáztathatom őt, hiszen szabadon választja meg az érzéseit. Csak nagyon féltem tőle, hogy nagyon-nagy belé fogok szeretni, mert nem bírtam már az érzéseimnek parancsolni. Még sosem voltam szerelmes senkibe.

Míg én sütöttem a szalonnámat, addig ő elővett egy tasak vért, és azt szürcsölgette. Szerencsére nem kérte tőlem, hogy belőlem ihasson, mert akkor biztos elmenekültem tőle. Így is rossz volt látni, hogy mennyire nem ember, de furcsamód egyre inkább hozzászoktam.

Mikor befejeztem a vacsorámat, megtöröltem a számat is, és csak figyeltem a tüzet. Damon is így tett, és ha csak nem tudnám, hogy mire készülünk, akkor még kellemesnek is találtam volna a helyzetet.

- Szóval akkor mi a terv? – kérdeztem végül.

- A holdkő minden bizonnyal valahol ott van a házatokban. Elmegyünk, és átkutatjuk minden zugát. Ha megvan, akkor majd kitaláljuk a többit. Lehet, hogy valahol anyádat is ott tartják fogva, és megmenthetjük.

Nem válaszoltam semmit. Ez… ez egy nagyon pocsék terv volt. Lehetséges, hogy tényleg ott van nálunk a holdkő, de akkor is mi lesz az anyámmal? Azok a vadállatok még a végén megölik, ha úgy gondolják, hogy túl sokat vártak már.

- Fáradt vagyok. Megyek aludni – mondtam végül.

Damon egy vödör vizet öntött a tűzre, amely így azonnal kialudt.

- Helyes, én is csatlakozom.

Előbb én másztam be, és helyezkedtem el a rengeteg paplan között. Nem vesződtem azzal, hogy esetleg levegyem a pulóverem vagy a farmerem, mert egyrészt Damon ott volt mellettem, másrészt ez is melegített, mert hiába volt több réteg takaró felettem, attól még nagyon fáztam.

Damon is bebújt mellém, bár nem láttam őt, de éreztem a jelenlétét. Nagyon zavarban voltam, de még a zavarom mellett is rettenetesen dideregtem. Damon észrevette, és a saját paplanjai közül egyet áttett hozzám, pedig eleve kevesebb volt már így is neki.

- Nem fogsz megfagyni?

Nevetés töltötte be a sötétséget.

- Szivi, én halott vagyok. Egy kis fagy már nem árthat nekem.

- Ó, akkor köszi – motyogtam zavartan. – Jó éjt!

- Szép álmokat Heather!

Egy hosszú folyosón keresztül sétáltam Valami több ezer éves elhagyatott kastély lehetett, tele pókokkal és pókhálókkal. Meg még ki tudja mennyi más bogár lehetett ott… A deszkák recsegtek a lábam alatt, ahogy haladtam előre a félhomályban. Olyan érzésem volt, mintha valami hívogatott volna, így csak mentem előre.

A folyosó végén megpillantottam egy ajtót, ami egy nagy terembe vezetett. Kezdetben azt hittem, hogy ez is csak pókokkal lesz tele, de aztán az ablaknál megpillantottam egy alakot. Túl messze állt tőlem, de annyira hasonlított rólam. Egy nő volt az. Háttal állt nekem, és a hosszú, göndör haja a háta közepéig ért. Mikor megfordult, ördögien rám vigyorgott, de velem csak forogni kezdett a szoba.

- Elena?

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés