Nos, amint megláttam őt, kétségem sem volt afelől, hogy valóban ő lenne Sergio testvére, hiszen nagyon hasonlítottak egymásra. Talán annyival tértek el, hogy bár Jesus is nagyon izmos volt, sokkal szálkásabb és nyúlánkabb volt. De azok a barna szemek… Pont mintha Sergio szemébe néznék. A haja egy nagyon halvány árnyalattal világosabb volt, és sokkal egyenesebb, de éppúgy a vállát verte. Nagyon karakteres és jellegzetes arca volt, amiben szintén Sergiohoz hasonlított. Ugyanakkor nagyon fájdalmas volt ez a hasonlóság, hiszen arra az emberre emlékeztetett, aki a legnagyobb fájdalmat okozta nekem az életben. Emiatt egy kicsit bizonytalan voltam még Jesus irányában, nem szerettem volna, ha kiderülne, ő is pont olyan, mint a testvére. De meg kellett benne bíznom, nem volt semmi időm ezen mélázni, lépnem kellett.

Most hogy itt állt előttem teljes életnagyságban, és körülötte az őrei árgus szemekkel figyeltek, már abszolút nem voltam olyan magabiztos és bátor. Inkább hasonlítottam egy gyámoltalan nyuszihoz. No de ezt nem tűrhetem, nem pazarolhatom el az időmet, így hát kicsit összeszedtem magam. Beszívtam magamba a levegőt, bár ezzel is talán gyengeséget mutattam ki, de jól esett.

- Detroitből jöttem, hogy a helyi vámpírmesternek segítsek.

Jesus arckifejezése arra sarkalt, hogy félbeszakítsam magam. Düh cikázott benne, mivel tudta, hogy kiről is beszélek. Nem szerettem volna, ha nem ad nekem esélyt, hogy végigmondjam, de előbb had adja elő magából, hogy mért is haragszik rám. Habár ez a méreg fele kevésbé volt ijesztő, mint Sergioék. Őt senkihez sem lehet hasonlítani, egy külön világ, ha tényleg begurul.

Az őrök is eléggé furcsán tekintettek rám, nyilván azt hitték, hogy valami üzenetet hozok Sergiotól, de nem erről volt szó. Nem voltam neki a szócsöve, és ha már ennyitől ilyen negatív hozzáállást kaptam, akkor vajon mit fognak ahhoz szólni, amikor majd a segítségüket fogom kérni, hogy legyőzzük Sergiot, és leszedjük róla a varázslatot? Lehet, hogy már itt el fogok bukni?

- Ha jól sejtem ezúttal téged küldött a testvérem, hogy elnyerje a bocsánatomat. Ezúton kérem önt hölgyem, hogy tájékoztassa a bátyámmal, hogy továbbra is visszakozom vele szóba állni, és nagyon szépen megkérem, hogy tartózkodjon a további zaklatástól. Ha esetleg ennek nem tenne eleget, akkor kénytelen leszek egy kicsit agresszívabb módon nyomatékot adni a szavaimnak.

Ő is erős spanyol akcentussal beszélt, és nagyon hivatalos formában próbált velem tárgyalni. Nos, én nem voltam erről az oldalamról híres, és nem most fogok ezen változtatni, így a számomra normális hangnemben folytattam a beszélgetést.

Nem lepett meg, hogy azt hitte, Sergio küldönce vagyok, amiben kézbesítem a bocsánatkérését, amiért vámpírrá változtatta, hiszen már tudomásomra jutott a kettejük között levő ellentét. Ugyan nem értettem, hogy Sergio mért változtatta vámpírrá ezt a szerencsétlen fiatal srácot, de ez nem is rám tartozott. Talán majd Jesus elmondja nekem, de ha nem, akkor sem szabad erőltetnem a témát. Ezt majd nekik kell lerendezniük, habár ha már eddig nem tették meg a több száz év alatt, akkor ezután sem fogják. Ez nagyon furcsa volt nekem, hiszen valahogyan mégiscsak testvérek voltak, szeretniük és támogatniuk kellene egymást, nem harcban állni. Én elképzelni sem tudtam volna, hogy a húgomat bántsam, vagy majdnem hatszáz évig szóba se álljak vele.

- A francba is, úgy nézek ki, mint aki Sergio hűséges talpnyalója volnék? – kértem ki magamnak, amivel még Jesust is megleptem. Oké, vissza kellett vennem a tempómból. Bár nem nagyon tudtam még a vámpír rangokkal dobálózni, de azzal tisztában voltam, hogy büszke lehetek arra, amiért ő a teremtőm. – Én a közvetlen tagja vagyok a klánjának, és teljesen más ügyben kerestelek meg. Sergio tudta nélkül vagyok itt, ugyanis előle menekülök. Erről lenne szó.

Valami megváltozott az arckifejezésében, és egyből együtt érzővé vált. Azt hiszem, sikerült engem félreértenie.

- Bár Sergio leszármazottjaként nehezebb téged elbújtatnunk, de természetesen szívesen látunk magad között.

Tudtam, hogy nem kellett volna köntörfalaznom, mert bár ez is az igazság alá tartozott, de ki kellett nyögnöm a lényeget. Utána elválik, mennem kell-e vagy maradhatok. Kapok-e segítséget, avagy más után kell néznem. Talán akad a környéken már pár olyan vámpír, akiknek szintén érdeke, hogy Sergio a régi önmaga lehessen, ugyanis ismerik eléggé Helenát, hogy mekkora pusztítást képes végezni.

- Nem erről van szó. – Néha könnyebb lenne, ha néhány vámpírnak lehetne gondolatolvasási képessége is, nagyban megkönnyítené a dolgomat. Legalábbis ekkor. – Sergiot varázslat alatt tartják a chicagóiak, és emiatt teljesen kifordult a régi önmagából. Manapság semmi sem élteti, csak a bosszúvágy. Azért jöttem, hogy megkeressek egy helyi boszorkányt, aki képes levenni róla a varázslatot, mert így nagy veszélyt jelent a vámpírokra és az emberekre egyaránt. Ha tovább romlik az állapota, akkor mérhetetlenül nagy mészárlásba fog kezdeni, aminek rengeteg ember is az áldozata lesz.

Reméltem, ezzel a beszédemmel meghatom őt, hiszen csak rendesebb, mint Sergio és legalább az emberekkel foglalkozni fog. Hát annyit elértem, hogy elgondolkoztattam, miközben fürkészően figyelte az arcomat. Szerintem hitt nekem, hiszen ilyen ostobaságot sosem találnék ki. Közben én meg halálra izgultam magam, mert minél előbb választ szerettem volna kapni.

Ha tovább kell állnom, akkor nem vesztegethetem az időmet, bár talán a mai éjszakára kapok szállást, mivel lassan hajnalodik. Hihetetlen, hogy mennyi idő alatt képes elrepülni az éjszaka. Mennyivel jobb lenne, ha nem lennénk ebben korlátozni, hiszen most még télen hagyján, de amikor majd jön a nyár, és rövidülnek az éjszakák, akkor alig tudunk csak pár napot fent lenni. Talán nem is véletlen, hogy a vámpíroknál ilyenkor télen kezdődik a háborús szezon, mindenki most szervez valami merényletet az ellensége ellen.

- Nem értem, mért kellene ezzel foglalkoznom, hiszen idáig nem ér a hatalma, ha beteszi a lábát ide, akkor megöljük. Itt egy embernek sem fog bántódása esni, mert elfogjuk őt, mielőtt bárkit is megölne, Ilyen szempontból még jó is volt, hogy figyelmeztettél minket, majd erősítünk a védelmünkön.

Valahol igaza volt, hogyha tényleg idejön egy dühöngő őrült, attól a lehető legegyszerűbben célszerű megszabadulni, de mi van olyankor, amikor valakinek a testvéréről van szó? Vajon Jesus képes lenne őt megölni? Lehet, hogy ellenséges köztük a viszony, de azért ez túlzás lenne már. Ugyanakkor nem voltam tisztában a kettejük között lévő harag pontosabb okáról, ezért nem ítéltem el őt. Csak ész érvekkel meg szerettem volna győzni, hiszen muszáj lesz valahogy megnyernem magamnak, vagy nagyon gyorsan kell szereznem valakit helyette. Csak kár, hogy senkit sem ismertem.

- Mert akkor Helena elfoglalná Detroitet, és kétlem, hogy itt megállna. Már így is az övé Chicago, és ismered eléggé, hogy tudd, nagyon veszélyes vámpír. Mindenkire. Nem kell beleavatkoznod, csak mondd meg nekem, hogy hogyan találhatom meg a boszorkányt. Csak rá van szükségünk, hogy feloldja a varázslatot. Majd én megkeresem, csak egy címre lenne szükségem.

Fontolóra vette, amit mondtam. És nem hazudtam, hiszen ha Helena átveszi Detroitet is, akkor az ő fenségterülete alá fog tartózni Sergio serege is –már akit életben hagynának. Ez már óriási számot jelentene, és véleményem szerint nem egészséges, ha valaki ilyen hataloméhes, mert minden követ megmozgat, hogy nyerjen, és lassan nem lesz olyan, aki képes lenne megállítani őt. Hacsak nem megyünk annak elébe, hogy átvegye az uralmat Detroit felett.

Abba már bele sem mertem gondolni, hogy vajon majd mit csinál azokkal az emberekkel, akik őt szolgálják. Vajon végre több fizetést adna az apámnak, amiből képes lenne eltartani a családomat, vagy pedig végezne velük, mert nem szerencsés, ha olyan ember is tud a vámpírokról, aki nem akar közéjük tartozni? Ez egy újabb indok volt nekem, hogy harcoljak Helena ellen, és mindenképpen észhez térítsem Sergiot. Valahogy meg fogjuk találni a módját, ha máshogy nem, akkor magamra maradok, de nem fogom feladni. Lehet, azzal sem leszek előrébb, ha Sergio észhez tér, mert akkor is csak az a szándéka marad, hogy bosszúból kiirtsa a családomat, de mindent meg kellett próbálnom. No meg ott volt az érzelmi része is a dolognak, mert nagyon vágytam arra, hogy visszakaphassam őt, de ezúttal a szívével és a szeretetével együtt.

- Tény, hogy Helena nem fog megállni, de a boszorkányhoz bejutni hosszú időt vehet igénybe, és egyáltalán nem biztos, hogy segíteni fog. Erre nem vennék mérget. Gondolom, nincs hol megszállnod ma éjjel.

- Nincs.

- Akkor gyere velem!

Nagy megkönnyebbülés volt, amiért tényleg szállást adott nekem, hiszen elküldhetett volna nyugodtan, és akkor tudná, hogy a Nap lassan elégetne engem. De volt olyan rendes, hogy nem akart engem megöletni, mert úgy tippelte, amúgy sem lehet túlságosan veszélyes, amiben nem is tévedett. Még szükségem lett volna egy-két napra, míg teljesen rendbe jövök a nehéz napok után.

Jesus bevezetett egy nappaliba, ami véleményem szerint Sergio társalgójának felelt meg, csak sokkal visszafogottabb. Sokkal kisebb és sokkal otthonosabb volt. Olyan volt, mint ahogy egy nappalinak ki kell néznie. Minden harsány színekkel volt kifestve, illetve hozzá illő bútorokat választottak, és a tippem szerint egyszerre nem fért be volna húsz vámpírnál több. Egy szóval nagyon is elnyerte a tetszésemet. Nem volt túlságosan hivalkodó, nem azt szerette volna hangsúlyozni, hogy mennyire gazdag, hanem inkább a barátságos látszatot szerette volna fenntartani. Sergio is példát vehetett volna erről, mert sosem szerettem azt a hatalmas pompát, ami a kastélyban fogadott.

Néhány dobogó szívet meg tudtam különböztetni valahonnan az emeletről, tehát ők is embereket tartottak a háznál, hogy ellássák őket vérrel, cserébe később ők is vámpírrá változtak. Nem feltétlen ítéltem el ezt a módszert, mert így is biztos voltam benne, hogy nem egy vámpír él kint a vadonban, és vadászik ártatlan emberekre. Így már teljesen új értelmet nyert, mért is volt annyi bejelentett eltűnés vagy gyilkolás, aminek nem sikerült megtalálnia az elkövetőjét. Nem csoda, hiszen mindet vámpír támadta meg, hiába hitték azt, hogy elszaporodtak a farkasok vagy egyéb vadállatok, akik annyira agresszívak, hogy még emberre is támadnak. De ez még a jobb verzió az emberek számára, jobb ha nem tudják, mi is történik valójában. De ez viszont teljesen barátságos módszer volt, amiért az embereket meghívták magukhoz, hogy éljenek velük, teljesen ellátták őket, cserébe viszont teljesíteniük kellett néhány vámpírigényt. Ebbe tartozott bele a szex is. Sergio engem korábban védelem alá vett, mert tudta jól, hogy erre képtelen lennék egy idegen vámpírral, bér most megint nem sok értelme volt ennek, hiszen ez egy rendes húzás volt a részéről. Vagy csak magának akart fenntartani. Ezt már azt hiszem, sosem fogom megtudni.

- Foglalj helyet! – A szoba közepén lévő dohányzó előtti kanapéra mutatott. Ő helyet foglalt a velem szembeni fotelban.

Mostanra csak ketten maradtunk, mivel a testőrök és az őrök lassanként visszatértek az eredeti posztjukra, mikor Jesus biztosította őket, hogy ártalmatlan vagyok, illetve míg erről a saját szemükkel is meggyőződhettek. Azt nem tudom, megbíztak-e bennem vagy egyszerűen csak azt látták, hogy túl gyenge vagyok legyőzni a mesterüket, mert a zöldfülűségemet nem tudtam rejtegetni. De hát tényleg nem tagadhattam, hogy nincsenek gyilkos szándékaim, mert szívességért jöttem, nem pedig a vezérüket kinyírni.

- Mesélt a kettőnk viszonyáról? – kérdezte hirtelen.

Hát akkor csapjunk bele a közepébe, habár nem úgy értékeltem saját tárgyalóképességemet, mintha a legjobb lennék, de most igyekszem majd megfelelni.

-Csak a nagyon tömör lényeget hallottam, hogy akaratod ellenére átváltoztatott, és emiatt haragszol rá. – Persze, azt nem tettem hozzá, hogy ezeket az információkat sem tőle hallottam. - Elmesélnéd bővebben?

Hátradőlt a fotelében. Eddig mosolygott, de most az emlékek miatt megmerevedett a mosolya. Egyébként barátságosnak és közvetlennek bizonyult, pont Sergio ellentettje volt. De hát Sergio meg nem az volt, mint aminek megismertem. Most azon gondolkoztam, hogyha már akkor is el volt varázsolva, amikor megismertem, akkor lehet, ellenkező esetben én még mindig ember lennék, mert nem szeretett volna apámon bosszút állni. De ezen már tényleg kár törnöm a fejemet, talán majd lesz módom tőle is megkérdezni.

-Hát igen, ennél egy kicsit bonyolultabb, sok részletet kihagyott belőle. – A távolba meredt a tekintete. – Sosem voltunk a legjobb testvérek, kifejezetten ellenséges volt a viszonyunk. Most mondhatnám azt, hogy erről csak ő tehetett, de természetesen ez közhely lenne, ugyanakkor ő vitte a kapcsolatrombolásban a prímet. Elég magának való volt egész életében, ráadásul a szüleinkkel is nagyon ellenséges viszonyt alakított ki, hiszen mindig másként cselekedett, mint ahogy azt apám mondta. Úgy is mondhatjuk, hogy én voltam a szófogadó, ő a lázadó, a bajkeverő, aki folyton csak a szégyent hozta a család fejére. Azonban ezt egy idő után túlzásba vitte. Akkor még más rendszer volt, a tanításhoz mindig pénz kellett, és a szüleink minden egyes fillért erre áldoztak, hogy a gyerekeik műveltek legyenek, de ő inkább járt iskola mellé, ráadásul megtagadta a vasárnapi miséket is. Nagyon hívő család voltunk, ezért a szüleink ezt különösen zokon vették, teljesen kétségbe voltak esve, hogy mi is lesz belőle, milyen emberré fog válni, és azért az sem volt mindegy, hogy mit gondoltak róla a többiek. Hát senki sem úgy ismerte el, mintha egy rendes fickó lenne, kifejezetten nagy ellenszenvet váltott ki a falunkban, leszámítva a hölgyeket, akiket úgy hetente cserélgetett. Végül bejelentette otthon, hogy hóhérnak állt, és a gyilkolás az, ami végleg kihúzta nálunk a cérnát, ezért apám kirúgta otthonról. Teltek az évek, ezután lassan meg is feledkeztem róla, míg egy nap otthon nem találtam őt, amint éppen a halott szüleimből lakmározott. Fel sem fogtam, mit is látok magam előtt, mert azonnal nekem ugrott. Mikor felkeltem, már én is vámpír voltam. Azt szerette volna, ha rendbe hozzuk a kapcsolatunkat, de én többé hallani sem akartam róla, ugyanis eléggé furcsa módját választotta ennek. Én elhiszem, hogy utálta a szüleimet, pedig nekik csak az volt az egyetlen vétkük vele szemben, hogy megpróbáltak belőle tisztes embert faragni, ami nem sikerült. Természetesen különváltak az útjaink Ekkor ő Angliába költözött, míg én pár száz évig otthon maradtam, folyton bujkálva a Nap elől, és utálva magam, hogy embereket kellett megölnöm a megélhetésért. Akkor nem tudtam, hogy életben is hagyhatnám őket. Természetesen ezután elfordultam az egyháztól, mert a vámpírok nem egyenlők a katolikus hittel, bár továbbra is megmaradt egyfajta hitem az isten fele, és valahol mindig reméltem, hogy belátja, nem magamtól választottam ezt az utat. Az amerikai függetlenségi háború után költöztem Inuvikba, akkor befogadott engem egy kedves vámpír, aki a helyi mester volt, és elkezdett kiképezni. Akkor már eleve nagyon erős voltam. Néhány évtized múlva megtámadtak minket, és a mesterünk meghalt, így én voltam a legerősebb vámpír, engem neveztek ki a helyére. Sergiot nem láttam azóta, néha-néha egy-egy évtizedben küld egy embert, aki a sajnálatát fejezi ki, de többet nem akarok hallani róla. Ha most segítek, az nem a bátyám miatt lesz, hanem a vámpírtársadalom védelmére. És onnantól kezdve soha többet nem akarok róla hallani.

Egyrészt megörültem, hogy végül támogatni fog engem, másrészt viszont teljesen elborzasztottak a hallottak, hiszen az egy dolog, hogy Sergio egy ideje varázslat alatt áll, de akkor még biztosan nem. Ez engem is elbizonytalanított, ugyanis ha ilyen kegyetlen, akkor nem bírnék vele élni, teljesen értelmetlen vállalni érte ezt a rengeteg hercehurcát, ha közben semmit sem változik. Vagy ha nem is marad ennyire kegyetlen vadállat, akkor is bevallotta nekem, hogy még mindig a halott feleségét szereti, nem képes magát túltenni magát rajta, és hát pótlék meg aztán végképp nem szeretnék lenni. Egyszóval lesznek itt még érdekes fordulatok. De jelenleg nem terelhettem el a témát személyes ügyre, nem engedhettem utat a személyes érzelmeimnek.

Jesus jobban szemügyre vett engem, és elgondolkozott.

- És mi van veled meg vele? Nem teljesen semleges neked, ha egyszer ennyi utazást vállalsz érte. Talán ő lenne a párod is? Akkor már előre szeretném kifejezni a sajnálatomat, amiért egy ilyen vadállatba szerettél bele.

Na igen, nagyon jól átlátta a helyzetet, bár őszintén kétlem, hogy valakinek ne ez jönne le első találkozáskor, amint öt percet elbeszélgetek Sergioról. Ennek ellenére egyre inkább azt gondoltam, hogy el kellene őt felejtenem. Persze, ez csak egy gondolat volt, a gyakorlatban amúgy sem fog menni, mert hihetetlenül szerettem. Annyira, hogy nem is értettem, honnan ez a sok szeretet.

Elmeséltem neki az egész történetet, valahogy úgy éreztem, Jesus sokkal inkább megértőbb és rendesebb, mint Sergio, és bíztam benne. Igaz, csak nemrég öntöttem ki a szívemet Vickynek, de még mindig ólomsúlyúnak éreztem. Tényleg egy kicsit könnyebb volt mindig, amikor valakinek kiadhattam. Habár Jesust nem ismertem, nem tudhattam, hogy nem fogja-e továbbadni valakinek, de úgy sem tud már nekem ártani semmivel, és valamiért nem is feltételeztem róla, hogy annyira aljas lenne, hogy elkezdené mindenkinek híresztelni.

Jesus itta a szavaimat, és bár voltak eléggé bizarr történetek is, egy pillanatra se hitte azt, hogy hazudnék, inkább együtt érző volt. Talán nem is véletlen, hiszen az életünkben volt egy fájdalmas közös pont, miszerint Sergio vette el az emberiségünket, és kényszerített bele ebbe a világba. E mellett még számtalan más bűne is volt mindegyikünknél. De szinte majdnem mindent elmeséltem neki, természetesen azokat a részeket kihagytam, amik csak kettőnkre vonatkozott, de azok nem is voltak fontosak. Ebből a beszédből is kaphatott már egy olyan képet, amiből össze tudta állítani, hogy mennyire súlyos lehet az állapota, de furcsa módon inkább miattam aggódott.

- Mennyire szereted őt?

Zavaromban kerültem a tekintetét. Ez nem egy olyan téma volt, amiről nagyon tudnék vele beszélgetni. Ezt senkinek sem voltam képes boncolgatni, mert pont most vágott át engem. Még emésztenem kellett volna a friss élményeket.

- Eléggé. Bár nem tudom, miért is pontosan. Túlságosan is gonosz. Nem egészen olyan, mint akit az ember tizenévesen elképzel magának. Lehet, hogy inkább csak a külseje miatt van. Talán csak fizikális vonzódás?

Sóhajtott egyet.

- Nem hinném. Akkor már túl kellett volna lépned rajta – állapította meg, és sajnos ebben igaza volt. Én sem gondoltam komolyan, csak inkább szerettem volna magamba bebeszélni, mert így könnyebb lett volna átvészelnem ezt az időszakot. De az érzelmeimet nem tudtam irányítani. – És az nem jó, mivel a vámpírléttel sokkal jobban felerősödnek az érzelmek. Minden egyes tettedet irányítani fogja, ahogy múlik az idő, ha nem kontrollálod, nem tereled el a figyelmedet, és bármit teszel is, azt érte fogod tenni, és az sem fog érdekelni, ha ehhez piszkos eszközökhöz kell nyúlnod. Erősnek kell lenned, mert nem szabad, hogy ez a szerelem elvegye a józan eszedet. Sosem szabad hagynod, hogy ő irányítson tégedet, hiába kár meg szépen. Ha ostobaságot akar tőled, akkor utasítsd el!

Sosem hittem volna magamról, hogy ennyire szerelmes tudok lenni, és bár tényleg az voltam, nem éreztem úgy magam, hogy ezen a szinten állnék, de tény, hogy napról napra erősebb, amit érzek, és ez ellen nincs semmiféle gyógyszer. Azt azonban nagyon nehezen képzelném el magamról, hogy csak a szerelmemért hagynám, hogy valakinek baja essen. Sergio becsapott majd meg akart ölni engem, nem engedhetem magamhoz közel. Még egyszer nem. Ugyanakkor Jesusszal sem szerettem volna vitázni, hiszen az ő több évszázados tapasztalataival csak tud valamit. Inkább kellett valami megoldást keresnünk, ami elterelheti a figyelmemet.

- És gondolom, te tudod, mit kell tennem.

Nagyon beletrafáltam, ugyanis szélesen és sokat mondóan elmosolyodott.

- Vázold fel nekem, hogy hol is tartasz a kiképzésedben. Azt hiszem, ezeket nyugodtan folytathatod itt is, és garantáltan nem lesz időd a sajgó szíveddel törődni. Szenvedni fogsz ugyanis, és alig várod, hogy a napok végén ájultan az ágyadba dőlhess. Gondolom, ott is volt már részed egy kis edzésben. Nos, mi szeretjük felgyorsítani a folyamatot, ezért nagyjából dupla edzéseken kell részt venned.

Elmondtam neki azt a nagyon kis rövid időt, míg az alapokat elsajátítottam, de nem tanultam semmit a képességemről és hogy esetleg ezen kívül vannak e más lehetőségeik is a vámpíroknak, amit harc közben bevethetnek. Mert voltak. Ezt tudtam. Csak azt nem, hogyan is kell őket használni.

- Rendben. Míg kapcsolatba tudsz lépni a boszorkánnyal, addig hetek telhetnek el, hiszen csak akkor tudsz vele találkozni, amikor ő is akarja. Addig itt maradsz nálunk, és folytatjuk a tanításodat egy kicsit intenzívebben, mert ha nem tévedek, neked nagyon erősnek kell lenned, hogy szembeszállj Sergioval és a chicagóiakkal. Ne aggódj, a vámpírlétednek köszönhetően nem fogsz belehalni, bár nem is lesz könnyű.

Egyik sem ajánlat volt a részéről, hanem ha lehet, akkor egyenesen utasítás. Voltam már annyira okos, nem kezdtem el vitatkozni vele, hiszen a mester az nagyjából olyan értékű volt egy városban, mint egy ország királya. Korlátlan uralommal rendelkezett, és ha úgy látta jónak, akkor mindenféle következmény nélkül megölhetett volna. De hogy őszinte legyek, Jesustól nem tartottam. Na nem azért, mert nem sokkal erősebb nálam, hanem nem tudtam róla elképzelni, hogy csak azért megölne, mert nagy a szám. De azért nem kísérleteztem, jobb a békesség. Meg amúgy is, ha belegondolok, ez egy nagyon tisztességes ajánlat volt a részéről, mert ezzel is a többi kiképzőtanárnak az idejét rabolom el úgy, hogy mindenki tudja, hogy amint lehet, vissza fogok térni Chicagóba, nem fogok velük maradni túl sokáig. De legalább addig is edzhetek.

- Köszönöm. – Ezúttal tényleg hálás voltam, hiszen ki is toloncolhatott volna mindenféle segítség nélkül, de ezzel gyakorlatilag elismerte, hogy az oldalamon áll. – És esetleg meg tudnád mondani, hogy hogyan is érhetem utol a boszorkányt?

- Majd értesítjük őt az ittlétedről, és szólunk, ha hajlandó fogadni.

Ez egyáltalán nem hangzott biztatóan.

- Úgy érted, lehet, hogy nem akar velem beszélni?

Ez egy kicsit megrémített, hiszen nem tudtam, mihez is kezdhetnék, ha elutasító lenne. Semmilyen másik terv nem jutott az eszembe, hiszen eddig nem is hallottam varázslatokról. Jó, legfeljebb cirkuszi becsapásokról, de ezek nagyon is igaziak voltak, és csak egy nagyon erős boszorkány törhette fel. Fogalmam sem volt, akad-e még valahol másik boszorkány is a környéken. Sejtésem szerint nem, mert azt mondták volna nekem.

Jesus megvonta a vállát.

- Még én magam sem ismerem őt igazán. Néha nagyon segítőkész, néha viszont látni se akar senkit. Teljesen kiszámíthatatlan. Egy igazi nő.

Ekkor egy újabb vámpír érkezett a helységbe olyan halkan, hogy alig vettem őt észre. Lehet, már nagyon régóta hallgatózott, csak nekem nem tűnt fel. Na igen, valóban gyakorolnom, edzenem kell, hiszen ezek az apró hibák az életembe is kerülhetnek majd, amikor esetleg valóban harcra kerülne a sor, most viszont csak magamat dorgálhattam.

A nő nem zavartatta magát, hogy egy magánbeszélgetést szakított félbe, könnyed léptekkel odasétált Jesus foteljához, majd az egyik kezével körbeölelte a vállát. Elég magas volt ebben a cipőben, legalábbis nálam biztosan magasabb. Fekete, hosszú haja inkább festettnek tűnt, ugyanis volt benne egy természetellenes lilaság, amit azonban kétségkívül nagyon egyedinek és szépnek találtam. Az arcvonásai nem kanadai vagy amerikai származásról utaltak, sokkal inkább tűnt délinek. Azt hiszem, nem kellett hozzá sok ész, hogy kikövetkeztessem, Jesushoz tartozik, méghozzá igen szoros kötelékkel.

- Stella, ő itt Christine. A bátyám csapatához tartozik.

A nő hűvösen végigmért, majd amikor a kedvesére vetült a tekintete, rögtön megcsillant benne az a szeretet, amit egyszerűen nem lehet leírni szavakkal. Odaadással nézett Jesusra, mintha ő lenne a világ legcsodálatosabb dolga. De valahogy úgy éreztem, hogy nem igazán kedvel engem, és nem tudtam ennek az okát. De fontosabb dolgom is volt, mint egy számomra idegen nővel barátkozni.

- Tudom. Az őrök már mondták nekem.

Cseppet sem úgy tűnt, mint aki továbbra is barátságos lenne velem, de valahogy sikerült figyelmen kívül hagynom őt.

- Szóval akkor maradhatok itt, míg nem válaszol?

- Természetesen addig maradsz, ameddig csak jólesik. Ha esetleg a dolgok balul sütnének el, hajlandó leszek menedéket nyújtani neked, és itt biztosan nem találhat meg a bátyám csapata. Megpróbálok neked segíteni, de nem ígérhetek semmit. Folytatjuk a képzésedet, de egyelőre ennyi az, amit tehetünk.

Már ez is elég soknak bizonyult, bár arról hallani sem akartam, hogy esetleg rossz fordulatot vehetnek a történtek. Nem, az nem következhet be.

- Köszönöm még egyszer.

Jesus Stella fele fordult.

- Kedvesem, kísérd a hölgyet a vendégszobába. Mostantól az ő rezidenciája lesz.

Még egy utolsó hálás pillantást vetettem Jesusra, majd követtem Stellát. Bár hogy őszinte legyek, voltak kétségeim afelől, hogy neki kellene engem kalauzolnia, hiszen szemlátomást nem kedvel engem, de nem hiszem, hogy ez esetben még panaszkodnom kellene, inkább örültem, amiért befogadtak ide átmenetileg, és Jesus minden tőle segítséget megad végül, hogy megállítsuk a megvadult bátyát, akit amúgy sem szívlel igazán. Úgy érzem, igazán hosszú harc áll előttünk, ha még belevesszük a chicagóiak elleni harcot is. Mindent bele kell adnom majd.

Egy ideig szótlanul követtem, ahogy lassú tempóban kísért le a pincékbe, ahova a vámpírok szokták a szálláshelyüket kialakítani, hiszen minél jobban a föld alatt van valami, annál nehezebben jutnak le a napsugarak. Már biztos voltam benne, hogy senki sem hal minket, és bár nem hittem, hogy a nő nekem támadna, azért egy kicsit tartottam tőle, ahogy a képekkel tarkított folyosón haladtunk előre. Végül megállt egy ajtó előtt.

- Ez lesz a te szobád, itt lakhatsz, amíg akarsz. – Egyfajta türelmetlenséget és cinizmust éreztem a hangjában, és elérkezett az a pont, amikor már én se tudtam magam visszafogni, és muszáj volt visszavágnom.

-Talán kényelmetlenséget okozok? – Próbáltam ártatlan hangot és képet vágni, de elárultam magam a gúnyolódással.

Hirtelen tényleg azt hittem, hogy a torkomnak ugrik, ugyanis leplezetlen düh és harag ült ki az arcára. Nem hinném, hogy rászolgáltam volna az utálatára, de hát ha már ennyire nem kedvel, akkor tudom viszonozni. Az iskolában úgy is ki voltam téve ennek, csak ott egy egész osztály utált engem, nem csak egy személy. Még ha éppenséggel egy vámpírról is beszélünk, aki azért simán kitehet húsz embert is.

- Velem ne szórakozz, mert bár Jesus segítséget ígért neked, én azonban simán kinyírlak, hogy eltűnj a képből.

Áúcs ez fájt. Én is tudok mocskosul játszani, de ilyen fenyegetések nem az én műfajom. Aztán hirtelen leesett, hogy mire is ez a színjáték.

- Nőj fel, kislány! Engem nem érdekel a pasid.

Ha lehet, még jobban utálni kezdett. Próbáltam megérteni a féltékenykedését, de nem bírtam. Jól lehet, én se viselném valami jól, ha kettesben találnám Sergiot egy nővel, de jelen pillanatban azt tehetett, amit csak akart a tudtom nélkül, úgyhogy kár volt ezzel fájdítani a szívemet. Ráadásul eszemben sem volt kikezdeni Jesusszal, Sergio öccsével. Jelenleg hallani sem akartam fiúkról.

- Drágám, túl sokat hallottam már ilyen esküdözéseket, és mégis mindenki bepróbálkozik nála. De az egy nagyon rossz lépés lenne, mondhatni végzetes.

Te jó ég, ezt a féltékeny tyúkot! Kétlem, hogy valaha én is idáig süllyednék egy fiú miatt. Sosem tenném ki magam közröhej tárgyává. Na jó, ez olyan abszurd dolog, hogy még gondolni se akarok rá, úgyhogy ideje volt lekoptatni ezt a lányt. Hajnalodott, és én nagyon fáradt voltam. Ha már volt lehetőségem pihenni, szerettem volna megragadni az alkalmat, nem pedig üres fecsegéssel eltölteni.

- Igazából tojok rád, és a fenyegetésed az utolsó, ami megrémít. Hidd el, ha harcolni szeretnél valakivel, akkor azonnal keress valaki mást, mert nem tudod kivel húzol ujjat. Nem fogok veled egy számomra érdektelen fiú miatt vitatkozni, de ha továbbra sem hagysz békén, megismerheted a haragomat, és hogy képes leszek-e újra alkalmazni a képességemet, amiről gondolom már hallottál.

Valami lehetett a hangomban, ami meghátrálásra kényszeríttette, hiszen a düh az arcán átment teljesen másba. Ha most nagyon beképzelt lennék, azt mondanám, hogy félelembe, de inkább finoman fogalmazva, egy kicsit óvatosabb lett. Én persze büszke lettem magamra, hiszen évszázadokat sikerült most szóban megvernem.

- Hát igazak a pletykák? Sergio képességét örökölte az egyik vámpírja? És az pont te vagy?

Ezek szerint ez tényleg valami nagydolog lehetett, mert az utálat helyét átvette a csodálat, amit úgy véltem, csak valami átmeneti állapot. Sergio figyelmeztetett, hogy ne áruljam el senkinek a képességemet, akkor azt hittem, hogy ezzel is nekem akart ártani, de most utólag belegondolva, talán nem így volt. Mindenesetre késő volt megbánni. Nem tudom visszaszívni már.

- Meglehet. Úgyhogy ajánlom, hogy ne szórakozz velem.

Tudtam, hogy nem szerette volna annyiban hagyni a dolgot, de ezek szerint tényleg félt tőlem, és nem akarta kihúzni a gyufát. A dühömmel tudtam ezt az erőt irányítani, és most eléggé felmérgesített, úgyhogy nagyon jól tette.

- Jó éjt! – vetette oda még kurtán, majd otthagyott engem.


Az, hogy nem volt időm Sergiora gondolni, az enyhe kifejezés volt, ugyanis ezek az edzések felértek egy kínzással, és higgyétek el, abszolút nem túlzok. De nagyon is hatásosak voltak, sokkal jobban, mint Sergio edzései. Nem akartam azokat sem leszólni, ugyanis ha választási lehetőségem lett volna, akkor még mindig azokat gyakorolnám, de mivel idő hiányában voltam, ezért fel kellett gyorsítani a folyamatot, mert mindenképpen erősödnöm kellett.

Egyszerre képeztek ki harcossá, gyakoroltatták velem a képességem használatát, és egyéb vámpír trükköket, amiket az embereken lehetett alkalmazni. Ilyen volt például az emlékezet kitörlése. Ez azért volt nagyszerű dolog, mert ha ittam egy emberből, akkor kitörölhetem utána az emlékeit, és nem tudja, hogy egy vámpír csapolta meg. És bár hulla fáradt voltam a második hét végére, mégsem szerettem volna megállni pihenni, csak a fejlődés motivált, és hajnalban olyan fáradt voltam, hogy szinte eszméletlenül csuklottam össze az ágyamon.

Ezalatt az idő alatt nem sikerült az edzőimen kívül senkit sem megismernem, de nem is barátkozni jöttem ide, hanem türelmetlenül vártam a boszorkány megérkezését, és azért pár nap után valóban azt kezdtem el hinni, hogy nem fog velem találkozni, és teljesen értelmetlenül jöttem el ide. De ez egyben azt is jelentené, hogy azonnal ki kell tervelnem valamit, csak az edzések között örültem, ha éltem egyáltalán, nem jutott energiám másra is gondolni. Véres harcokat vívtunk az edzőmmel, és még néhány idegen vámpírral, akiket nem ismertünk, és az erőmmel kiegészítve egyértelműen gyilkossá váltam, és felvettem a küzdelmet a legerősebbekkel is. Bár ez a két hét edzés még mindig kevés, van, akinek több év is kell.

Egyik nap az edzésem elmaradt, és megkértek, hogy öltözzek egy kicsit finomabban, mert vendég érkezett. Kaptam ruhákat, így azok közül egy vörös kisestélyit választottam, amely tökéletesen illett az alakomra, amely a rengeteg edzés miatt rendesen megizmosodott. De nem libben át a ronda izomzat irányába. Erős voltam, de nem férfias.

A nappaliban hárman ültek. Felismertem Jesust és Stellát, de a harmadik hölgy ismeretlen volt számomra. A szíve dobogásából arra következtettem, hogy csak egy földi halandóról van szó, ami elég különö9s, hiszen a vámpírok nem szokták vendégként kezelni őket, mindig lenézték őket.

A számomra ismeretlen nő nagyjából a harmincas éveiben járhatott, már amennyire meg tudtam tippelni. Vörös fürtjei göndören csavarodtak a válla felett, és bámulatosan állt neki. De a legszebbek a szemei voltam. Azok a gyönyörű zöld szemekkel biztosan számtalan fiú szívét törte már szét.

Leültem egy szabad helyre, szemben az idegennel, és vártam, hogy mért is hívattak engem. Az ismeretlen nő szólalt meg először.

- Erős és magabiztos megjelenést szeretnél elhitetni mindenkivel, de belül kétségbeesett és elveszett vagy. Hatalmas erős birtokában állsz, de úgy érzed, hogy a legfontosabb erő nincs a birtokodban: a viszonzott szerelem.

Micsoda? Először annyira megdöbbentettek a szavai, hogy fogalmam sem volt róla, hogy miről is beszél, vagy egyáltalán hozzám intézte a szavait, mert kétlem, hogy a puszta megjelenésemből ennyi mindent le tudott volna szűrni. De volt benne valami igazság, habár az utolsó gondolatát nem nagyon értettem.

Meglehetősen furcsa és bátor szavak voltak ez egy embertől, ha tudta, hogy vámpírok veszik körül. Általában ők lesik minden kívánságunkat, és sosem kezdeményeznek beszélgetést, mert tudják, hogy egyetlen ütés, és nekik végük.

- Miből gondolja, hogy ez lennék én? Vitatkoznék ezzel ugyanis.

Kivívta annyira a tiszteletemet, hogy ne tegezzem le egyből, de csak azért, mert nyíltan a szemembe nézett, és nem láttam az aggódás nyomát. Végre nem úgy éreztem magam, mint egy szörnyeteg. Bár az emberhez sem voltam túl közel, ők ugyanis nem hallanak ennyire neszeket, mint én. A szív dobogását, az erős lélegzést, a bogarak zümmögését valahol kint az ablak előtt.

- Boszorkány vagyok. Engem nem tudsz becsapni.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.