Összefutottam egy régi ismerősömmel egyik nap, és mivel évek óta nem láttuk egymást, váltottunk néhány szót. Szóba került természetesen az is, hogy ki hol dolgozik. Én még mindig az egyik multicégnél dolgozok árufeltöltőként, míg ő valamelyik neves cégnél dolgozik irodában. Egyből leszólt, hogy nem gondolta volna, hogy én itt le fogok ragadni.
Nos, az a helyzet, hogy nem ragadtam le. Számtalanszor eszembe jutott, hogy beadom a felmondásomat, és keresek egy másik munkahelyet, de mégsem tettem meg. Helyette osztottam-szoroztam higgadt fejjel. Ugyanis a fizetésünk megfelel a nagy átlagnak, ennél jobban fizető munkát nem igen lehet itt találni (oké, világi viszonylatban nagyon szar a fizetés). E mellé jön az, hogy én minden vásárlásnál kapok dolgozói kedvezményt és nagyon sok mindent féláron vagy még annál is jobb áron tudok megvenni. Így minden hónapban kijövök a pénzemből, és csak néha támadnak nehézségeim. Ahhoz, hogy ezt a színvonalat fenntartsam, kellene keresnem egy olyan állást, ahol 140 körül fizetnek. Hát, nem igen lehetséges. Úgyhogy ezt így mérlegelve inkább maradtam a fenekemen. Mivel nagyon pedzegetik a cég kivonulását és mint tudjuk, nem zörög a haraszt, éppen ezért úgy sem fogok éveket eltölteni itt. De addig is nem stresszelek ezen. Szóval nem azt mondom, hogy elégedett vagyok a fizetésemmel, de nem panaszkodok.
Ami az ismerősömet illeti: körülbelül 80-at kap minden hónapban. Nem jön ki a pénzéből, el van adósodva, a főbérlőjének lóg 3 havi lakbérrel. Meg ilyen apróságok. Esélye sincs arra, hogy feljebb léptessék ha mégis az sem fizet jobban. Szóval összegezve én vagyok a rossz, mert egy multinál gályázok olyan bérért, amiből meg tudok élni, míg ő a szakmájában dolgozik minimálbérért. Oké. :D
Utálom az ilyen beskatulyázásokat, hogy ha neked valami nem jön össze, akkor már sikertelen vagy. Én nem érzem magam annak. Egy olyan munkám van, amit ha nem is szeretek annyira, de tudom, hogy ezerszer rosszabb is lehetne. Például én biztos, hogy nem ülnék meg egy irodában papírok felett gubbasztva. Ha véget ért a munkaidőm, akkor csak a szabadidőmre vagyok hajlandó koncentrálni, képtelen lennék még haza is vinni a munkát, ahogy sokan csinálják. Karrier? Nem, nem igazán mozgat, hogy én kiépítsek egy hatalmas karriert. Én is szeretnék jobban keresni, mint mindenki más, de ha lehetőségem lesz rá, bevállalok egy másodállást vagy kitalálok valamit. Attól, hogy nekem nincs igényem ilyesmire, még nem érzem magam kevesebbnek.