Néhány napig mind a ketten el voltunk foglalva, hiszen Sergionak és nekem is edzenem kellett, mert neki vissza kellett nyernie a régi erejét, míg én folytattam a gyakorlásaimat, a szokásos megfeszített menetrendben. Bár sikerült meglepnem az edzőimet a remek fizikai erőnlétemmel, amire ők sem számítottak. Hiába, Jesus emberei azért tudtak valamit, és remekül felkészítettek engem a csatákra, a képességem használatára, amivel most sokkal előrébb voltam, és így hamarosan nem kellett részt vennem, csak napi egy edzésen, amit két óra alatt hamar lesöpörtünk, így lényegesen több időm volt. De mivel rövidebb volt az edzés, ezért sokkal intenzívebb is, és bár azt hittem, Jesus edzései a vég, azok ehhez képest még leányálmok voltak. Nem hittem volna, hogy egyszer ezt fogom gondolni, de most legalább bennem volt az a tudat, hogy talán nem is vagyok olyan rossz vámpír. Mert lassan tényleg szépen haladtam előre, és egyre ügyesebb lettem. Olyan akartam lenni, mint Sergio. Legyőzhetetlen.

Sergioval néha csak futólag találkozunk, akkor is csak egy rövid csókot adtunk egymásnak, így talán nem csoda, ha már hiányzott. De tudtam, hogy ennél többet akkor sem látnánk egymást, ha megfeszülnénk, ugyanis ő is rengeteget gyakorolt, igaz, csak szabad akaratából, senki sem diktált neki, de sokkal több órája volt, mint neki, így hiábavaló volt az a sok üres óra a számomra. Egyszerűen csak éppolyan erős akart lenni, mint amilyen volt. Habár a testalkata ugyanolyan izmos maradt még a rengeteg megpróbáltatás miatt is, de tudtam, hogy ő sem edzett egész álló nap, méghozzá nagyjából akkor végzett ma, amikor én, így úgy döntöttem, felkeresem, mert vele szerettem volna lenni a nap hátralevő részében. Ugyan nem ártott volna más kapcsolatokra is szert tennem a kastélyban, mert eddig alig voltam köszönőviszonyban csak néhány vámpírral, és ott volt még nekem Veronica. De ha sokáig itt kell maradnom, akkor jobb, ha szerzek néhány ismerőst. Csak valahogy sosem vettem a bátorságot, hogy idegenekhez odamenjek, mert ugyan mostanában javult a megítélésem, mert hírükre jutott, hogy valami miatt Sergio nekem köszönheti az életét, attól függetlenül a legtöbben még mindig féltékenyek voltak rám, és továbbra is csúnya pletykák keringtek a hátam mögött, amivel igyekeztem nem törődni.

Megálltam a szobája ajtajában, és bekopogtam hozzá. Néhány pillanatba beletelt, mire válaszolt.

- Bújj be, Christine! A fürdőszobában vagyok.

Nem lepett meg, amiért felismert, szerintem ő már a léptek zajából is képes megállapítani, hogy ki közeledik felé. Furcsa mód, néhány napja már én is felismerem őt, még akkor is, ha jó pár méterrel mögöttem van csendben. Egyszerűen érzem, hogy ott van. Lehet azért, mert ittunk egymás véréből, még ha nagyon minimális mennyiségben is. Ez egyfajta kapcsolatot hoz létre két vámpír között, és direkt azért nem ittunk nagy mennyiségben, mert akkor gyakorlatilag nagyon hosszú időre összefűznénk az életünket, míg a vér kiürítődne a szervezetünkből. Bár ez nekem nem okozott volna semmilyen kellemetlenséget, hiszen szerettem volna mindent tudni Sergioról, szerettem volna megérezni, ha valahol a közelemben van, csak nem akartam őt ebbe a helyzetbe belesodorni, mert az önzőség lett volna a részemről, pláne úgy, ha ő még nem is táplált mélyebb érzelmeket az irányomban. Talán egy nap erre a szintre is el fog jutni a kapcsolatunk, de ez biztosan nem hetek múlva lesz. De nem is kellett emiatt aggódnom, hiszen rengeteg időnk volt még. Ez az, amiből sosem fogunk kifutni.

Sosem vettem tudomást az ágy melletti ajtóról, ami a fürdőszobába vezetett, mert a vámpíroknak nem volt szükségük már rá. Persze mi is lemosakodtunk, de azt nem Sergio szobájában végeztem, arra ott volt a sajátom is.

Mikor beléptem a szobájába, az ajtó nyitva volt, és forró gőz szállt ki belőle. Elképzeltem, milyen jó is lehet egy kád meleg vízben áztatni magunkat óraszámig, és emiatt ismét embernek érezni magunkat. Ez is hiányzott a régi életemből, de közel sem annyira, mint most Sergio. Csak furcsa érzés volt, hogy ha éreztem is a hőt, akkor az csak a meleg volt, semmilyen hideg nem fogott ki rajtam. De ha most bebújnék egy forró kádba, akkor biztosan olyan érzésem lenne, mintha egy átfagyott emberként szeretnék felforrósodni. A hatás ugyanaz.

Beléptem a fürdőszobába, hiszen beinvitált, ezáltal úgy gondoltam, hogy semmit sem szakíthatok félbe, ellenkező esetben akkor nem engedett volna be. Bár nem is nagyon volt mitől tartanom, elmondása szerint nem volt már nővel egy jó ideje, így nem szakíthattam őket félbe.

A fürdőszoba egy kellemes kis zúg volt, amelyben csak egy jacuzzi és egy hatalmas kád volt elhelyezve, de egy vámpírnak nem is volt többre szüksége. Először azt hittem, zuhanyzó is lesz benne, de elvégre sokkal hasznosabb, ha felmelegedés céljából befekszünk egy kád forró vízbe, semmint két percig állnánk víz alatt. A falakat kellemes pasztellszínre festették, és ez a két bútor is nagyon harmonizált vele. Volt még egy csaptelep is közvetlenül a kád előtt, felette egy tükör, amelyet kovácsoltvas keretezett. Most nem igen lehetett benne semmit sem látni, hiszen a forró gőz miatt teljesen bepárásodott.

Inkább Sergio lepett meg, hiszen az óriási kádban fürdött, de szerencsére egy nagyon habos fürdőt vett, gondolom ezért nem érezte magát feszélyeztetve előttem, hiszen csaknem a mellkasáig felért a fehér hab. Bár van egy sanda gyanúm, hogy nincs olyan személy és olyan helyzet a világon, amiért egy kicsit is szégyenkezne. De nem is bántam, amiért ennyire természetes volt, ugyanis csaknem az ellentettje voltam, így ketten azt hiszem, teljes egészében kiegészítettük egymást.

- Christine! – Volt valami a hangjában, ami miatt borzongás futott végig a hátamon. Ugyanis olyan hangon szólított meg, amit szeretkezés közben az emberek a partnerük fülébe szoktak súgni. Ráadásul olyan mélyen nézett a szemembe, hogy majdnem menten ott elolvadtam tőle. – Csukd be, kérlek az ajtót, és érezd a meleget!

Vonakodva bár, de engedelmeskedtem neki, hiszen mért is zavarna engem, amikor mélyen be volt takarva a habbal, de abban a pillanatban, amint már ketten voltunk, eléggé zaklatottan éreztem magam. Persze megvolt az oka. Nagyjából öt méterre tőlem éppen a habok között fürdött egy olyan férfi, akinek már a megjelenése is túlságosan szexi.

Sosem szégyelltem, amiért még huszonkét évesen szűz voltam. Mennyivel cikibb lenne, ha már tizennégy évesen arról büszkélkedtem volna, hogy egy hétvége alatt hány fiúval gyűrtem össze a lepedőt, mert anno emlékszem, az osztályomból folyton csak erről lehetett hallani. Dacára a szigorú szülői nevelésnek, akkor sem váltam volna olyanná, mint ők, tiszta szívemből elvetettem őket. Az még hagyján, hogy ezt művelték, csak sosem értettem, minek kellett az egész iskolának tudnia erről, mert én momentán nem nagyon voltam kíváncsi, hiába volt ez számukra nagy dicsőség. Eddig nem voltam ilyen, ezután sem leszek soha többé, mert szerintem akkor lehet jó és szép a szex, ha két ember kölcsönösen szereti egymást, vagy legalább erősen szimpatizálnak egymással, nem részegen dőlnek egymás karjaiba, aztán vagy lesz gyerek, vagy nem. Ez a veszély bár nálam már nem állt fel, de nem is terveztem, hogy egy emberrel is kapcsolatot teremtenék, hiszen itt volt nekem az én vámpírom.

Rápillantottam, de akkor vettem csak észre, hogy a hab alatt a kezei nagyon rossz helyen matatnak, és láthatóan jól elvolt magával, habár szerencsére a víz mindent elfedett, csak a félreérthetetlen mozdulatokat szúrtam ki, amint magának próbált örömet szerezni. Ha ennyire jól érezte magát, akkor mért engedett be? Mert nem hinném, hogy azt gondolta, hogy komolyan érdekelne engem ennek a látványa. Vagy ezzel is bosszantani próbált engem, esetleg így próbált meg elcsábítani?

Önkéntelenül is meghátráltam, hiszen számomra ez mások intim életének a megsértése volt, és egy kicsit visszataszítónak is találtam, amiért az én jelenlétemben is zavartalanul folytatta a kis elfoglaltságát. Ugyanakkor kétségkívül valami megindult bennem is. Valami, ami legszívesebben a habok közé vitt volna, hogy ráugorjak, de e helyett továbbra is lecövekelte, amíg ő a legnagyobb élvezettel munkálkodott. A kezei megfeszültek a hab alatt, és folytonos nyögések hagyták el a torkát. Valahogy pontosan úgy hangozott, mintha sikerült volna már nagyon a csúcs közelébe juttatnia magát.

Végre sikerült valahogy megtalálnom a hangomat, és kiböknöm a lehető leghülyébb kérdést ebben a szituációban.

- Mégis mit csinálsz?

Olyan mélyre hatolóan nézett rám, miközben a keze el sem mozdult attól a helytől, hogy azt hittem, a puszta látásával képes rólam leszedni a ruházatomat. Rendben, igen forró lett idebent a helyzet, és nem csak a levegő páratartalma miatt. Francba, mért kellett magam ilyen kínos helyzetbe hoznom? Tudhattam volna, hogy tényleg egy olyan fiú, aki nem igen bírja ki anélkül, hogy valami olyasmit ne tegyen, amitől én olyan sokáig megfosztottam magamat. Sergio tudta, hogyan kell élni, és sosem fogta magát vissza azért, mert valakinek nem tetszenek a módszerei, bár azért azt sosem gondoltam volna róla, hogy így fogok egyszer rátalálni.

- Szerinted, minek látszik? – A hangja most már nyugodtabb volt, természetesebb, sikerült őt feltartanom az átkozott kérdéseimmel, ahelyett, hogy egyszerűen csak kifordultam volna a szobából. Bár az meg olyan lett volna, mintha a látottak annyira felkavartak volna, hogy nem bírtam volna ki. Nem szerettem volna gyengének mutatkozni. Már soha többet nem akartam az a törékeny kislány lenni, akit úgy kellett őrizgetnie. Felnőtt szerettem volna lenni, és immár nemcsak papíron. Elvégre egy harminc éves barátom van, és ha úgy vesszük, akkor inkább több száz éves... – Szerintem normális, ha egy férfinak vannak igényei, és mivel veled kavarok, ezeket nem fogom egy másik nőn kiélni, hanem elvagyok magammal, míg várok rád. Bár jobban szeretném veled, és tudom, ha egy kicsit is engednél, te is élveznéd. Szerintem egyáltalán nem bánnád meg, de mint eddig soha, most se akarom rád erőltetni, Napsugaram.

Befejezte végre a műveletét, és a karját lazán hátravetette a kád szélének, és lejjebb ereszkedett a vízben. Istenem, úgy odamentem volna hozzá, és ráfeküdtem volna a testére, de nem adhatom meg magam a vágynak. Tulajdonképpen nem is értettem, mért akartam magam ennyire visszafogni. Itt voltam huszonkét évesen, semmilyen tapasztalattal a férfiak terén, és már nem is voltam ember, szóval abszolút nem tettem volna semmi különlegeset. Csak a félénkségem volt az egyetlen hátulütője a dolognak, és a tapasztalatlanságom. Ugyanakkor addig nem akartam semmit sem tenni, amíg egy kicsit is bizonytalan vagyok a dologban, és ha ezt Sergio nehezen tolerálja, akkor az az ő baja. Néha egy kicsit tényleg túl sokat gondolkodom, és keveset vállalok be, de ez a tendencia nagyon nagymértékben megváltozott, amióta vámpír vagyok.

Ismét önmagához nyúlt, és hirtelen arra gondoltam, hogy nem önmagát kellene kielégítenie, hanem engemet, és én meg őt. Hiszen egy normális párkapcsolat ebből áll. A másik kezével megpaskolta a kád peremét, ami hívogatónak tűnt.

- Hidd el, élvezni fogod. Ez nem egy vicc – gurgulázta rekedt hangon, ami ismét kéjesen hangzott.

- Maximum az a vicc, hogy szerintem lassan odáig jutsz, hogy belehalsz, ha nem húzhatsz meg.

Az undokságom semmit sem változtatott a helyzet cikisségén, még inkább rontott rajta. De most mit csináljak? Rohanjak oda, és essek neki? Nem akartam ennyire beszólni neki, de a helyzet kellemetlensége bennem is nyomott hagyott, és az utolsó önuralmam is kezdett elfogyni.

Sergio felnevetett. Nem sűrűn hallottam őt nevetni, és olyan volt, mint a muzsikaszó. Szerencsére sosem volt az a sértődős fajta, különben már régen elhagyott volna. Szerette, amikor visszafeleseltem neki, mert mindenki más még a fenekét is kinyalta volna neki, ha megkért volna rá bárkit.

- Ebben van igazság, drágám. – Nevetett továbbra is, és még mindig nem érezte magát kellemetlenül. – Mindenkinek vannak vágyai, és hidd el, cseppet sem kellemes, amikor rólad fantáziálgatok, de amikor egy kicsit is visszatérek a valóságba, már nem vagy ott. Szeretném, ha ezek nem csak képzelgések lennének.

Néha tényleg azt hiszem, nem tudom értékelni azt, amim igazán van, mert itt volt nekem Sergio, aki tényleg nem lépett félre, legalábbis amióta visszatért a józan esze, de én meg nem akartam neki odaadni magamat, csak mert volt bennem egy cseppnyi bizonytalanság. De ez semmi sem volt igazából.

Nem tudtam, milyen lehet a szex vele, de tisztában voltam már a csókjával, az érintésével és ezekkel engem komolyan zsarolni lehetett volna. Nem biztos, hogy ma nagyon ellen tudnék állni. És már nem is nagyon szerettem volna.

Oké. Szedjem össze magam! Ha mindenki így viselkedne, mint én, akkor az emberi társadalom már rég kihalt volna. Rendben, én magam már nem tartoztam az emberek közé, de az elmúlt hetekben nagyon megváltoztam, és azt hittem, sokkal határozottabb lettem, mint amilyen régen voltam. Nem szerettem visszagondolni a régi önmagamra, mert mindig utáltam, amiért olyan önbizalom-hiányos voltam, holott azért nem feltétlen volt hozzá okom. Most rengeteget dobott az egómon, amiért a környék leghelyesebb és legszexibb pasijával jártam, vagy inkább kavartam. Mert korábban sosem hittem volna, hogy meg fogok érdemelni egy ilyen fiút, de most már el kellett ismernem, hogy amennyit küzdöttem érte, ennyiért már megkaphatom őt.

Odamentem hozzá, és leültem a kád szélére. A forróság még jobban elöntött, és nem azért, mert olyan közel voltam a forró fürdőhöz, hanem Sergio miatt. Valóban olyan volt, mint egy görög isten, tökéletes kocka hassal, amit most majdnem teljes egészében elfedett a víz. A vállai szélesek voltak, mintha emberként minden egyes napot a kondiban töltene, de nem volt olyan csúnyán szétgyúrva a külseje, mint a testépítőké. Ott volt izom, ahol kellett, és ami széppé tette a testét. Komolyan naphosszat is elbírnám őt nézni, annyira csodálatos volt, de sokkal jobb dolgokat is tudnánk művelni a puszta bámulásnál.

Közel hajoltam hozzá, hogy megcsókoljam, de ő elkapott a tarkómnál, és úgy csapott le a számra, mintha kiéhezett farkas lenne, aki most kapott éppen egy cafat húst. Félig a felsőtestére rántott, de ügyesen tartott ahhoz, hogy nehogy becsússzak én is a vízbe, hiszen még minden ruha rajtam volt. Bár hozzá kell tennem, ez zavart volna a legkevésbé, most csak ki szerettem volna élvezni a csókot. Mostanában tényleg csak futó csókokat tudtunk egymásnak adni, amiért olyan elfoglalt volt, így hát volt mit bepótolnunk, és szemmel láthatóan Sergio is így érezte. Tényleg nem hittem el ebben a pillanatban, hogy bármi tökéletesebb lehetne ezeknél a puha, selymes ajkaknál, de ugyanakkor mégis ott diktált az agyam hátsó szegletében egyre hangosabban az elmém: még többet!

Az ajkai hirtelen elszakadtak az enyéimről, és a nyakamat keresték meg. Az éles szemfogai egy picit felsértették a bőrömet, de annyira jó volt, hogy halk nyögések hagyták el a torkomat, majd a vállam következett, végül csak rá jöttem, hogy éppen azért mesterkedik, hogy kiszabadítson a ruhámból, ami nem is lett volna nehéz feladat, hiszen felsőként csak egy ujj nélküli toppot hordtam, habár a tél kellős közepén tartottunk. Nem akartam még a látszatot sem fenntartani, hogy érzem a hideget, mert itt már nem kellett magam megjátszanom, szabadon járhattam-kelhettem. És ha bundába öltöznék, azt csak azt bizonyítaná, hogy még mindig nem békéltem meg, amiért vámpír lettem, és nem mellesleg akadályozott volna a mozgásban is, ami egy esetleges támadás veszélyét figyelembe véve, azért nagyon nem volt mindegy.

Észrevette a zavaromat, és visszatért a nyakamhoz. Egy gyenge csókot adott rá, mielőtt teljesen elhúzódott. Persze, egy pillanatra sem jutott eszembe, hogy esetleg máris feladta a volna a próbálkozást, hiszen láthatóan akart engem. Mindennél jobban, és a szavai meg is erősítették a gondolataimat.

- Vetkőzz le, és csatlakozz hozzám, Napsugaram!

Valóban nagy volt a kísértés, hiszen most már minden egyes porcikám lángolt a vágytól. Biztosan nem vagyok normális, de olyan volt, mintha a vágy az azt a célt szolgálná, hogy ezzel is nyomorgasson minket, mert annyira kínzó, amikor az ember szeretne valamit, de annyira, mint még soha semmit, de ott van a logikus eszem, ami teljesen ellentétes a vággyal. De mint oly sok vámpírt a világon, engem is a szenvedély vitt magával, és minden racionális gondolkodást a háttérbe szorítottam.

Végigsimítottam a hasán, egészen az ágyékáig, ahol a kezem elidőzött egy darabig, végül megragadtam.

Megreszketett az érintésemtől, de abban a pillanatban egy kéjes sóhaj hagyta el a száját. Megfeszült az egész teste, a szemét lehunyta, a száját résnyire nyitotta ki, és ezzel arra ösztönzött, hogy legyek bátor, és próbáljak valami nagyon jót adni. Talán meglepte a hirtelen mozdulat, ahogy akár csak engemet.

Végül ösztönösen kezdtem el mozgatni a kezemet a merevségén, és egyre durvábban és keményebben, ami még nagyobb örömöt szerzett neki, a torkát inkább már kiáltások hagyták el, ahogy a kezem alatt még jobban megkeményedett. Nem láttam semmit a rengeteg fürdőhab miatt, de nem is ez számított.

Egy mély morgásfélét hallatott, majd a vízbe fecskendezett egy bizonyos sűrűbb folyadékot. Elkaptam a kezemet, de nem éreztem úgy, hogy szégyellnem kellene magamat, inkább büszke voltam magamra, amiért valamit nyújtani tudtam neki, valamit, ami nagyon tetszett neki, és ami engem is örömmel és egyféle vágyakozással töltött el. Pedig csak éppen hogy megérintettem, még nem csináltunk szinte semmit.

Sergio utána nekidőlt a kád hátfalának, amíg egy kicsit kifújta magát, és elmúlt a hatása. Tényleg boldog voltam, amiért valamit nyújtani tudtam volna ismét neki. Ugyanakkor egyre biztosabb voltam benne, hogy ma átlépjük majd a végén az utolsó lépcsőfokot is.

- Ez piszkos jó volt – hörögte, majd odacsúszott hozzám, és egy csókot nyomott a számra. Ez már sokkal gyengébb volt. Egy olyan csók, amiket csak szerelmesek szoktak a párjuknak adni, és mit meg nem adtam volna, ha ez így is lett volna érzelmileg. – Ne légy gátlásos, kedvesem. Vetkőzz le, és csatlakozz!

Ő is kiült a kád szélére, és nem zavarta, hogy a testéről a földre csurgott a víz. De így teljesen meztelenül olyan, olyan… csodaszép volt. Eddig csak félig láttam őt, illetve kitapogattam a víz alatt, de a látvány önmagáért beszélt. Olyan volt, mint egy márványból faragott szobor, az egész teste sápadt volt, de tökéletesen megformált. Kétség kívül, ő volt a leghelyesebb és a legjobb fiú a világon, és örülhettem neki, amiért lehetőségem volt elcsábítani, és igenis szerettem volna megragadni a helyzetet.

Megfogta a felsőmet, és letépte rólam, így nagyon hamar félmeztelenné váltam előtte, de nem öntött el a szégyenérzet, inkább én bújtam hozzá közelebb, miközben valami ismét szakadt, és a nadrágom is félig megadta magát. Igen elsiette az utolsó lépéseket, de én nem bántam, mert már nekem is fogytán volt a türelmem.

Úgy estem neki, mintha kergetne valami, de annyira szerettem őt, annyira azt akartam érezni, hogy velem van, hogy bármit megtettem volna. Most én ismételtem meg az ő korábbi mozdulatait, és a nyakát kezdtem el csókolgatni, miközben ő a két mellemet masszírozta. Nehéz volt egyszerre adni és kapni is, de ügyesen megoldottam a kérdést, és akaratlanul is elkezdtem kéjes hangokat kiadni.

Sergio közben olyan erősen szorított, hogy a hátamba vésődtek a körmei, de még ez sem akadályozott meg benne, hogy leírhatatlanul élveztem. Olyan közel húzott magához, hogy még a megmaradt nadrágomon keresztül is éreztem az erekcióját, és ettől sajogni kezdett a két combom között. Tudtam, elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amikor már egyikünk sem fog megfutamodni.

Közelebb csúsztattam a fenekemet én is, és az ölében kezdtem el lovagolni, miközben ő a szájába vette a mellemet, és erősen megszívta, majd a másikat is. Egyik gyönyör jobban rám tört, mint a másik, miközben esküszöm már majdnem, attól elmentem, ahogy csak az alsóneműm és a farmerom vékony szövete elválasztott minket egymástól, és még így is annyira éreztem, hogy mennyire kemény.

Biztos voltam benne, hogy már sikítok, bár nem hallottam a saját hangomat. Egyszerűen képtelen voltam erre figyelni.

Bár a vámpíroknak nincs szükségük a levegőre, mégis mind a ketten ziháltunk, és megint Sergio volt az, aki lelassított, de csak addig, amíg valahogy a maradék ruhát is lefeszegette rólam, így hirtelen meztelen lettem előtte, ami azt is jelentette egyben, hogyha folytatjuk az előbbi akciónkat, abból már egyenesen szex lesz. De már nem bántam, abszolút akartam.

- Olyan gyönyörű vagy – sóhajtotta, és nem úgy tűnt, mint aki csak úgy megszokásból mondaná.

Gyönyörű? Inkább szép és formás a rengeteg edzéstől, és ott voltam gömbölyded, ahol kellett.
Hirtelen bebukott a vízbe, de engem otthagyott a kád szélén, nekitámasztva a falnak, és egészen addig nem értettem, hogy mit akar velem tenni, míg a combjaim közé nem fúrta az arcát, majd belenyalt a húsomba egy kis szívás segítségével.

Még szerencse, hogy a hátam mögött volt a fal, ugyanis biztosan hátraestem volna, hirtelen muszáj volt megvonaglanom a mindent elsöprő kéjtől, és éppen ezért Sergio is erősen fogta a combjaimat. A nyelve alaposan munkálkodott, mesterien értette, hogy mi kell egy nőnek. Persze, volt már rá ideje, hogy megtanulja, de a mai estémet nem ronthatta el a féltékenykedés.

Egyre jobban kitörni készült belőlem – valami nagyon jó, valami nagyon átütő, de még mielőtt ez megtörténhetett volna, Sergio berántott magára a kádba. A víz kiloccsant, ahogy a meztelen testének ütköztem, és majdnem teljesen belepett minket a hab, de nem ez volt a lényeg. Egyáltalán nem ez.

- Készen állsz? – kérdezte.

- Igen.

Egy pillanat alatt helyet cseréltünk, és ő került felülre. Egyik kezével megemelte a csípőmet, és tartotta a vízben, a másikkal a kád szélének támaszkodott. Egy ember számára talán kényelmetlen lett volna a póz, de egy vámpírnak semmiség volt, és én is megkapaszkodtam benne, ahogy átöleltem a vállánál. Nem egy kádban képzeltem el az első alkalmat, de most semmivel sem cseréltem volna, nem bírtam volna ki az ágyig.

Csak egy pillanat volt, egyetlen döfés, ami teljesen kitelített, talán még egy kicsit fájt is, de máris úgy éreztem magam, mintha nálam boldogabb nő nem létezne a világon, ahogy Sergio belém hatolt. Majd eltávolodott belőlem, és ismét döfött. Először finoman ismételte meg a mozdulatokat, majd ahogy a testem egyre jobban befogadta, úgy gyorsított a tempón, és én is felvettem vele a ritmust. Vad mozgásba kezdtünk, és a víznek a fele már rég nem a kádban volt, hanem vagy a falon, vagy padlón kötött ki. Annyira intenzív volt minden, és annyit akartam még kapni belőle. Igen, Sergio tökéletes szerető.

- Még erősebben! – nyögtem vagy inkább már sikítottam.

A kívánságom teljesült, és csaknem úgy folytattuk tovább, hogy a kád is kettétörött. Most már értem, hogy mért szenvedtek olyan súlyos sérülést azok a nők, akiket Sergio életben hagyott. Ezt egyetlen emberi szervezet sem bírta volna el. Szerintem bennem is eltört volna minden.

Mindketten hangosan nyögtünk, de nem bírtam tovább. Forróság kúszott végig, és azt se tudtam, hol vagyok, csak a színtiszta öröm lett rajtam úrrá, és a testem szinte elvált tőlem. Mintha belül robbantam volna, olyan hatással hatott rám az orgazmus. Sergio is csatlakozott hozzám, és éreztem, ahogy belém lövelli a forró folyadékot, majd rám roskadt a kád vízben.

Először nem találtam semmilyen szavakat, legszívesebben folytattam volna, de tudtam, hogy kell egy kis pihenő, mert ez felért egy napi edzéssel. Sergio sem lazsált sokáig, a lábam között óvatosan simogatott.

- Ez hihetetlen volt – szólaltam végül meg.

Egy csókot kaptam a homlokomra válaszul.

- Ó szívem, mi még nem végeztünk. Ez még semmi nem volt ahhoz képest, amit még átélünk ma este.

Éppenséggel igaza lett. Felnyalábolt, és a szobájába vitt engem, hogy ott folytassuk tovább a hancúrozást.

Hajnal fele már mozdulni is alig voltam képes, annyira elfáradtam, és kellemesen fájt a testem szinte mindenhol. Sergioval ketten feküdtünk a megmaradt ágyon, de sokkal helyesebb lenne, ha azt mondanám, hogy a romjain. Szorosan hozzásimultam, mint egy doromboló cica, és már csak nagyon kevés választott el az elalvástól, pedig nem szerettem volna, ha ez a csodálatos nap véget érne.

Sergio szintén boldognak tűnt, egy csókot lehelt a homlokomra, ahogy a meztelen testével még jobban hozzám dörgölőzött, és körbeölelt.

- Te quiero, Mi Rayo del Sol!

Ezúttal nem kellett megmagyaráznia, mit is mondott nekem. Mindig is szerettem volna az ép eszével is hallani tőle, hogy szeret.

- Én is, szeretlek! – búgtam a fülébe. – Szeretem, mikor spanyolul beszélsz, még ha nem is értem gyakran. Csak ritkán hallom.

Felnevetett.

- Szeretnél megtanulni spanyolul talán, querida?

Viccelődésnek szánta, pedig így átgondolva nem is volt annyira rossz ötlet. Tanultam spanyolul az iskolában ugyan, de gyakorlatilag megszólalni sem bírtam, mert akkor nem kötött le a nyelv, és a tanár is belátta, hogy hiába próbál minket tanítani, akkor sem fogunk többet tudni, mert nem foglalkozunk vele, így leginkább az anyanyelvünkön elbeszéltük az órát. De most, hogy a tengernyi idő a nyakamba szakadt, egy kicsit hasznosabban is eltölthetném az időt, minthogy csak henyéljek és edzek naphosszat. Jó lenne legalább egy nyelvet megtanulni, de ahogy ezt átgondoltam, még egy ennél is jobb terv pattant ki az agyamból.

- Nem lenne rossz. – Beletúrtam a hajába. – De mit szólnál ahhoz, ha meglátogatnánk a szülőföldedet? Ha egy kicsit elutaznánk Spanyolországba?

Azt reméltem, hogy örülni fog a javaslatomnak, mert, ahogy a szavaiból kivettem, bizony nagyon hiányzott neki az országa, és nem hiszem el, hogy valahogy nem tudnánk megoldani, hogy odaérjünk a sötétben, napfelkelte előtt, de ahogy tanulmányoztam Sergio arcát, cseppet sem tűnt annyira lelkesnek, mint én.

Megcsókolt, mielőtt válaszolt volna, amit én már eleve egy nagyon rossz jelnek vettem, így elhúzódtam, és a tekintetemmel követeltem a választ.

Mélyen felsóhajtott.

- Hidd el, Napsugaram, most másra sem vágynék, minthogy veled eltöltsek egy szép vakációt az otthonomban, de most nem lehet. – Lehunyta a szemét, majd mikor kinyitotta bizonytalanság sugárzott belőle. – Most nem. Erről később szerettem volna veled beszélni, Christine, de ha már szóba hoztad, akkor mindenképpen el kell mondanom, hogy 24 órán belül, tehát holnap este lerohanjuk Chicago városát.

Hirtelen nem tudtam, hogy mit is kellene erre mondanom, olyan váratlanul ért, amit mondott. Hogyne tudtam, hogy arra fog hivatkozni, ami Detroit és Chicago között zajlik, a vámpírok háborújára, de eddig szó sem volt róla, hogy harcolni fogunk. Pedig meglehetősen nagy részét kivettem már az egészből ahhoz, hogy legyen jogom tudni néhány dologról. De ez a hirtelen bejelentés számomra felért egy árulással.

- Mért nem mondtad el nekem eddig? Mért vártál eddig vele? – Aztán egy elmélet megfogalmazódott bennem szinte azonnal, és még át se gondoltam normálisan, amikor kimondtam. Minden egyes szavam tele volt méreggel. – Avagy csak azért feküdtél le velem, mert tudod, hogy ez egy veszett háború, hogy engem csak azért is meg fognak ölni vagy te fogsz meghalni.

Sergio lesújtó pillantást vetett rám, de valamiért nem éreztem úgy, hogy kellemetlenkednem kellene, hiszen nem ismertem még őt eléggé, és a jelen helyzet nagyon úgy hozta, hogy csak ez lehetett a pakliban. Nem hibáztathatom őt ezért, mert én is akartam, csak most így hirtelen minden olyan gyorsan történt. Ennek ellenére semmiképpen sem fogom a felelősséget az ő nyakára hárítani, mert még ha így is történt, akkor sem ellenkeztem ellene. Belementem a játékba, ő meg mégis csak ízig-vérig férfiból volt, még jó, hogy élt az alkalommal.

- Ezt most te komolyan is gondolod? – A hangja megvető volt. – Millió alkalmam lett volna, hogyha szerettelek volna kihasználni, már megtettem volna. Nem a háború előtti napot választottam volna. Nem, Napsugaram. Ez csak kemény testi vonzalom volt, mindenféle hátsószándék nélkül.

Sóhajtottam.

- Az előbb még azt mondtad, hogy szeretsz.

Ez is nagyszerűen célba talált, mert láthatóan sikerült elbizonytalanítanom, ami viszont nem esett olyan jól, hiszen ha sziklaszilárd lenne az elképzeléseiben, az érzéseiben, akkor nem kellene mit gondolkodnia, egyszerűen rá kellett volna vágnia, hogy tényleg így van, csak én vagyok egy hülye, kombinálgató némber. De mivel semmilyen válasz nem érkezett tőle, ezért nem véletlenül számítottam a lehető legrosszabbra.

Fel szerettem volna kelni, és visszamenni a saját szobámba, hogy ott aludjak, de Sergio elkapta a csuklómat, és olyan erős volt, hogy nem tudtam magam kitépni a szorításából, visszalökött maga mellé az ágyba. Tényleg erősen küzdöttem ellene, mert nem szerettem volna a bábuja lenni, akit akkor használ, amikor szüksége van rám, holott én teljes szívemből szeretem.

Felvette velem a szemkontaktust, mielőtt bármit mondott volna. A szeme sötét volt, de tele volt elhatározással, valamilyen szándékkal.

- Hallgass végig engem, Christine! – mondta keményen, ahogy egyre nehezebben sikerült visszatartania. Erre engedtem egy kicsit, mert a hangja kérlelhetetlen volt. – Nem azt akartam ezzel kifejezni, hogy nem szeretlek, mert nem így van. Nagyon sokat jelentesz nekem, jelenleg a legtöbbet, de még csak most nyertem vissza a teljes érzéseimet, helyre kell tennem pár dolgot a fejemben, mielőtt bármit is ki mernék jelenteni. Tényleg nagyon sokat jelentesz nekem, boldog vagyok melletted, szeretem, amikor itt vagy mellettem. Jelenleg csak ennyit tudok kifejezni, sajnálom, ha ez jelenleg nem elég.

Elégnek elég lett volna, csak én csökönyös, naiv kislány azt szerettem volna, ha egy olyan férfi van mellettem, aki szeret. De ez nem megy olyan könnyen. Az emberek sem szeretnek egymásba egyik percről a másikba, csak velem történt meg olyan hamar, de ennek ellenére tényleg időt kell adnom Sergionak. Ez az egyetlen módja annak, hogy a későbbiek folyamán is működjön a kapcsolatunk. Csak ezt sokkal könnyebb volt így magamban elgondolni, mint a valóságban megvalósítani, és most is eléggé kényelmetlennek éreztem a helyzetet.

Szegénynek, biztos volt nagyobb baja is, minthogy a féltékeny barátnőjét nyugtatgassa, de muszáj volt tőle megkérdeznem.

- Talán mégiscsak igaz, hogy a volt feleségedet szereted, mint ahogy azt nekem világosan elecsetelted nekem azon az estén, amikor meg szerettél volna ölni. Gyűlölsz engem az apáim hibái miatt.

Te jó ég! Nem szerettem volna ilyen keményen fogalmazni, és főleg nem ezt kemény hangoz megütni, ami teljesen vádló volt. Nem szerettem volna felsérteni a múlt sebeit, főleg mert semmi értelme nem volt.

Sergio eleresztett, és ez volt az az alkalom, amikor el tudtam volna szökni előle, de képtelen voltam mozdulni is. Sajnos nem lehet visszaszívni a kimondott szavakat, pedig ahogy elnéztem a döbbent arcát legszívesebben ezt tettem volna. Először megpróbálta értelmezni magában a kimondott szavakat, majd mérhetetlen fájdalom ült ki az arcára. Francba, nagyon jól tudom, mennyit jelentett neki a volt felesége.

- Ő már halott – mondta teljesen üres hangon. – Ennek semmi értelme, Christine. Én nem tudom neked a nap huszonnégy órájában azt bizonyítani, hogy fontos vagy nekem, azt meg főleg ne várd, hogy teljes mértékig feldolgoztam annak az embernek a halálát, aki egykor a világot jelentette nekem. Én ebbe belefáradtam, és jelenleg nem látom értelmét, hogy olyasvalamire pazaroljam az energiáimat, aminek semmi értelme. Nem tudod elfogadni, hogy nekem tényleg időre van szükségem.

Teljes mértékig igaz volt, túlságosan is megpróbáltam őt magamhoz kötni, de valahol talán engem is meg lehet érteni. Nehéz volt a volt felesége árnyékában élnem, de most mégis jobb lett volna, ha csendben maradok, és nem indítom el ezt a vitát, mert nagyon úgy hangzottak a szavai, mintha nekünk végünk lenne.

- Te most... szakítasz velem?

- Nem tudom, hogyan tovább. – Sóhajtott. – Tudom, hogy rengeteg mindent megtettél értem, az életedet is kockára tetted értem, de szerintem nem lenne tisztességes tőlem, ha csupán ezért maradnék veled. Így azt hiszem igen. Itt a vége.

A világ forogni kezdett körülöttem. Nem erre számítottam. Nem hittem volna, hogy a szeretkezésünknek az lesz a vége, hogy szakítunk egymással, de végül is megérdemlem a sorsomat, hiszen én hoztam ki ezt belőle. Mégis borzasztó nehéz volt elfogadni. Nemrég még teljes mértékig örültem annak, hogy visszakaphatom, de olyan hamar sikerült őt elvesztenem, hogy szinte kár is volt a rengeteg harcért. Valóban rengeteg mindent megtettem érte, és nem szerettem volna, ha csak ezért marad velem, hanem azt akartam, hogy szeressen is engem.

-Akkor mért mondtad, hogy szeretsz? – A sírás szélén álltam, de nem fogom előtte megmutatni a könnyeimet, ezt a kis időt még kibírom.

Egyszerűen képtelen voltam elfelejteni azt, amit pár perccel ezelőtt a fülembe súgott az anyanyelvén. Vajon mért mondta? Az már világosa, hogy nem érez irántam semmi különösebbet, de akkor legalább ne mondjon semmi hamisat, ne akarjon engem illúziókba kergetni.

Fásultan nézett maga elé, kerülte a pillantásomat.

- Mert akkor valóban úgy éreztem. Nézd, én már mondtam neked, hogy rosszfiú vagyok. Nem kedvelem a féltékenykedős, tini lányokat. Akkor azt hittem, ezen már túljutottunk, újabban egyre több jelet adtál erre, de aztán jön valami váratlan fordulat, és kiderül, semmit sem változtál. Ezt szeretted volna hallani? Nincs szükségem egy olyan barátnőre, aki teljesen rátelepszik a nyakamra, elvárja, hogy mindig a fülébe búgjam, hogy szeretem és meg akar engem teljes mértékben változtatni.

Minden egyes szava maga volt a gyötrő fájdalom, főleg ahogy éreztem a dühét is benne.

- Sajnálom, amiért nem vagyok az a lány, akire hetente egyszer ránézel, akkor is letolja a bugyiját neked. Azt is sajnálom, amiért képes voltam azt hinni rólad, hogy egy normális srác vagy, aki megtermett egy kapcsolatra. Tévedtem. Többet nem fog előfordulni. Tényleg azt hittem, jelentek neked valamit, de úgy látom, ezt csak álmodtam. Féltékeny vagyok igen, mert szeretlek. Ennek ellenére én most úgy megyek el, hogy te rúgtál ki, de még mindig éppolyan fontos vagy nekem, mint voltál. Csak azt hiszem, én is rájöttem, hogy nem kedvelem azokat a fiúkat, akik megdugják a csajt, és elhagyják.

Olyan pillantást vetett rám, ami belém fagyasztotta a további szavakat, bár már nem is igazán tudtam volna neki mit mondani. Mérges voltam, és ez még enyhe kifejezés. Ugyanakkor olyan mély seb keletkezett most bennem, amit talán sosem leszek képes összefoltozni.

- Látod. Ez a dolog nem működik kettőnk között.

Mivel alapvetően büszke lány vagyok, és most annak a résznek kellene következnie, amikor a lány könyörög a fiúnak, próbálja meggyőzni az ellentettjéről, ezért inkább távoztam. Elegánsan és gyorsan, nem mutatva a szenvedésemet. Borzasztó érzés volt, de akkor sem fogok előtte megalázkodni.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés