Többen voltak. Nagyobb erőfölényben. Ergo semmi esélyem sem volt. Bár megkíséreltem egy gyenge szökési kísérletet, nem jártam sikerrel. Az már meg sem fordult a fejemben, hogy esetleg harcolni kezdjek velük, mert Sergioval soha nem tudnék egyenrangúvá válni, ahogy a többiekkel sem, főként, ahogy ezt még az előző alkalommal eléggé egyértelművé tette, most még ráadásul többen is voltak. Így hát a kezemen és a lábamon reménytelenül kattant az ezüst bilincs, aminek felhelyezéséhez egy embert bíztak meg. Nem kezdtem el jajongani, sem sírni, hiszen egyszer már kibírtam ezt a fájdalmat, most is megbirkózom majd vele. Nem fogok megalázkodni Sergio előtt, jobb, ha látja, hogy igenis erős vagyok. Habár megítélésem szerint jelenleg ez sem segített olyan túl sokat, maximum az önértékelésemen, amiért kibírtam a hatalmas fájdalmat mindenféle zokszó nélkül.

Természetesen Sergio kárörvendését nem úszhattam meg, habár utáltam az ő szemébe nézni, mert valahogy idegennek tűnt, mégis tartottam vele a szemkontaktust. Még mindig nagyon furcsának találtam őt, mintha nem az a férfi lenne, akit megismertem, akit megszerettem, de én már nem szerettem volna további illúziókat kergetni, hogy esetleg csak félreismertem, mert tudom, hogy nem így van.

- Túlságosan is kiszámítható vagy, ami egy pocsék vámpír legjobb ismérve. Rögtön gondoltam, hogy itt fogunk megtalálni Nagyon ajánlom, hogy viselkedj, mert ha jól sejtem, Vicky még egész közel van hozzánk. Ugye nem szeretnéd, ha valami baja essék? Remélem, azért szép életed volt, mert a halálod után egyértelműen nem a mennybe jutsz, ha esetlen hiszel benne, hiszen a magunkfajta teremtményeknek semmi keresnivalójuk ott. Mi nem vagyok természetes jelenségek, maximum a pokol tűzében éghetünk, úgyhogy remélem, nem fogsz nagyon megszenesedni, kár lenne érted. – A nagyobb hatás kedvéért végigsimított az arcomon, de cseppet sem volt velem gyengéd.

- Átkozott seggfej! – morogtam. – Örülj annak, ha tényleg ennyire megkönnyítettem a dolgodat, és hagyjál békén.

Furcsa pillantást vetett rám, mint aki meglepődött volna azon, hogy még ilyen helyzetben is visszamerek neki szólni, de hamar eltüntette az érzelmeket az arcáról, és nevetni kezdett. A kacarászása idegesített, mert még sosem hallottam őt ennyire nevetni. Igazából nem egy vidám emberként ismertem őt meg, de mikor hóangyalokat készítettünk és hógolyóztunk, akkor ez a kép egy nagyon pozitív irányba változott. De bár lenne most inkább egy kicsit legalább bánatos vagy mutatna némi bűntudatot, amiért így bánik velem.

De továbbra sem volt benne semmi gyengédség, amit pedig annyira bírtam, annyira szerettem benne. Túlságosan fájt most ez a viszontlátás. Most, hogy tudtam, milyen is a valódi énje. Csak volt valami furcsa sugallatom vele kapcsolatban. Nem nagyon tudtam megmondani mért, de nekem Sergio nem tűnt túl őszintének, de az is lehet, hogy már csak túlságosan is be akartam magamnak magyarázni.

- Szívem, szívem! Én a helyedben vigyáznék a számra. Minden egyes csúnya szó egy plusz napos kínzást jelent. És a játék ezennel elkezdődött.

Tudtam, hogy nem blöfföl. Sosem hazudott nekem, talán csak akkor, amikor azt mondta, hogy szeret. Mert nem szeret engem. Csak a régen halott feleségébe volt még mindig belebolondulva, aki miatt sosem volt esélyem megdobogtatni Sergio jéggé fagyott szívét. Én elhiszem, hogy a vámpíroknak gyakorlatilag nem működik a szívük, de azért én még képes voltam érzelmeket kifejezni, sajnálom, amiért Sergionak ez már nem ment, de akkor sem éreztem tisztességesnek, hogy az apám bűnéért nekem kell megfizetnem. Így is már annyi mindenen keresztülmentem, hogy a dupláját is visszaadtam, de Sergionak ez sem volt elég. Véglegesen el szerette volna venni az életemet, és eltörölni engem a Föld felszínéről. A baj csak az volt, hogy tudtam, a családom többi tagjával is ezt fogja tenni, nem én leszek az egyetlen áldozat, és nem tudom őket megvédeni. Így sem tudnám, de legalább megtehetnék értük mindent.

- Kétlem, hogy a szíved lennék.

Úgy ítéltem meg, hogy nekem már amúgy is mindegy, legalább had vágjak neki vissza. Már amúgy is pontosan eltervezte, hogyan fog engem megkínozni, és ezen semmi sem változtatna, egy-két nap ráadás is olyan mindegy. A végén úgy is meg fog ölni.

Már lassan feladtam a reményt, hogy még egyszer esélyt kapnék a menekülésre, hiszen eddig már jó párszor is csak a csoda segített rajtam. Mint amikor megmenekültem Helena kastélyából, és amikor a múlt éjjel Sergio eleresztett, mert egy pillanatra ismét az volt, akibe beleszerettem, de erre most már nem számítottam. Nem úszhatom meg mindig, egyszer utol kell érnie a végzetemnek. Csak azt sajnáltam, hogy közben egy illúziónak össze kellett törnie bennem.

- Igazad van, az nekünk, vámpíroknak már rég nem is működik.

- Nem, valóban nem. De téged és Helenát leszámítva mindegyikünknek vannak érzései. Megérdemelnétek egymást.

Számítottam rá és nem is kellett csalódnom, amikor megütött. A földön kötöttem ki, és a fejem zsongott az ütés erejétől. Talán egy kicsit tényleg túlzásba estem, hiszen tudtam, ez mennyire érzékenyen érinti majd őt.

Mikor felnéztem rá, szinte tajtékzott a dühtől. Mérges szemekkel nézett rám, és az arckifejezéséből ítélve legszívesebben menten kinyírna engem, ha nem létezne már az előre eltervezett kínzása. Nem tudom, melyik lenne a jobb módszer. Kiharcolni, hogy most azonnal öljön meg, ezzel pedig tényleg elveszteni a legutolsó reménydarabkát is, vagy végigtűrni azokat az átkozott kínzásokat.

- Soha többet ne merészelj így beszélni velem, mintha bármi közöm lenne még Helenához, mert nagyon meg fogod járni. Ki tudok találni sokkal jobb módszereket. Most pedig tüntessétek el a szemem elől ezt a szemetet, majd még látjuk egymást sajnos, de ne nagyon várj rám!

Így is történt, egy cseppet sem bántak velem valami finoman. Michael és Thomas megfogtak, és egy csomagszállító autó hátsó részébe taszigáltak engem. Hát legalább nem nyírtak ki azonnal, így volt még egy újabb esélyem valami okosat kigondolni, amíg utazunk valahova, bár továbbra sem jutott semmi okos az eszembe. Gyanítom, vissza akarnak vinni Detroitbe, ahol majd a nyilvánosság előtt végeznének velem, vagy csak szeretnének megkínozni. Remélem, csak a szándékuk marad még, én meg közben ellógom. Sosem adnám fel, küzdök, amíg lehet, még akkor is, ha már nagyon kilátástalannak tűnt a helyzetem. Mert nem adhatom fel, akkor az már nem is én lennék. Hiába voltam nagyon elkeseredett egészen addig, míg Sergioval beszéltem, a háta mögött könnyebben tudnék cselekedni, mint szemtől-szembe vele. Talán könnyebben ki is tudnék valami okosat eszelni.

Sergio és a számomra idegen ember előre ültek, míg Thomas és Michael velem maradtak. Már az is meglepő, hogy személyesen nem Sergio maradt velem egyedül, hogy boldogítson engem útközben. Persze ez csupa idézőjelesen értendő, mert még az égető fájdalom mellé pont az ő átkozott szavai hiányoztak volna nekem… De hát az a helyzet, hogy ők ketten voltak Sergio leghűségesebb kutyái, szóval nem volt így sem kecsegtető a helyzetem, bár egy kicsit jobbnak ítéltem meg. Legalább ők nem voltak olyan extra erősek, habár nálam hatványozottan jobbak voltak. De azt hiszem, azért sem Sergio maradt velem, mert már annyira utál engem, hogy látni sem akar. Vajon hogyan jutottunk el idáig? Nem is olyan régen még felhőtlenül boldogak voltunk, amikor azt terveztük, hogy lefekszünk egymással. Aztán egy hatalmas fordulatot vett a kapcsolatunk, ő teljesen kikelt magából.

Tudom, hogy nem szabadna folyton erre gondolnom, de képtelen voltam kiűzni az agyamból a gondolataimat. Sosem fogom őt megérteni, és attól tartok, hogy sosem fogok belőle kiszeretni. Mert attól függetlenül, amit művelt velem, még valahol mindig kedveltem őt. Még mindig a fejemben volt az a kép, amikor igazán boldogok voltunk, amikor megvigasztalt, az első csókunk, amikor elcsattant. S mind csak emlék.

Leültettek egy zsámolyra, majd ők helyet foglaltak mellettem a földön. Végül is tök mindegy volt a kényelem kérdése. Ezzel a fájdalom mellett sehogy sem lehetett volna ideális környezetet teremteni.

Éppen szólni szerettem volna valami velőset, mert szükségét éreztem annak, hogy beszéljek, de Michael megelőzött.

- Nézd, most nagyon is egy oldalon állunk, úgyhogy nagyon szépen kérlek hallgass végig, ne szakíts félbe! – Alig hallhatóan suttogott, nehogy Sergio meghallja. Ezek szerint valami olyasmit szeretett volna velem megosztani, amit féltek vagy nem akartak Sergionak elárulni. A döbbenetemet leginkább még jobban tetézte, amikor Thomas elkezdte rólam levenni az ezüstöt, és nem érdekelte, hogy égeti a kezét, ahol hozzá ért. – Sergio nagyon megváltozott, és most már az okát is tudjuk ennek, valamint a kezelését is, de ahhoz kell a te segítséges. A chicagóiak egy varázst bocsátottak rá, ami teljesen elködösítette az agyát, és semmi más nem maradt neki csak a bosszúvágy és a méreg.

Ezt nem hagyhattam kommentár nélkül. Túl gyors volt a tempó, kellett egy kis lassítás, hogy felfogjam.

-Úgy érted, hogy mint valami kis csiribí-csiribá szerű izé? – Imádom a megfogalmazó képességemet.

Michael arca elkomorodott. Nem igazán vette a humoromat.

- Nem vicceltem, mikor megkértelek rá, hogy maradj csendben. Sergio itt ül a fal másik végén a volánnál, szerintem te sem akarod, hogy megöljön téged és minket is, nemde? Ezt a varázslatot egy boszorkány készítette el, csak ők tudnak ilyen erősek lenni, még a védővonalat is ők készítik a vámpírtanyák kastélyai közben, de ezzel ki is fújt a szerepkörük. Nem nagyon szoktak ennél jobban beleavatkozni a vámpírok világába, ezt is csak azért teszik meg, mert tudják, ha itt elszabadulna a pokol, akkor az egész emberiség kihalna, velük együtt pedig ők is. De Helena valamivel meggyőzte vagy rákényszeríthette valamelyiket, hogy idézzék meg Sergiot, és küldjenek rá egy nagyon erős varázslatot, amit csak egy boszorkány oldhat fel, különben itt hamarosan egy óriási vérengzés lesz. Valószínűleg ez volt a célja Helenának is, hogy kivégezze a detroiti vámpírokat Sergio, majd pedig olyan erősnek hinné magát, hogy elindulna bosszút állni rajta is, de persze Helena számol ezzel, és ha Sergio ilyen módon felfedi magát, akkor nagyon egyszerűen elfognák. De mint említettem, egy másik boszorkány képes levenni róla a varázslatot, és neked kell eldöntened, hogy hajlandó vagy-e megkeresni őt. Mi nem mehetünk, de azt elintézhetjük, hogy eljátsszuk, hogy ismét használtad a különleges képességedet, és így szabadultál ki. Csak nagyon kevés az időnk ezt most megvitatni. Kinyitjuk neked az ajtót, te kiugrasz, és adunk neked annyi időt, mielőtt jeleznénk Sergionak, hogy eltűntél, hogy nagy előnyhöz jussál. De rohannod kell annyira, amennyire csak tudsz.

Úristen, ebből most mit is kellene felfognom? Egy varázslat Sergion, ami által az a Sergio, akit eddig ismertem, nem is az igazi volt. Ez most elég keserves vigasz volt számomra, hiszen akkor is elkövette ellenem ezeket a dolgokat, és elég furcsa, hogy nekem kellene segítenem rajta. De mi történne akkor, ha én most szépen azt mondanám, hogy segítek, közben elmenekülök? Furdalna a lelkiismereted? Igen. Megbánnám-e? Igen. Mert mindezek ellenére még szeretem, bár most így belegondolva, sosem ismertem még a régi énjét. De talán sokkal kellemesebb, mint a mostani. Vagy éppen azért kezdett el nekem udvarolni, hogy majd bosszút tudjon állni az apám miatt, és szó sem volt komoly érzelmekről. De mi van, ha ő tényleg valahol jó lélek, és csak a varázslat miatt változott meg ennyire. Akkor kénytelen vagyok neki segíteni, már csak az érzelmeim miatt is.

Összességében nekem úgy is mindegy volt, nem volt mit kockáztatnom, hiszen ennél nagyobb bajba úgy sem keveredhetek.

- És hova is kellene mennem pontosan?

Michael és Thomas is elmosolyodott, határozottan igennek vették ezzel a válaszomat, és hát az is volt. Mert értük is meg kellett ezt tennem. Nem azért, mert tartóznék nekik, erről szó sincs, mert sosem voltunk valami jóban, de úgy érzem, végre megbíznak bennem, és meg kell szolgálnom a bizalmat.

- Inuvik városba, ez egy észak kanadai hely. Ott tanyázik Sergio testvére, és ott lakik egy hírhedt boszorkány is, aki talán a legerősebb. Nem biztos, hogy sikerül őt meggyőznöd, de mindenképpen meg kell próbálnod.

-Sergio testvére?

Még sosem mondta nekem, hogy van testvére, és hát egy vámpírnak nem is lehet. Annyi mindent nem tudtam még róla, hogy fájt ezekkel szembesülnöm, ráadásul mástól. Ilyenkor elgondolkoztam azon, hogy vajon tényleg megéri-e küzdeni ezért a kapcsolatért, vagy békén kellene hagynom az egészet. Bár nekünk amúgy is végünk, hiszen Sergio nem szeret engem, csak még én nem voltam képes ezt felfogni, és mindig kerestem valami lehetőséget. Most azt találtam ki, hogy annyira a varázslat hatása alatt állt, hogy nem tudott normálisan gondolkodni, így a kapcsolatait sem tudta higgadt fejjel rendezni. Lehet, nem is szereti már a volt feleségét, csak a varázslat mondatja vele. Belőlem meg alighanem az elkeseredettség beszél.

- Igen. Jesust Sergio változtatta át a fiú akaratán kívül, ezért nincsenek jóban, de segíteni fog. Szállást ad neked. Ők egy kisebb klán, de remekül elleszel ott addig az ideig, míg sikerül rávenned a boszorkányt.

Jó, hát ennyi ismertség után nem ismerhettem az egész történetét, pláne nem úgy, hogy rajta volt valami átkozott varázslat. Igen, köze kellett, hogy legyen a varázslatnak, mást el se tudtam volna képzelni. Habár volt néhány rendes pillanata is velem, ezért is fájt, amiért ilyen drasztikusan megváltozott. Éppen ezért kell tennem valamit, hogy ismét a régi önmaga lehessen, és talán a varázslat nélkül szeretni is képes lesz majd engem, bár ezzel sosem fogom áltatni magam. Nem szabad. Hiszen még mindig a régi feleségéért van oda, akit az én apám ölt meg. Ha nem is fog velem végezni, akkor is ki fog rúgni a klánból, és talán ki is toloncol Detroitből.

Bár egy pillanatra abba tudnám hagyni az elméletek gyártását, mert már teljesen összekeveredtem így is.

- Szerinted mennyi ideig tart vele elintéznem? Két-három nap?

Michael egy gúnyos mosolyt eresztett meg felém.

- Hát ez legfeljebb akkor helyes, ha a nap helyett hetet teszel oda, de a hónap még találóbb kifejezés.

Jézusom, ezzel tényleg még csak számolni sem mertem. Az rengeteg idő, addig még számtalan dolog történhet Sergioval. És a jelenlegi állapotában biztos történni is fog, de el kellett mennem, mert meg fog ölni. Le kell vetetnem róla ezt a varázslatot, különben szép lassan a saját halálos ítéletét írja alá, bár valahogy még mindig bennem volt az, hogy Helena valahol szereti őt, éppen ezért nem biztos, hogy végezne vele, de akkor is képes lenne ártani neki. Talán örökre bezárná, és a saját rabszolgájaként tartaná, akit akkor vesz elő, amikor szüksége van rá.

- És addig mi lesz vele? Egyre jobban begurul. – Elszorult a torkom, de ki kellett mondanom. – Ha ennyi gondot okoz, akkor mért nem ölitek meg? Ha mindenki fellázad ellene, akkor együtt legyőzhetitek?

Michael furcsa grimaszt vágott. Nem lepődött meg a kérdésemen, hiszen a jelenlegi helyzet tényleg felveti ezt a lehetőséget, de ugyanakkor ő sem lelkesedett érte. Én magam fogalmam sincs, hogy mihez kezdtem volna, ha egyszer csak bejelentik, hogy Sergio meghalt. Semmivel nem érdemelte ki a gondoskodásomat, de valamiért még mindig őt tekintettem az egyetlen embernek, aki valamit is jelent nekem az új életemben.

- Ez nem ilyen egyszerű. Az egész klán csak rá hallgat, ő a mi istenünk, aki vezényel minket. Ha történne vele valami, akkor az az egész csapat pusztulásához vezetne, ugyanis biztosan nem tudnánk megegyezni, hogy ki lépjen a helyére. És még ha sikerülne is, akkor sem lenne akkora hatalma, mint neki. Még ha nem is látszik számodra, hogy mért, de Sergio a legjobb mester a világon, nem mellesleg évszázadok óta a barátunk, és mi képtelenek lennénk őt legyőzni. Nem. Előbb halnánk meg mi. És ott van az, hogy ki ölné meg? Fogjuk meg, és karózzuk meg? Ez nem menne senkinek sem. Sergio nagyon régóta a barátom. És most megváltozott ugyan, de mi is tudjuk, hogy ennek mi az oka, és nem fogjuk harc nélkül feladni. Meg kell törni a varázslatot.

Ezzel valahogy én is így voltam. És még vegyük bele azt is, hogy ő az én teremtőm, ami valami különleges kapcsolatot indított el vele szemben, mert mikor ellene harcoltam a kis házikóban, akkor is azt éreztem a szívem mélyén, hogy nem helyes, amit teszek, hiába múlott rajta az életem. Bár a legtöbb mester valószínűleg nem bánik így a leszármazottjaival, mint ahogy ő bánt velem. De tudjuk be ezt is a varázslatnak.

El kellett vállalnom mindenképpen az utazást. Kanada elég messze van ahhoz, hogy eltűnjek egy kis időre a szeme elől, és talán sikerült megtalálnom azt a boszorkányt is. És ha tényleg nincsen jóban a testvérével, akkor a lehető legbiztonságosabb hely is számomra, hiszen nem fog odajönni egy kellemes délutánra, hogy elbeszélgessen a fivérével. Ugyanakkor nem lesz könnyű menet, hiszen senkit sem ismerek, és még sosem hallottam erről a városról sem. De mennem kell.

- És hogy találom meg őket?

Thomas kotorászni kezdett a kabát zsebében, majd átadott nekem több papírt. Átnéztem őket, és el kellett ismernem, szépen eltervezték már a programot.

- Az egyik egy holnapi esti repülőjegy Detroitből. Talán megrémít, hogy onnan indul, de hidd el, Sergio azt végképp nem gondolná, hogy a saját városából indulnál. A másik egy városi térkép. Megjelöltük rajta Jesus lakhelyét, és a boszorkát is. Meséld el nekik pontosan, hogy mi a helyzet. Tényleg eléggé rossz a helyzet Jesus és Sergio között, de Jesus se buta. Tudja, milyen hatalma van a bátyjának, és milyen végzetes lenne neki is, ha ez a hatalom rossz kezekbe kerülne. A boszorkányt meg mindegy hogy mivel, de valahogyan próbáld meg rávenni, hogy segítsen.

Eltettem őket a zsebembe.

- És most mi lesz? Mi lesz veletek?

Michael elmosolyodott.

- Amennyire csak lehet, megpróbáljuk visszafogni Sergiot, de siess, amennyire csak tudsz. El kell hoznod a boszorkány Detroitbe. – Odament az ajtóhoz. – Most kinyitom neked, keress magadnak ma éjjelre valami szállást, ha kell, törj be egy házba, a közelben rengeteg város van, valahol biztos van egy üres helyiség. Este pedig rohanj a reptérre. Kilenckor indul a gép, csatoltam egy másik térképet is, ami szerint eljutsz a repülőtérig. Már nincs messze Detroit, vámpírtempóval körülbelül negyedóra. Ó és még valami! – Kotorászott a zsebében, majd elővett kéttasaknyi vért is. Az egyik a jobb mellénél, a másik a bal mellénél hevert. Eddig nem tűnt különösnek, hogy vastag kabátot viselt, de mostanra egészen új értelmet nyert ez a viselése. – Tessék! Ne felejts el normálisan táplálkozni. Ez elég lesz neked mára.

Kinyitotta az ajtót, majd meglökött.

– Menj!

Kiugrottam a száguldó kocsiból, de szerencsére semmi gubanc nem volt, simán földet értem két lábra állva, mivel ezúttal nagy hasznát láttam az egyensúlyjavító órának, majd futni kezdtem amennyire csak bírtam. Tényleg rengeteg város lehetett a közelben, ugyanis a felettük látható fényszennyezést talán még egy normális látóképességű ember is észrevette volna. Szabadon választva elindultam az egyik irányába. Most nem volt konkrét célom, csak valahogy be kellett azonosítanom magamat, és egy nyugodt helyet találnom az éjszakára, hova nem jutnak be a Nap sugarai. Ez nem olyan könnyű, mint ahogy hangzik, mert tényleg teljesen elszigetelt helyet kellett találnom, ahol nem kell attól tartanom, hogy esetleg valaki rám talál, és kiráncigál a fényre.

Nem tudom, hogy hova érkeztem, de jelen pillanatban nem is ez volt a legfontosabb, hanem egy szállást találni magamnak. Végig úgy futottam, ahogy csak kitelt tőlem, mostanra viszont rettenetesen elfáradtam, ráadásul az is elterelte a figyelmemet, hogy nálam volt két zacskó vér, aminek legszívesebben most azonnal nekiálltam volna. De nem. Ma már ettem, még ha nem is volt kiadós. Remekül tették mindenesetre a fiúk, hogy hoztak nekem, mert már ismertek annyira, hogy nem nyúlok élő emberekhez, és vér nélkül nem sok ideig húztam volna. Ezt pedig elfogyasztom, majd ha holnap felébredek, és bőven elég lesz, míg megérkezem Kanadába. Ott meg gondolom, csak kapok valamit, ha Jesus hajlandó lesz nekem segíteni.

Egy szegényebb negyedbe érkeztem, amit nem is bántam, hiszen itt csak találok egy elhagyatott helyet, ami a napsütéstől védett. Nem is kellett sokáig keresgélnem, mert megtaláltam egy használaton kívüli gyárépület pincéjét. Garantáltan lakatlan, és nem is hiszem, hogy egy ember lemerészkedne ide, mert eléggé félelmetes volt, ráadásul tele pókhálóval, ami még jobban megnyugtatott, mert azt bizonyította, hogy már nagyon régóta nem járt errefelé senki. Legalábbis zseblámpa nélkül biztosan nem is fog senki idejönni, de azért alaposabban betemettem magam a lomok közé. Bár elég orrfacsaró volt a szag, de nem bírtam tovább fent maradni. Nem volt még olyan késő, de épp itt volt az ideje, hogy igazán kipihenjem magam. Majd valahogy másnap rendbe szedem magam, mielőtt eljutnék Jesushoz, most csak aludni szerettem volna.

Mikor este felébredtem, végre tényleg úgy éreztem magam, mint aki rendesen kialudta magát, nem voltam annyira kifacsarva, mint az elmúlt napokban, főleg miután ettem is. Nehéz volt hajnalban visszafognom magam, nehogy megdézsmáljam őket, mert aznap Vicky személyében sikerült némi eleséghez jutnom, ami elég volt aznapra, viszont most nagyon nagy hasznát vettem, és kétségtelenül több erőm volt, mint az elmúlt napok során bármikor. Csak kicsit késésben voltam, ugyanis rendesen sikerült elszunyókálnom, úgymond egy kicsit visszatértem a régi alvási szokásaimhoz, és alig volt egy órám a gép indulásáig. Nem baj, vámpírérzékekkel nagyon hamar oda fogok találni.

És valóban. Pontban mikor indult a gép, én is a fedélzeten voltam, minden gond nélkül odataláltam, még várnom is kellett. Detroitet könnyen megtaláltam, hiszen ahol már voltam, oda bármikor vissza tudnék találni, és a térképeken is sokkal jobban eligazodok, mint emberi koromban bármikor. Kár, hogy már nem érettségizhetek földrajzból, talán most a vámpíragyammal sokkal jobban képes lennék megtanulni az anyagot, mint emberként, hiszen akkor hiába próbáltam törni magam. Valahogy kevésbé sikerült szép jegyeket szereznem. Kifejezetten rossz voltam – és nem csak földrajzból. De ennek vége. Mostanra elég csak egyszer elmondani nekem valamit, és sokkal könnyebben megjegyzem.

Nem túlzok, ha azt mondom, hogy mikor emelkedni kezdett a gép, nagyon megkönnyebbültem, habár nem a repülés volt a vámpírok számára a legjobb módszer, hiszen ha lezuhan, akkor mi is odaveszhetünk. Ugyanakkor végig rettegtem, hogy valahogy Sergio rám fog találni. Inuvikba viszont nem fog utánam jönni, szóval mondhatni egy ideig nagy biztonságban leszek, bár az a kérdés, hogy megtalálom-e a boszorkányt. Vagy egyáltalán segíteni fog-e nekem. Vagy Sergio testvére, Jesus befogad-e. Mind-mind csupa kérdés.

Több órán át tartott az út, és ezalatt sikerült teljesen lehiggadnom, még egy jó kis pihenésnek is elment ez az utazás. Még sosem repültem ezelőtt, és érdeklődve bámultam ki az ablakon. Én voltam az egyetlen vámpír a tömött utastéren, de szerencsére az emberek képtelenek megkülönböztetni az élőhalottakat az élőktől, és még az sem szúrt nekik szemet, hogy az alattunk elrepülő tájat figyeltem, holott vaksötétség volt. Legalábbis az ő szemüknek. Azért kíváncsi lettem volna erre a területre fényes nappal is, de tudom, erre már sosem fog sor kerülni, hiszen csak teljes sötétedéskor léphetek ki a szabadba.

A fejlett szemeimmel így is be tudtam azonosítani a terepet. Képes voltam megjegyezni, de emlékszem, milyen szép volt egy Nap sütötte táj, amit már soha többet nem láthatok viszont. Pedig mindig annyira szerettem elmenni egy napos tengerpartra, ahol kedvemre fürödhettem a sós vízben vagy napozhattam a parton. Eddig még nem nagyon gondolkodtam arról, hogy mennyire is hiányzik nekem a napsütés, de most furcsa érzés szorította el a mellkasomat, és azt kívántam, bár simán megvárhatnám a Napot, akár úgy, hogy megnézem a napfelkeltét, de nem tehettem meg. Emberként nagyon is természetesnek vettem, hogy süt, de most, amikor vámpírrá változtam, máris új értelmet nyert nekem, hiszen mennyire szerettem lemenni a tópartra sütkérezni, vagy amíg Washingtonban laktunk, a tengert is gyakran meglátogattuk a családommal. Élveztem, ahogy aranybarnára sültem, és homokvárat építettem a húgommal.

Ezek már örökre csak az emlékeim maradnak, hacsak ki nem próbálom, hogy hogyan is hat a napsütés egy vámpírra. Ez momentán egyet jelentene az öngyilkossággal, de hát jelenleg úgy állunk, hogy ha elbukok Inuvikban, akkor nem mehetek többet vissza Chicago és Detroit környékére, olyan messze kell tőle maradnom, amennyire csak lehetséges. De nem.

Akármennyire is reménytelenné válik a helyzet, nem fogom magamtól feladni az életemet, hiszen már annyiszor jártam a halál közelében, hogy csak akkor győződtem meg arról, milyen jelentősége is van az életnek. És muszáj hinnem saját magamban, képes leszek véghezvinni a tervemet, miszerint megmentem Sergio lelkét a varázslattól. Nem voltam tisztában egy boszorkány erejével, de úgy véltem, jobb lenne, ha illedelmesen viselkednék vele. Valami kiutat biztosan találni fogunk ebből a szorult helyzetből, ami mindenkinek jó lesz. Már nagyon vártam, hogy odaérhessek, és végre tegyek is valamit.

Végül sikeresen landoltunk Inuvik repterén, és el kellett mondanom, hogy az amerikai tél ehhez képest semmi, ugyanis itt mindent hatalmas hó borított, és rettenetesen hideg volt, már ahogy az emberek öltözködéséből meg tudtam állapítani. Sokkal jobban fagyoskodtak, mint odahaza. Mint hó és jég borított. Kanada csodálatos hely, de sokkal jobban szeretem a meleget, amit képes vagyok én is érzékelni. Azt hiszem, ha még ember lennék, akkor nekem Kaliforniába kellene költöznöm, ugyanis ott van az én vérmérsékletemnek megfelelő időjárás, legalábbis ami még emberként jellemző volt rám. Most már nem biztos, hogy annyira értékelni tudnám a rengeteg napsütést.

Mérlegeltem a lehetőségeket a térképem alapján, hogy hova is mehetnék először. A boszorkányhoz toppantsak be egyből vagy menjek Jesushoz? Közben számolnom kellett az idővel is, hiszen az utazással nagyon sok elment az éjszakában, és ha esetleg sokáig maradok annál a nőnél, akkor lehetséges, hogy kifutok az időből, és nem lesz hol átvészelnem a nappalt. Így minden azt sugallta, hogy Jesust kell előbb megtalálnom, hátha ő majd segít rábukkannom a boszorkányra, hiszen Michael és Thomas is figyelmeztetett vele kapcsolatban, hogy vigyázzak vele. Csak ebben az egészben azt utáltam, hogy mindig az idő miatt futok ki valamiből, mert nem maradhattam kint hajnalig. Ez talán még rosszabb, mint amikor a szüleim próbáltak meg szabályozni engem. Ott akkor se történt semmi, ha esetleg elkéstem egy órácskával, persze leszámítva a szobafogságot, de az akkor sem jelentett egyet a halállal. Nem úgy, mint most. Ha sokáig kint maradnék, akkor nekem annyi.

Végül úgy döntöttem, hogy valóban Jesushoz kell előbb elmennem, hiszen ő ennek a városnak az ura, ha bajba kerülök, és rám találnak az alattvalói, akkor esetleg még kényes helyzetbe is kerülhetek, és nem szeretnék magyarázkodni. Még fiatal vámpír voltam, de akkor sem feledkezhetek meg néhány nagyon alapvető vámpírszokással. Nem akartam ismét ezüstbilincsben színt vallani, mert abból egy életre elegem volt. És nem ártott vele minél előbb felvennem a kapcsolatot, hiszen egyelőre még mindig védelem nélkül voltam, és ez eléggé nyugtalanított engem egy idegen városban.

Hamar megtaláltam a helyet a város mellett egy-két kilométerre egy kicsit elzárt helyen, ami a detroiti kastély kisebbített mása volt, és egyben sokkal szerényebb. Látszott, hogy a lakóját nem igazán érdekelte a fényűzés, inkább a szerényebb életmódot folytatta. De csakúgy, mint olyan sok várat, ezt is varázslattal vették körbe, így egy vámpír nem tudott olyan könnyen bejutni, de szerencsére ezért voltak az őrök, akik azonnal kiszúrtak. Azonnal ott termett előttem egy szép szál legény.

- Mi célból merészkedtél a várunkhoz, idegen? – Erős francia akcentussal beszélt, de hiszen Kanada lakosságának egy része amúgy is beszéli ezt a nyelvet.

- Jesust keresem.

Már nem csak egy őr állt előttem, hanem szépen sorjában egyre jobban nőtt a létszámuk. Végül egy alak vetődött ki közülük.

- Én vagyok.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.