Vártam a végét, és nagyon reméltem, ezúttal gyors lesz, hiszen az előbbinek az lett a végeredménye, hogy kicsúsztam a karmaik között. Nem hinném, hogy még egyszer megkockáztatnák ezt, és nem is szeretném átmenni ezeken a kínokon többé. Akkor inkább végezzenek velem gyorsan. Bár egyáltalán nem volt ínyemre, amiért ennyit harcoltam a nagy semmiért, de legalább úgy halhatok meg, hogy én aztán mindet megtettem a szabadulásom érdekében, többre nem futotta. Semmi esetre sem lettem volna képes felállni, és tovább futni. Amúgy is értelmetlen lett volna, mert már túl lassú voltam. Bele kellett törődnöm, hogy végül ezt a csatát mégis elvesztettem.
De mindhiába vártam, készültem fel a legrosszabbra, nem történt semmi. Egy pillanatra azt hittem, ez is a taktika része, és még attól tartanak, képes leszek használni a furcsa erőmet. De biztosan brutális módon fognak megölni.
E helyett lassú és megfontolt lépéseket hallottam, ahogy közeledett felém valaki, majd egy perc múlva felemel a kezével, és ölbe kap. Ekkorra kizártam, hogy Helena csapata ért volna utol engem, hiszen már nem éltem volna ebben az esetben. Lassan megpróbáltam felnyitni a szemeimet, habár ez már komoly erőfeszítésbe tellett tőlem. Még ez is. Már azt se tudtam, hogy voltam képes idáig eljutni ilyen rémes állapotban.
De megérte, ugyanis életem legszebb és legmegnyugtatóbb látványában volt részem. Sergio volt az, mögötte pedig az emberei.
- Annyira sajnálom, Christine – mormolta nekem, ahogy magához szorított.
Boldog lettem, és megkönnyebbültem is egyben. Ennyire még sosem esett le egy teher a vállamról, és legszívesebben csak sírtam volna, amiért ismét biztonságban lehettem. Végre nem egy ellenség karjában voltam, hanem azéban, akiben jelenleg a legjobban megbízhatok. És akit szeretek. De nem volt minden csupa boldogság, mert, ahogy egyre jobban lenyugodtam, a szenvedés jobban felerősödött a testemben, és nagyon erős fájdalmak jártak át. Ez eszembe juttatta az állapotomat, hogy lassan a sír fele tartok, és fogalmam sincs arról, hogy van-e rá bármilyen gyógymód.
- Meg fogok halni. Láttam magam. Rohadok. – Eléggé sokkos állapotba kerültem érthető módon.
Sergio végighúzta a kezét az arcomon, kisöpörte belőle a hajamat. Szívem szerint most azonnal elhúztam volna a fejemet, hogy ne lásson, de képtelen voltam levenni róla a szememet. Ő volt az egyetlen biztató jel most az életemben, és amúgy is mozgásképtelenné váltam. Ugyanakkor tényleg nem szerettem volna, ha végignézni, ahogy egyre jobban a végzetem felé haladok, és végleg elfogyok. Ez borzasztóan undorító lehetett. Én nem tudtam volna megnézni. Ráadásul alig volt rajtam ruha, csak a fehérnemű. Ilyen helyzetben, aligha találna engem kívánatosnak.
Ő nem volt annyira kétségbeesett, mint én. Viszonylag természetesen nézett rám. Jó, aggódott értem, nem is kicsit, de mivel rengeteg tapasztalata volt, gondolom, már ilyennel is találkozott. És talán azt is tudta, mi lehet erre a gyógyír.
- Nem fogsz! Hamarosan olyan leszel, mint régen.
Leült egy kivágott fatörzsbe, és az ölébe vett. Hittem neki és bíztam benne. Hiszen semmi más nem maradt már nekem, csak az, amit mond nekem vagy megígér. És tényleg évszázados tapasztalatai voltak.
- Mi van, ha…
Azt szerettem volna mondani, hogy mi történik, ha tovább rohadok, de Sergio megállított.
-Csitt! – tette rá a mutatóujját a számra, elhallgattatva. – Tudom, hogy minden rendben lesz. Ne feledd el, mi vámpírok vagyunk, sokkal erősebbek a halandóknál. Vissza tudjuk állítani ezt a folyamatot. Minden lehetőséget meg fogunk ragadni, hogy olyan lehess, mint voltál. Hamarosan már csak egy rossz álom marad ez a szörnyűség, ezt megígérem neked, Napsugaram.
Intett az emberei felé, és ekkor három személy kilépett a kisebb tömegből. Csak ekkor tűnt fel, hogy ők valóban emberek voltak, nem vámpírok. Ezt is csak a természetes barnaságukból tudtam megállapítani, mert a hallásom már olyan rossz volt, hogy nem vettem észre, nem volt szívdobogásuk. Közülük az egyik leguggolt elénk, simán rávethettem volna magam, és kiszívhattam volna a vérét, de még mindig ott bennem bujkált a félelem, hogy mi van, ha tőle is elveszem az emberi életet. Igen, még ekkor is képes voltam az önuralomra, holott nagyon sürgetett az idő, és egyre rosszabb állapotba kerültem. Nagyon csábítónak hatott a felkínált artéria, aminek az illatát megéreztem, és roppant hívogató volt. Lehet, már csak tényleg annyi esélyem maradt, hogy rávetem magam egy emberre, de lehet, már a friss emberi vér sem tud nekem segíteni.
- Innod kell belőlük. Ha túl sok lesz, akkor én itt leszek, és leszedlek róluk. Kérlek, bízz bennem! Nem lesz semmi baj.
Bíztam és nem tétováztam tovább, röhejesen ragaszkodtam ehhez az élethez, már amennyire az én esetemben annak lehet nevezni. Most nem volt lehetőségem az erkölcsi ellenvetéseimmel vetekedni, ahhoz túlságosan is rettegtem a haláltól. Nem vagyok hanyatt esve attól, hogy milyen élet jutott nekem, de attól még ez is lehet értékes, csak meg kell ragadni a benne rejlő lehetőségeket. No igen, én szeretnék még több lehetőséget, szerettem volna még jobban kiélvezni, hiszen eddig olyan kevés jutott nekem. Talán az kellett nekem, hogy eltűnjek otthonról, még ha nem is ilyen módon, hogy végre kimondhassam, hogy élek. De ezt nem úgy képzeltem el, hogy vadásznak rám és a testem kezd elfogyni. Mikor Sergio átváltoztatott, akkor hirtelen a nyakamba szakadt az örökkévalóság, de mostanra kiderült, bármikor meghalhatok éppen úgy, mint amikor egy átlagos ember voltam. Bármikor rám támadhatnak ilyen őrült vámpírok, és nem biztos, hogy mindig ekkora szerencsém lesz, és kiszabadulok. Ezt a fegyveremet ma ellőttem, ha még egyszer el akarnak fogni, akkor ismerni fogják az új képességemet, és biztosan tenni is fognak ellene.
Ahogy inni kezdtem már az első pár korty után beindult a gyógyító bizsergés, a testem ismét elkezdett felépülni, megszűnt minden fájdalmam, és még csak egy szörnyű heg sem maradt emlékeztetőül. Csak nagyon fáradtnak és kimerültnek éreztem magam, ráadásul a Nap is fel fog majd nemsokára kelni, és újonc létemre, erre túlságosan érzékeny voltam még. Aludni szerettem volna. A fáradtságomat még a vér sem tudja eltüntetni, hiszen biztosan bele fog telni jó pár napba, míg összeszedem magam. Még a vámpírlét ellenére is. A testem minden egyes porcikája megsínylette a mai napot, tényleg kell hozzá idő, mire vissza fogom nyerni minden erőmet. Gondolom, addig az edzéseimet is elnapoljuk. Bár eléggé furcsának tűnhetett jelen helyzetben, hogy pont erre gondoltam, de ha még erősebb lennék, akkor az esélyét sem adnám meg, hogy ez megismétlődjön. Akkor nem tudott volna leütni az az áruló vámpír, hiszen megvédhettem volna magam.
De Sergio továbbra is a karjaiban tartott, és az ő arcberendezéséből is arra tippeltem, hogy az utolsó ember vérétől végleg rendbe jöttem, mert eltűnt róla minden feszültség vagy rémület, ami egyáltalán rajta volt. A vonásai teljességgel nyugodttá váltak Olyan jó érzés volt az ölében lenni. Vonzódtam hozzá. Méghozzá nagyon is. És ez sikeresen elhatalmasodott bennem, ezáltal sokkal jobb érzés kerített hatalmába, mint a folytonos félelem. Sokkal inkább melegséget éreztem.
- Aludj csak! Nemsokára otthon leszünk. – Közelebb hajolt a fülemhez, majd belesuttogott. – Mi rayo de sol.
Körülöttem minden elkezdett elhomályosodni, ahogy az álom szépen magával ragadott.
- Ez mit jelent?
- Napsugaram. Spanyolul.
Puha ágyban ébredtem, és karok vettek körül, átfonva a derekamat. Hamar sikerült beazonosítani a terepet és a környezetet: Sergio szobája, ahol már jártam párszor, és ő maga ölelt át álmomban, így vigyázva rám. Nos, normális esetben azonnal kiugranék az ágyból, és kiakadnék, amiért együtt aludtunk, de az a helyzet, hogy túlságosan is kényelmesnek és nyugtatónak találtam a helyzetet, mintha ennek így is kellett volna történnie. Mintha mi sem lenne természetesebb annál, hogy együtt alszunk. Az meg már a hab a tortán volt, amikor semmilyen ruha nem volt már rajtam, a fehérneműmet is leszedte, de valószínűleg azért, mert már csupa mocsok volt, nem akartam emiatt is jelenetet rendezni, habár így meztelenül eléggé feszélyezve éreztem magam, főleg, hogy hozzám tapadt. De legalább a takaró fedett minket, ha valaki hirtelen bejönne.
Azonban ez a kis boldogság is hamar elpárolgott, mikor eszembe jutott, nekem már nem szabadna élnem. Onnan jöttem vissza, ahonnan gyakorlatilag már a síromat lehetett volna megrendelni, nem volt semmi esélyem sem. És mégis mindent megtettem azért, hogy elszabaduljak, az utolsó akaraterőmet is bevetettem, és sikerült. Sikerült megmenekülnöm a biztos halál torkából, és kész áldás, amiért most itt fekhetek Sergio mellett. Helena elszalasztotta a lehetőséget, hogy végezzen velem, és nagyom reménykedem benne, nem is lesz rá több alkalma, vagy pedig én ölöm meg őt. Mert abban biztos voltam, hogy nem repesett az örömtől, amikor megtudta a szabadulásom hírét, talán már kerestet is engem. De azt is sikerült ezzel bebizonyítanom, hogy nem vagyok annyira gyenge, keményen számolnia kell velem. Nem tud egykönnyen legyőzni.
Annyi minden történt pár óra leforgása alatt, és még normálisan feldolgozni sem volt időm, hiszen gyakorlatilag azonnal elájultam, mikor biztonságba kerültem. A fejemben száguldottak az emlékek darabkái, ahogy lassan minden morzsa a helyére került. Nekem már tényleg nem szabadna élnem, ám mégis itt vagyok. Ha nem lenne abszurd vámpírként templomba járni, akkor most legszívesebben elmennék egy misére, köszönetet mondani.
Ahogy összerezzentem az emlékektől, Sergio jobban magához húzott hátulról. Nem csoda, amiért ő sokkal előbb fent volt. A mestervámpíroknak elég pár órányi alvás is, nekem bezzeg egy fél napom rámegy. De igazán örültem neki, amiért nem hagyott magamra, itt maradt velem, bár nem tudom, hogy jobb lenne, ha egyedül lennék most, vagy bele kell törődnöm, hogy előtte fogok sírni, mert a véres könnyeim azonnal záporozni kezdtek. Talán nem lehet ezért hibáztatni, de most jött ki rajtam a stressz, mivel tényleg csak egy hajszálnyira voltam a haláltól. Végül úgy döntöttem, örülök Sergio jelenlétének, egyedül talán ismét rettegni kezdenék. Bár ez csak pillanatnyi gyengeség lesz, hiszen eldöntöttem, hogy ezentúl mindig nagyon erősen harcolni fogok, és minden eszközt be fogok vetni a siker érdekében. Ma nagyon nagyot alakítottam, és ez volt az első komolyabb csatám, mióta vámpírrá változtam. Bele se mertem gondolni, hogy még mi következhet.
Megfordultam, hogy szemben legyek vele, ne az üres falat kelljen bámulnom, no és legfőképpen, hogy még jobban a közelébe férkőzhessek. Odabújtam a kemény mellkasához, és úgy sírtam. Ő vigasztalóan simogatta a hátamat, miközben spanyolul mondogatott valami nyugtatót a fülembe, semmi bunkó beszólása nem volt, és úgy éreztem, mintha a lelkem hazatalált volna. Mintha nagyon is jó helyen adnám ki az érzéseimet, és mutatnám mag, hogy mennyire is sebezhető vagyok. Már egy kis ideje beállt egy pozitívabb változás a kettőnk kapcsolatába, és ez egyre jobban elmélyült, és egyre jobban tetszett a dolog.
Már nem zavart, hogy teljesen meztelen voltam, és ő is csak egy nadrágot viselt. Egyszerűen semmi sem zavart már előtte, csak örültem, amiért itt volt nekem, és én még éltem, és a körülményekhez képest már sokkal jobban voltam.
- Jól van. Most már minden rendben van – szólalt meg végül angolul, de a hanghordozása éppolyan nyugodt volt.
Lassan megszűntek a könnyeim, és sokkal könnyebb lett a lelkem, hogy kiadtam magamból a feszültséget. Jobban éreztem magam tőle, és tudom, nagyon örülnöm kell, amiért élhetek. Ez az, amit meg kell erősen becsülnöm ezek után. Mikor vámpír lettem, nem gondoltam arra, hogy ettől függetlenül éppannyira sebezhető vagyok a vámpírok számára, mintha emberek között élnék, és egy gyilkossal kellene szembenéznem. Ráadásul egyelőre nem vagyok valami jó erőben, még fiatal vagyok, és talán tényleg hátrány, amiért nem ettem közvetlenül emberből.
Szerencsére az emberek többsége nem tudja, hogyan kell egy vámpírt megölni, és ez egy újabb érv volt a mellett, hogy a vámpírok létezését titokban kell tartani, mert ha tudnának rólunk, akkor hamar megismernék a gyilkos módszereket is. Igaz, ahhoz a vámpíroknak is lenne pár beleszólásuk, momentán előbb kivégeznék az összes embert, minthogy azok bármit is tegyenek velünk. A vámpírok egymás elleni harca meg örökké kiszámíthatatlan marad, és sosem tudhatjuk, mikor jön a legközelebbi csata. Talán holnap ismét történik valami, amiért veszélybe kerül az életem.
- Azt hiszem, egy kis időre van szükségem – sóhajtottam.
- Ez csak természetes.
Jól eső melegség öntött el annak ellenére is, hogy a testem hideg, és viszonoztam az ölelését, magamhoz húztam. Pár percig így maradtunk, míg ki mertem térni a történtekre. De addig igyekeztem minél jobbam magamba szívni az illatát, hogy akkor is velem legyen, amikor nem ér rá, hogy engem babusgasson. Merthogy vannak ennél sokkal fontosabb dolgai is.
- Hogy találtál rám az erdőben. Mit kerestél ott?
- Tisztes távolságból őriztük az épületet. Bíztunk benne, hogy valami csoda folytán kiszabadulsz, mert képtelenek lettünk volna bejutni oda, nagyon jól őrzött épület, akárcsak a miénk. Minden épületet varázslattal védenek, többek közt a miénket is azzal. - Ez még új volt a számomra, de úgy döntöttem, csak később fogok erről kérdezősködni. – Mint azt tudod, Helena kamerán keresztül közvetítette a kínzásodat. Láttuk, ahogy kiszabadultál, és eléd siettünk.
Elfintorodtam.
- Nem volt valami szép a műsor, igaz?
Próbáltam egy kicsit lazábbra venni beszélgetést, de Sergio nem vette a lapot, bár nem tudom, én hogyan reagálnék arra, ha őt kellene végignéznem hasonló kínok között. Valószínűleg nem bírnám ki. Régen mindig gyenge gyomrom volt. Még egy közönséges disznóvágásra is képtelen voltam elmenni, mert hányingerem lett, ahogy a disznóknak a nyakát elvágták.
- Szerencséd volt – mondta ezt a legkomolyabb hangnemében.
- De hogyan? Mi történt velem? Hirtelen azt éreztem, hogy a harag teljesen, szokatlan módon elönt engem, vezérli az agyamat, és hirtelen erőre kaptam. Sokkal erősebbnek éreztem magam, mint eddig bármikor.
Egy pillanatra elhallgatott vagy inkább gondolkozóba esett. Ez volt számomra a leghihetetlenebb része, és erre vártam a legjobban, hogy elmagyarázza. Vonzott, hogy esetleg lehet valami extra képességem.
- Néhány vámpír rendelkezik ezzel a különleges képességgel. De csak néhány. Köztük én is. Nagyon alacsony volt a valószínűsége, hogy átveszed tőlem, az meg még szokatlanabb, hogy ilyen friss vámpírként is használni tudd, ezért nem is törődtünk vele. A lényege az, ha egy vámpír feszélyezve érzi magát, akkor képes több erőt gyűjteni. De az erőt valamivel táplálni is kell, ezért éreztél olyan nagy haragot. Képes vagy bárkinek ártani, akire mérges vagy, és hagyod, hogy ez az erő eluralkodjon rajtad. Olyankor annyi energia keletkezik benned, hogy képes vagy nagyobb tárgyakat is megmozdítani, akár egy házat is lebonthatsz. Ez a képesség a legritkább a vámpírok között. Eddig nagyjából öt hasonló esetről tudok, de ők sem igazán használják. Már öreg vámpírok, nem érdeklik őket a fiatalok versengése, ami mostanában kezdődött, így inkább kimaradnak belőle.
Ez izgalmasan hangzott, de tudtam, kell, legyen valahol valami hátulütője a dolognak, amitől tartottam is.
- De… de mostantól bárki kihoz a sodromból, és megharagszom rá, akkor ezt fogom tenni? – Még a gondolat is fájt, hogy valakit kinyírjak holmi apróságért, de csak mert nem tudom ezt a különös képességet kezelni. Nyilván ez nem történhet meg velem. Csak jelenleg fogalmam sincs, hogyan tudnám ezt kontrollálni.
- Nem. Van nálunk olyan kiképzőtanár, aki képes lesz neked elég önuralmat tanítani, hogy elnyomja benned ezt az erőt. Csak akkor használhatod, ha tényleg vészhelyzet van, különben jobb, ha senki sem tud róla. Így is elég baj, amiért Helenáék már tudják, de most ez a legkisebb gondunk.
Tudtam, mért kellene eltitkolnunk előttük most már. Hiszen ezzel az erővel alighanem hatalmas előnyre tettünk volna szert, mert azt minden bizonnyal már tudják, hogy Sergionak is megvan ez az ereje, de sajnos most én is lebuktam előttük. De ha meg nem használtam volna fel, akkor nem lennék itt.
- Azt mondtad, tőled örököltem. Szóval te is küzdesz vele?
Az arca merevvé vált, mintha ismét próbálna minden érzelmet elsöpörni róla. Nem szerettem ezeket a hangulatváltozásokat, mindig valami nagyon rosszra gondoltam. Jobban kedveltem őt, amikor vidám, és nem olyan hideg. Olyankor azt érzem, hogy mégis benne van a gonosz, és akár képes lenne gyilkolni is.
- Igen. Őszintén szólva, mostanában mintha kevésbé lennék ura ennek az erőnek. Talán nekem sem ártana egy kis edzést vennem. – Elmosolyodott el, amit muszáj volt viszonoznom, bármennyire nem volt vidám a téma., és még szerettem volna továbbfeszegetni, ugyanis pár gondolatmenet még eszembe jutott.
- Tudom, hogy te jó ember vagy. Pontosabban vámpír. De néha megijesztesz. Ez mind emiatt van?
Emlékeztem, mikor hirtelen az első találkozásunkkor nekem ugrott, és ivott a véremből, majd miután átváltoztatott is voltak pár furcsa dolgai, pedig ahogy egyre jobban megismertem, egyre barátságosabbnak tűnt.
- Nem tudom – vonta meg a vállát, és egy pillanatra szomorúnak tűnt, de aztán felcsillogott a szeme. – Szóval jó vámpír vagyok?
Elengedtem a visszakérdezését a fülem mellett, e helyett teljesen más jutott az eszembe, amire még szeretnék válaszokat kapni.
- Szóval vannak még vámpírok fura képességekkel? Mint például? Nálunk is vannak?
Nem hittem volna, hogy az elméleti részt valaha is Sergiotól fogom megtudni. De most annyira érdekelt, hogy másra sem voltam képes gondolni. Hiszen a világ tele van még rejtélyekkel, és én szörnyen kíváncsi vagyok rájuk. Jó lenne minél többet megtudni ezekről a dolgokról, bár erre ott van egy örökkévalóság. Jó embert kezdtem el kérdezni, hiszen Sergio is már rengeteg mindenen keresztülment, tudott nagyon sok mindent. Még olyat is, amit más talán nem. Amit még az oktatóim sem mondanának el.
Sergio látta az érdeklődést az arcomon, mire elmosolyodott.
- Számtalan érdekesség van még köztünk, és igen, páran itt is vannak. Vannak felesleges képességek is, amik csak emberekre használnak. Például a mi csapatunkban is van olyan négy-öt tag, akik a gondolatokkal képesek megölni az embereket. Ez azért nem előny nekünk, mert azokat az embereket, akiket használnak a chicagóiak, mind isznak egy kis vámpírvért naponta, ami ellenállóvá teszi őket ezektől. Ami viszont érdekes, de csak mindösszesen egy-két vámpír lehet belőlük a világon, akik képesek illanni. Tehát egyszer itt vannak, máskor viszont egy jó tíz kilométerrel arrébb. Sajnos, éppen ezért olyan nehéz megölni Helenát, mert ő is rendelkezik ezzel a képességgel.
Ettől egy pillanatra megfagyott a vér az ereimben, és közbe kellett szólnom.
- Várj! Tehát ha Helenát sikerül is tőrbe csalnunk, ő akkor is kámforrá válhat a szemünk előtt? Tehát semmi esélyünk, hogy elkapjuk őt?
Még mindig mulattatta őt, amiért ennyire beleéltem magam ebbe a témába. Tudtam, hogy mért. Mert eddig abszolút nem érdekeltek a vámpírok, nem tanultam semmit az elméletükről, és szóba se hoztam senkinek. Nem voltam tisztában a lehetőségeimmel, és most hirtelen mindent be akartam pótolni, habár érzéseim szerint ez érthető volt, hiszen sokkal könnyebben megúszhattam volna Helena kínzását.
Sergio öröme sem volt felhőtlen, hiszen ez a csata kettejük között már nagyon hosszú időre tekint vissza, és igazán bosszantó lehet, hogy hiába vannak többen, Helena akkor is bármikor kicsúszhat a karmaik közül.
- Jelenleg is dolgozunk a terven, de egyelőre semmi biztosat nem tudunk. Vannak szerek, amikkel gyengíteni lehet a képességét, de ehhez el kell őt kapni, hogy beadjuk neki, és a gondok itt kezdődnek. Nem hinném, hogy mostanában el fogjuk őt kapni, ennek ellenére nem adjuk fel, és maximum elpusztítjuk a hadseregét, hiszen hiába legyőzhetetlen ebből a szempontból, sereg nélkül még ő maga sem fog boldogulni, és így talán megfoszthatjuk a tőlem elcsent trónjától.
Hirtelen tényleg olyan érzetem lett, mintha egy izgalmas filmbe bukkantam volna, mert csak ott történhetnek ilyen események. Csak az volt a hiba a tökéletes nézettségben, hogy én magam is az egyik érintettje és szereplője lettem, és egyre jobban belekeveredtem a sztoriba. Innen már aligha mászhatnék ki belőle, más kérdés, hogy nem is nagyon volt szándékom, hiszen most már én is tartozom Helenának egy kínzással, és az a minimum, hogy holtan fogom őt látni.
- És már tényleg semmi mást nem jelent neked Helena, csak bosszút akarsz állni rajta?
Áu, előbb mondtam ki, minthogy átgondolhattam volna, és így olyan nevetségesnek hangzott, mintha csak egy féltékeny csitri lennék, aki egy rég lezárt kapcsolat miatt akadt volna ki. Ráadásul ez már több száz éve le volt zárva. Legalábbis Sergio részéről biztosan.
Az ő arckifejezése is értetlenséget árult el.
- Becsapott engem, és megölte a feleségemet? Mit kellene még iránta éreznem?
- De ő még szeret téged.
Keserűen felnevetett. Éreztem, hogy ez nem az a téma, amit feszengetnem kellene, de már nem tehetek ellene, ha egyszer kimondtam.
- Helena senkit sem szeret magán kívül, hidd el nekem! Csak bosszút akar rajtam állni, amiért anno elutasítottam. Semmi más nem motiválja.
Tudtam, hogy nem ez az igazság, még ha Sergio komolyan is gondolja. Helena egy jégcsap volt, de talán egyedül Sergio iránt érzett még valami melegséget. Láttam rajta, ahogy faggatott Sergioról. Még engem is meglepett, hogy egy ilyen hidegvérű gyilkos képes érezni, bár a szerelem és a szeretet minden élőlénynek alapvető feltétele. Még ha nem is látszik, mindenkibe szorult egy kicsi.
El akartam terelni a témát, nem akartam ezzel tovább terhelni őt, így inkább visszatértem az elrablásomra, hiszen még számtalan kérdésre nem kaptam megfelelő választ.
- Mért pont engem választottak ki, és vittek el? Én csak egy új vámpír vagyok, az én elvesztésem nem okozhatott volna nagyobb fennakadást. Mért nem raboltak el egy sokkal értékesebb és idősebb vámpírt?
Nem akartam senkinek sem kárt, csakhogy nekem ne essen bántódásom, csak egyszerűen nem értettem. Alig pár hete változtam át és semmi szerepkört nem töltök be egyelőre az udvarban, kizárólag harcolni tanulok, szóval nem igazán értettem, hogy mért is engem kellett bántaniuk, amikor itt bőven volt olyan vámpír, akiknek sokkal nagyobb tekintélyük, befolyásuk volt. Talán mert csak engemet tudtak tőrbe csalni?
- Ez nem így van – ellenkezett hevesen. – Helena tudja, hogy engem nem lehet tisztességes úton legyőzni, mint azt már említettem neked, éppen ezért aljas módszerekkel próbál legyengíteni úgy, hogy ártatlan embereket öl meg, akik hozzám közel állnak. – Az ajkai a bőrömet súrolták a nyakamnál, ahogy a fülembe suttogott. – Mert szeretlek téged. Szeretlek, de nem hagyom, hogy még egyszer bántódásod essen. Meg foglak védeni Helenától, erre a szavamat adom.
Igen, jól gondoljátok, nagyon is meglepődtem, amikor ezt kimondta, mert egyből arra emlékeztem, hogy mennyire nem jöttünk ki egymással néhány héttel ezelőtt, ezért a szavai eléggé megdöbbentettek. De aztán teltek a napok, és kétség kívül valami megváltozott köztünk, talán mert mindketten kimutattuk egymásnak a belső érzelmeinket. Én akkor, mikor Sergio vigasztal, miután megöltem Veronicát, ő meg akkor, mikor történt az a támadás két nappal ezelőtt, és akkor én vigasztaltam őt. De igazából sokkal előtte elkezdődött már köztünk valami. Talán az első csókunk volt az igazi fordulópont, hiába szemétkedtünk még néhányszor egymással utána is.
De most akkor is furcsa volt, ahogy kimondta, bár nem nagyon akartam elrontani a pillanat varázsát, csak éppen az imént szomorkodott a halott felesége miatt. Rá fél perce meg bevallja az érzelmeit. Lehet, már tényleg túltette magát rajta, csak én akartam túlságosan is bemagyarázni magamnak, hogy ez nem így van. És most semmit sem tehetek, csak hogy kiélvezzem ezeket a pillanatokat, amiket kapok az élettől, mert tényleg nem tudhatom, mikor fog véget érni az életem. Talán örökké tartani fog, talán holnap már meghalok. De az biztos, hogy most jelen pillanatban nagyon boldog voltam, és csak ez az egy volt az, ami számított. Nem szerettem volna semmilyen negatív dologra koncentrálni, ami letörheti a csodálatos kedvemet.
Szélesen elmosolyodtam, ahogy megemésztettem magamban a hírt. A fiú, akiért egyre jobban és jobban odavagyok, szeret engem, és tényleg nem törődöm a fejemmel kavargó gondolatokkal, mert szeret. Hinnem kell neki, hiszen ebben biztosan nem hazudna, nem mondaná csak úgy ki, ha nem lenne némi alapja neki. Rengeteg ellenérv szólhat ellenünk, amiért csúnyán bánt velem hetekkel ezelőtt, de akkor tévesen ítéltem meg őt ridegnek és gonosznak, hiszen azóta sok minden történt, láttam, hogy vannak tiszta, meleg érzései is, ráadásul ahogy most azok a barna szemek a szerelemtől fűtve rám néztek, úgy éreztem magam, mintha jelen pillanatban tényleg nagyon boldog lennék, és már nem cserélném vissza a régi, kissé boldogtalan életemet. Elvégre tényleg elkezdtem élni, és volt valaki, akiért érdemes is volt élnem, és ezért nagyon hálás voltam. Mostantól talán esélyem lesz egy boldog életre, és nagyon örülök neki, hogy ezt Sergioval oszthatom meg.
Az én érzéseim egyre tisztábbak lettek az elmúlt napokban, kétség sem férhetett hozzá, hogy én is szerelmes vagyok, és mért ne mondhatnám meg neki? Mért kellene titkolnom olyasmit, amit már amúgy is sejthet, ha van egy kis esze. Már pedig volt neki. Okos is volt, és ez is egy újabb érv volt mellette.
- Én is szeretlek!
Olyan arcot vett fel, amiben benne volt minden: boldogság, szerelem, és élni akarás. A mosolyától bármelyik nő elájulna, ahogy a szemeitől is, amik szinte villogtak az örömtől, mintha a világ egyik legnagyobb csodáját látta volna az imént. Hirtelen tényleg úgy éreztem, mintha két teljesen normális emberek lennénk, akiknek van reményük egy romantikus kapcsolatra, nem pedig a vámpírok egymás közti háborújába csöppentünk volna bele, ahol bármikor meghalhatunk. Jelen pillanatban ezzel most nem is foglalkoztam, nem is szabadott. Elvégre az életben a jelent kell élvezni, ha a jövőn aggódunk, akkor az megmérgezi az életünket, én pedig ki akartam használni a boldogságomat. Eddig nem értettem, mi az a bizonyos rózsaszín köd, de most annyira körbelengett engem, hogy ki sem láttam belőle. És szívem szerint, örökké ebben a homályban élnék, mert ez gyönyörű volt. Olyasmi, amit mindenkinek meg kell ismernie.
Percekig csak csókolóztunk, de lehet, hogy volt az majdnem egy óra is, mikor felvetett egy ötletet, megszakítva a csókot.
- Mi lenne, ha elutaznánk két-három napra karácsonyra? Van egy vidéki házam egy gyönyörű, elzárt helyen, ahol csak mi ketten lehetnénk, és egészen biztosan még Helena csapata sem találna meg minket ott. Kipihenhetnéd magad. Szerintem, ez mind a kettőnknek jól jönne, még a kapcsolatunk szempontjából is.
Hát szembe nem jutott volna, hogy holnap lesz karácsony, ha most Sergio nem árulja el. Való igaz azonban, hogy rám fért volna egy kis kikapcsolódás, de nem éreztem úgy, hogy a kapcsolatunk egyből olyan stádiumba lépett volna elő, hogy együtt kellene valahová elmennünk. Bár Sergio csak jót akart nekem, és az erkölcsös részem hiába is utasította volna el ezt az ajánlatot, valamiért mégsem bírtam kimondani. Mert nagyon csábított a gondolat, hogy vele lennék pár napon keresztül. Csak mi egy elzárt helyen.
- És… mit csinálnánk ott… kettesben? – Még nagy szerencse, hogy a vámpírok nem tudnak elpirulni, mert szénné égett volna az arcom már. Sajnáltam, amiért képtelen voltam erélyesebben megkérdezni.
Sergio elmosolyodott, ma már vagy századszor, ahogy leesett neki, hogy mire is akarok célozni.
- Semmi olyat, amit te nem akarsz.
Mélyen a szemembe nézett, és ahogy állta a tekintetemet, elhittem neki. De vajon tényleg nem akartam semmilyen rosszalkodást? Éppen most derült ki, hogy gyakorlatilag egy bomba ketyeg az életemben, így az bármikor véget is érhet, éppen ezért szerettem volna kiélvezni azt, amit a pillanat ad nekem. 22 évig a lehető legjobb kislány voltam olyan szempontból, hogy nem álltam össze semmilyen fiúval, még egy randim sem volt, bár lett volna srác, aki elhívott volna, de a szüleim nem engedtek el. Egyrészt így utólag sajnálom, amiért ennyire jó gyerekük akartam lenni, és nem lázadtam fel ellenük jobban. Főleg most bánom, amikor egyre jobban tisztázódnak az események a fejemben, hogy apám kit is szolgál vagy szolgált korábban. Talán akkor még mindig emberi életet élhetnék, ha ellógtam volna otthonról, ahogy azt párszor már elterveztem, de mindig arra gondoltam, vajon hogyan reagálnának a szüleim. Végül is, most azt hiszik, hogy már halott vagyok.
Azt még mindig nem értettem, hogy annyira mért nem voltak rugalmasak, hogy legalább nappal szabadidőt adtak volna nekem, hiszen a vámpírok csak éjjel jöttek elő. Talán sokkal több barátom lehetett volna, elmehettem volna a helyi egyetemre vagy akár dolgozni is, nem csak a négy fal között döglődni vagy Vickyvel sétálgatni a közvetlen közelben, és sötétedésre időben hazaérni.
Végül most úgy döntöttem, megpróbálok a lehető legőszintébb és legnyitottabb lenni Sergio felé, meg kell benne bíznom, elvégre egy párkapcsolatban élünk most már.
- Én még sosem voltam így el senkivel pár napra. Sosem volt barátom. És mint azt már mondtam neked, de ezt amúgy is megtapasztalhattad, hogy még sosem feküdtem le senkivel. Szóval nem tudom, mit akarok.
Kisimított egy tincset az arcomból.
- Mint mondtam, nem foglak semmire sem kényszeríteni, amit nem akarsz. Gondlom a szüleid miatt nem randizhattál.
- Igen. Elég nehéz volt minden fiú udvarlását egyből visszautasítani, de megtettem, és közben hallgattam az osztálytársaim szerelmi életeit.
Jó néhány osztálytársam volt, aki abbahagyta az iskolát, mert teherbe esett. Sajnos eléggé rossz közösségbe jártam, nem szívesen lennék ott tanár, mert úgy visszafeleseltek nekik a gyerekek, mintha senkik sem lennének, és ezzel már ők sem tudtak mit kezdeni. De valahogy mégis jó volt iskolába menni, mert legalább nem otthon ültem, habár kétség kívül nehéz volt szembesülni azzal a ténnyel, hogy mennyire elcsépelt szerelmi életem volt. Ami momentán egyáltalán nem is létezett.
- Én igyekszem majd mindent megadni nekem, ami kimaradt eddig az életedből.
- És úgy tervezed ebben a pár napban, hogy mi le is fekszünk?
Elnevette magát az újabb kérdésemre. Hiába, ő már több évszázada élt, talán nem okozott olyan nehézséget, hogy nyíltan beszéljen az intim életéről, de nekem egyelőre még igen. Az is valami, hogy megpróbálom vele megbeszélni.
Bennem annyira ott élt a szikra, hogy megint valami olyasmi történjen köztünk, mint az elrablásom előtt, de ennél is többre vágytam. Habár már az is fantasztikus volt. De komolyan olyan voltam, mint egy rossz szűzlány, aki csak arra tud gondolni. Nem, ennyire nem voltam durva, csak furcsa gondolataim támadtak, ahogy itt feküdtem Sergiohoz simulva teljesen meztelenül.
- Őszintén? Mikor ezt kitaláltam, akkor nem nagyon gondoltam rá, de most, ahogy elnézem, mintha nagyon is felkeltette volna az érdeklődésedet a dolog, szóval benne van a pakliban. De te hozod meg a döntést. Én mindenesetre biztos vagyok benne, hogy nagyszerűen fogjuk magunkat érezni. Igazi ünnepi hangulatot fogunk teremteni, és ha nem is akarod, én ettől függetlenül szívesen kóstolgatnálak egész végig, megállás nélkül.
Hű, tudom, hogy ebből mi lesz.
- Hát, én nem tudom, hogy megbánnám-e – mondtam végül. – Nem tartom magam apácának, de egy kurvának sem.
Ismét kacagott.
- Valahogy egyiket sem feltételeztem rólad.
Én is elmosolyodtam a beszélgetésünk alatt, és a pillanatnyi zavar elmosódott.
- Hm... majd meglátjuk mi lesz.
Nagyon elterelődött a téma Helena akciójáról, és egyáltalán arról, hogy most mit is csináljak. Rettegésben kellene élnem, mert bármikor bosszút állhat azért, amiért meglógtam? Hát tudjátok mit? Nem adom meg neki ezt az örömöt. Igenis jól fogom magam érezni, és ki fogom használni ezt a pár napot arra, hogy boldog leszek Sergióval, és teljesen feltöltődjek. Pár nap kell, mire folytatni tudom az edzéseket, ugyanis eléggé kimerültem, amiért majdnem meghaltam.
De nem most. Ismét próbáltam belefelejtkezni a csókjába, közben a mellkasán tapogattam az izmait. A hasa pontosan olyan volt, mint egy tábla csoki. Ahogy a csókunk kezdett elmélyülni, úgy egyre jobban megbátorodtam, és őt sem kellett noszogatni, utánozni kezdte a mozdulataimat. Ekkor értettem meg, hogy tőlem várja az irányítást, mert tudja, hogy teljesen tapasztalatlan vagyok ezen a téren, és nem szeretne engem sürgetni, így ő is csak a derekamat simogatta. Ezek gyengéd érintések voltak, és mégis tele szeretettel és minden elsöprő izgalommal. Pedig azt hiszem, ami után keresztülmentünk már, simán átvehetné az irányítást, de továbbra is meghagyta nekem.
De én úgy döntöttem, egyelőre csak ennyit hagyunk magunknak, és meglátjuk, mi sül ki a holnapból, ezért felkeltem az ágyról, majd felvettem az éjjeliszekrényre kikészített ruhákat. Szerencsére Sergio mindenre gondolt.
- Vissza kellene mennem. Veronica biztosan aggódik értem.
Sergio úgy nézett a szemeivel, mintha menten fel szeretne falni, de számított a reakciómra, és tudta, ma már nem fogjuk viszontlátni egymást, mert még neki is lesznek elintézni valói az elutazás előtt, és én is szerettem volna Veronicával beszélni, no és még többet aludni, mert továbbra is fáradtnak éreztem magam. Holnapra viszont szerettem volna minél jobban kipihent lenni, hiszen nagyon hosszú vakáció vár ránk, és ez lesz az első alkalom, hogy valakivel elmegyek pihenni. De jó is lesz majd.
- Rendben, akkor holnap kora este megkereslek.
Egy pillanat alatt ott termett mellettem, felkapta ő is magára a ruháit, habár a farmerjének a cipzárja megakadt egy bizonyos ponton, és jól esett, hogy miattam. Majd átkulcsolta a kezeimet, és kinyitotta nekünk az ajtót. Én csak értetlenül néztem rá.
- Felvállalnák a kapcsolatunkat?
Szentül meg voltam róla győződve, hogy ez meg sem fordult a fejében, és én már el is fogadtam magamban, hiszen tényleg csak egy új vámpír voltam, míg Sergio messze földön a legtekintélyesebb vámpír, és nem igen tudna velem dicsekedni, maximum a külsőm miatt. De nem volt nevem a vámpírok között, fogadok, egyikük sem tudná megmondani, hogy ki is vagyok, és valahogy úgy hittem, hogy a vámpíroknál sincs másképp, mint az embereknél, elvégre ott se házasodik össze egy király és egy szegény paraszt, mert a döntéseikben komoly üzleti tényező is áll.
- Hát persze. Én nem szégyellek, sőt! – Egy csókot nyomott a homlokomra, miközben gyorsan magához szorított még egyszer. – Fogadok, már így is elegen tudják, vagy nagyon hamar kiderülne, hála az extra hallásuknak. Különben sem szeretek titkolózni. Egy ilyen szépséget nem is tudnék az ágyam alá söpörni. Egyébként ne is csodálkozz azon sem, ha azt hiszik, hogy már többször is lefeküdtünk egymással. Emlékszel, ezt még a védelmed érdekében mondtam?
Játékosan oldalba böktem, majd kisétáltunk közösen. Igyekeztem nem tudomást venni senkiről, mert csak élvezni szerettem volna a boldogságot, de nehéz volt ezt teljesíteni, mert éreztem magamon, ahogy mindenki bámul, és halkan sugdolózni kezdenek. Elsősorban az emberek buktam meg ezen a teszten, hiszen a vámpírok kitűnően meghallják a csendesebb beszélgetést is, így tudomást szereztem arról, hogy többek szerint nem érdemlem meg Sergiot, mert majd úgy is el fog hagyni, mert én is csak egy kaland vagyok neki.
Sergio sosem volt az az ember, aki eltűrte, hogy kibeszéljék a háta mögött, így szúrós pillantásokat kezdett kiosztogatni a sugdolózók felé, akik menten vagy visszamentek a lakosztályukba, vagy folytatták a dolgukat tovább, mintha mi sem történt volna, és mi is folytattuk az utunkat a szobám felé.
- Sajnos az ilyen pletykafészkek elkerülhetetlenek – mondta, amikor már odaértünk.
Sóhajtottam egyet. Még ennél rosszabbal is meg kell majd birkóznunk érzésem szerint, és készen kell állni rá. Nem mehet emiatt tönkre a kapcsolatunk, hiszen akkor csak annyi derülne ki rólunk, hogy nem egymásnak valók voltunk, hogy nem voltunk képesek megbirkózni az első kisebb akadállyal, hogy nem álltunk ki egymásért, és még sorolhatnám.
- Tudom.
- Zavarnak?
Értelmetlen dolognak tartottam, hogy hazudjak neki, hiszen rám volt írva a válasz. Ahogy hirtelen feszült lettem a sok ember és vámpír láttán, akik minket bámultak, mindent elárul rólam.
- Egy kicsit.
Jobban magához szorított, már ha ez lehetséges volt egyáltalán, és erősen megcsókolt. Ejha, de még milyen szédületes csók volt ez. És ennek is bőven voltak szemtanúi. Remélem, elhitték, hogy ilyen csókot csak olyan kaphat Sergiótól, akik tényleg meghódították már a szívét, és az momentán csak egyedül voltam.
- Engem nem. És tudod mért nem? Mert fogalmuk sincs róla, hogy milyen jól érezzük magunkat egymással, hogy mit is érzünk a másik iránt, és hogy mennyire is szeretlek.
Ó, hát ez így már mindjárt jobban hangzott, és igaza is volt. Az emberek leginkább csak irigyek, mert nekik sosem lesz lehetőségük összejönni Sergióval, pedig fogadni mernék a lányok fele minimum miatta van itt. De hát én már lefoglaltam, és teljesen biztos voltam benne, hogy mostantól egy nagyon hosszú ideig csak az enyém lesz.
Még utoljára megöleltem, majd elváltunk egymástól. Valahogy nem lepett meg, amiért a szobában Veronica már széles mosollyal fogadott engem, ahogy az ágyán heverészett, és az újságját olvasta. Amint meglátott, letette az éjjeli szekrényére, majd mondanom sem kell, belekezdett a maga kis szónoklatába, de hát nem tudtam mit letagadni. A hallottak önmagukért beszéltek, ugyanis azt sem feltételeztem róla, hogy majd befogja a fülét, és tőlem akarja hallani a részleteket.
- Na jó, mondd azt, hogy már káprázik a fülem, és az előbb nem a mesterünk vallott neked szerelmet, mert ezt egyszerűen képtelen vagyok elhinni. Mármint ne érts félre, nem irigylem tőled, de nem te mondtad éppenséggel, hogy ki nem állhatod a vámpírokat? Gondolom, akkor randizni se szeretnél velük, pláne nem a teremtőddel.
Lehuppantam a saját ágyamra, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve párnacsatát vezényeltem, így hozzávágtam a kispárnámat, amit aztán követett a nagy is. Nem tudom, mi bújt belém, egyszerűen örültem már annak is, hogy itt bent lehetek, nem pedig eltemetve valahol a föld alatt.
Veronica pillanat alatt visszavágott, aminek az lett a következménye, hogy fél perc múlva már az egész szoba tele volt pihékkel, ahogy az egész párnát tönkretettük, és kiszóródtak belőle a tollak.
- Na jó, és most kibohóckodtuk magunkat, mesélj!
Megfogtam a párna maradékát, és hanyatt feküdtem az ágyamon.
- Összejöttünk. Járunk.
Meresztgette a szemét.
- Erre már magamtól is rájöttem, de köszönöm a megerősítést. Részleteket akarok.
- Miféle részleteket? Hogy úgy csókol, mint egy isten és hogy holnap elmegyünk pár napra vakációzni.
Odaült az én ágyam mellé, majd felrántott engem, és szorosan megölelt. Ha ember lettem volna, a csontjaim már megadták volna magukat, így is már kicsit kényelmetlen volt a kirohanása. Elvégre nem is meséltem el neki olyan nagy csodát, csak éppen azt osztottam meg vele, amiért tökéletesen boldog lehetek.
- Tudtam, tudtam, tudtam, hogy egyszer majd megtalálod te is a hozzád illő lovagodat. Már izzott körülöttetek a levegő, de mégis hihetetlen, hogy pont Sergio az első vámpír az életedben. És mikor mentek? Hova mentek? Mit csináltok ott?
Sejtettem, hogy majd egyszerre próbál meg minden kérdést rám zúdítani, de míg más biztos idegesítőnek találta volna Veronica stílusát, addig én egyre jobban megkedveltem őt, elvégre mellette sosem lehet unatkozni, és tudom, hogy imád fecsegni és pletykálkodni, de a legbizalmasabb titkaimat úgy sem mondaná el senkinek sem, mert mostanában egyre inkább úgy éreztem, hogy igazi barátnők lettünk, habár Vicky helyét biztos nem fogja pótolni. Igaz, a két embert lehetetlen összehasonlítani, hiszen Veronica abszolút a nőiességet hirdette, míg Vicky szeretett elbújni a laza ruhák mögé, de annyi hasonlóság van mindkettejükben, hogy egyaránt cserfesek.
- Holnap est megyünk a meglepetéshelyre, így hát nem tudom. És fogalmam sincs, hogy majd mit csinálunk ott.
- Nos, ha már kettesben vagytok, akkor elég valószínű, hogy…
- Valószínű, de nem hinném, hogy olyan jó vagyok a vámpírok elcsábításában.
Veronicával már sok közös beszélgetésünk volt, így mondtam neki azt is, hogy mennyire tapasztalatlan vagyok, ha pasikról van szó. És bár az elején nehezen hitte el, de aztán látta, hogy milyen nehezen elegyedek szóba a férfiakkal, utána már készséggel elhitte. Viszont ő nem is titkolja, hogy rengeteg férfival gyűrte már össze a lepedőt. Volt köztük ember is és vámpír is, habár a komoly kapcsolatok terén neki is nagy hiányosságfai vannak, pedig mindig igyekezett, csak valahogy a szőke, eldobható nőt látják benne.
- Hát, Sergiohoz nekem sem volt még szerencsém, és ezek után már nem is lesz, de valamiért úgy érzem, hogy ő nem is az a kalandozós típus. Szerintem teljesen bejössz neki úgy, ahogy vagy. Nem kell aggódnod, jól meglesztek.
- Hm… biztosan.
Már nagyon vártam a holnapi napot. Komolyan még sosem voltam ennél boldogabb az elmúlt 22 évem alatt.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
