Másnap egészen délig nem vetett ki az ágy engem. Hosszú napot tudhattam magam mögött, sok mindenen mentem keresztül, és kellett a pihenés. Szerencsére már sokkal jobban éreztem magam a pihenésnek hála, és gyorsan visszamentem a szobámba. Ettem pár falatot, és ágyba bújtam. Kellett még a pihenés, hiszen nem egy nap alatt fogom mindezeket kiheverni, amiken most keresztülmentem, és ki tudja, mi vár még rám. Lehet, ez még csak a kezdet, bár én inkább a végben reménykedtem. Bár igazából eléggé felborult az eddig rendkívül unalmas életem, most mégis inkább visszavágytam a szürke hétköznapokba, ahol a legnagyobb problémám az volt, hogy mivel fogom elütni azt a temérdek szabadidőmet, nem pedig az, hogy mikor ölnek meg és ehhez hasonló apróságok.

A szobatársam még aludt, engem viszont eléggé aggasztott a közeledő randi, és most alkalmam nyílt ezen gondolkodni, illetve egy kicsit nyugtalankodni. Nem is csak a félelem miatt nem bírtam aludni, hanem viszont izgatottan is vártam, hogy választ kapjak néhány kérdésre, ami kijárt nekem, cserébe, amiért ennyi mindent elviseltem, és szerintem, még nem is viselkedtem olyan nagyon rosszul, a körülményekhez képest elég jól, hiszen más már biztosan kiakadt volna a helyemben. Bár nem nagyon volt ínyem, hogy egy vámpírral randizzak, de olykor az volt az érzésem, hogy Sergio nem is olyan félelmetes, mint amekkora ereje van. Vajon mennyire vagyok normális, hogy egyáltalán ilyesmire gondolni is merek? A tény az, hogy egyszer már kiszívta a véremet, és ki tudja, mit fog még velem művelni.

De furcsa érzésem volt vele kapcsolatban, és mint az már kiderült, a megérzéseim általában helyesek voltak, ugyanis mikor képzelődtem, hogy valaki folyton követ minket Vickyvel, akkor se tévedtem. Bár azt nem nagyon gondoltam, hogy ezek a valamik vámpírok lesznek, szóval nem feltétlenül kellene most bármiféle logikus magyarázatot keresnem. Ez egyszer rá voltam bízva a sorsra, és majd lesz, ami lesz.

Fel-alá járkáltam a szobában, ahogy a kérdések lassan sokasodtak bennem, csak éppen az a kérdés, hogy a láthatóan közömbös vámpír mennyire lesz jókedvében az este, és mennyit árul el nekem. Mindenesetre ki fogok szedni belőle néhány információt, az már biztos. Ha még esetleg valahogyan sikerülne őt levennem a lábáról, akkor talán arra is rávehetném, hogy engedjen engemet haza, mert nem érzem magam itt jól. De fogalmam sem volt arról, hogy is lehet egy vámpírt elcsábítani. Még egy férfit se tudtam, szóval tényleg nevetséges volt ez az eszmefuttatás.

- Aj, téged már ilyen korán ki szokott dobni az ágy? – morgolódott Veronica, ahogy a szemeit dörzsölgette.

Azt hiszem, nekem sikerült őt felébreszteni, de valahogy nem tudtam bűnbánatot tanúsítani, inkább egyből a tárgyra tértem. Már így is alig vártam, hogy valakinek elmondhassam, mert rossz volt tanácstalanul őrlődni ezzel a titokkal, vagy legalábbis ami titoknak tűnt, mert nem hinném, hogy Sergio elbüszkélkedett volna bárkinek a vámpírok közül.

A vámpíroknak volt egy afféle kasztrendszerük, mint anno az embereknél. Ezt már nagyon hamar megtanultam, és ennek a tetején Sergio állt. Nos, az emberek pedig a legalján. Még a legrosszabb, legocsmányabb vámpírokat is többre becsülték a mi fajtánknál. Szerintem ennek az oka az irigység lehetett, hiszen mi még éltünk, ők már nem, és kénytelenek elbújni, nehogy felfedjék a létüket.

- Randim lesz az elrablómmal.

Először rám nézett, mintha nem fogta fel, amit mondtam neki, majd hirtelen elkerekedtek a szemei. Hát igen, Veronica nagyon sokra tartotta a Sergiot, valószínűleg bármit megadna, ha ő is hasonló helyzetbe kerülne, mint én, és ez esetben szívesen cseréltem volna vele, hiszen inkább eltöltöttem volna egy egész estét sok vámpír és ember között, mint egy vámpírral kettesben. Lehet, tényleg csak mi leszünk, nem lesznek szemtanúk, azt csinálhat velem, amit csak akar.

- Sergioval? Te most csak viccelsz

- Szerinted ezzel poénkodnék? – kérdeztem tőle aggályosan.

Felült az ágyon, és csak akkor láttam, hogy több helyen is ki volt szívva a nyaka. Inkább nem akartam tudni, hogy mitől. Nem biztos, hogy az én erkölcsi tekintetemnek tetszett volna a válasz, mellesleg amúgy sem volt sok közöm hozzá, de valószínűleg egy nagyon görbe estét csaphatott egy vámpírral. Én a randim után semmiképpen nem szerettem volna így kinézni.

- Tudod, hogy én mióta szeretném, hogy észrevegyen? De eddig emberszámba se vett. Belőled már ivott is, megmentette az életedet, és most egyenesen randira hív. Nagyon irigykedem.

Pillanatra összezavaródtam, hiszen ha az ájulásra utalt, akkor Veronica volt az, aki megmentett. Nem kellett volna feltétlen Sergionak szólnia, hogy keressen meg engem, jó lett volna akár egy másik ember is.

- De nem mentette meg az életemet! –ellenkeztem. Igaz, egyszer megkímélt egy ütéstől, amit majdnem kaptam egy vámpírtól, de ez nem jelent egyet az életmentéssel, másrészt viszont ezt a részletet eddig el sem árultam Veronicának.

Mosoly ült ki az arcára.

- Ó, dehogynem. Mégis hogy nem fagytál halálra múlt éjjel?

Tényleg nem sikerült összeillesztenem most már a mozaik darabkákat, most már sejtésem sem volt, de valami azt súgta, hogy ezek szerint Sergio valamit kihagyott, vagy nem teljesen a teljes igazságot mesélte el nekem.

- Sergio azt mondta, hogy te szóltál neki, mert már rég nem jöttem vissza.

Nevetés tört ki belőle, amit nem igazán értettem, de legalább elszállt a bosszúsága, amiért felriasztottam, és hát az egyikünk végre jól érezte magát, míg én már teljesen görcsöltem. Jelenleg nem is nagyon voltam képes az ilyen kirakójátékokra koncentrálni, szerettem volna már megérni a reggelt. Istenem, hogy utáltam én még évekkel ezelőtt, mikor iskola közben már pirkadat volt. Mindig akkor kellett kelnem, és iskolába mennem. Most mégis ezeket a napsugarakat vártam a legjobban, mert akkor fog az összes vámpír nyugovóra térni.

- Ó, drágám, Sergio egy igazi gavallér. Nem, nem én szóltam neki. Fordítva történt. Ő kért meg, hogy kísérjem ki, mert szerinte te már rég elájultál. Ezt nagyjából szó szerint idéztem. És hát igaza volt, ott feküdtél a hóban magatehetetlenül, Sergio segített életet lehelni beléd. Szóval hiába kente rám, nagyon is ő tehet még arról, hogy nem a túlvilágra utaztál kihűlés miatt. Szerintem ez egy nagyon aranyos gesztus volt tőle, nem kellene félned, egy ujjal sem fog hozzád nyúlni, már ha természetesen nem akarod te is.

Hát ez alaposan meglepett. Nem értem, hogy mért kellett eltitkolnia előttem, hogy megmentette az életemet, mert ezt már tényleg annak nevezhetjük, mert egyetlen másik személynek sem jutottam volna eszébe időben, és a kihűlt hullatestemmel már semmit sem tudtak volna kezdeni. És hiába is gondolkodtam, semmi értelmes nem jutott az eszembe, olyan furcsán viselkedik velem szemben. Olyan, mintha két lelke lenne egy testben, de mint tudjuk, a vámpíroknak nincs is lelkük, nem éreznek semmit, de ez akkor is különös. Egyszer már bántott, ivott a véremből, viszont mégis megmentette az életemet. Az egyetlen magyarázat csak az volt, hogy nagyon ízlettem neki. Egy ember is, ha nagyon szereti a spagettit, sok mindent képes érte megtenni, és nem szívesen mondana le róla, ha nem muszáj. Valahogy így lehet ez a vámpíroknál is, nem minden vér lehet egyforma, és úgy látszik, az enyém tetszik neki.

- Szóval randizol a mesterrel? – zökkentett ki a gondolatomból.

- Mitől lenne ő mester?

Ha már tényleg találkoznom kell vele, akkor legalább azt tudjam meg, mért is kellene őt jobban tisztelnem, mint a többi vérszopót, habár biztos voltam benne, nem tudok olyat hallani, ami miatt egy kicsit is tekintélyesebbnek gondolnám a többiektől. Legfeljebb még gyanúsabb lenne, hogy velem akar találkozni.

- Vámpírok közt is túl erőssé teszik őt a képességei, az ereje. Éppen ezért, mert gyakorlatilag legyőzhetetlen, sebezhetetlen, ezért a többiek felnéznek rá, engedelmeskednek neki. Ezzel a tisztelettel pedig kivívta magának a mesteri címet. Nem mellesleg Detroit összes vámpírja a szolgája, mindenki köteles engedelmeskedni neki, még ha az élete is forog kockán. Ő az egyik legidősebb vámpír Detroitban, vannak ugyan idősebbek is nála, de azok fele ilyen erősek sem. Az, hogy hogyan lehet egyik vámpír erősebb a másiknál, azt nem tudom pontosan, de úgy hallottam, hogy valami képesség alapján dől el.

- Ejha! – csak ennyit sikerült kiböknöm, és cseppet sem lettem boldog, hogy egy extra erős vámpírral kell majd találkoznom, akinek ki tudja, milyen készsége van a fizikai fölényén kívül. Remélem, olyan helyre visz, ahol nagy lesz a tömeg, de mégis megbeszélhetjük a kérdéseimet. Bár fogalmam sincs, hogy hova is vihet, abszolúte semmi. Étterem kizárva, elvégre ő elég különleges étrenden él. Mozi úgy szintén, mert aligha érdekelné egy vámpírt egy csöpögős film. Más lehetőséget meg nem nagyon tudok elképzelni télen, ebben a fagyban.

Veronica azonban cseppet sem ezen aggódott, hanem sokkal jelentéktelenebb dolgokon.

- Akkor most azonnal nekiállnunk téged előkészíteni. Nagyon jól kell kinézned.

Komolyan úgy zsongott, mintha nem is engem hívott volna el egy találkára, hanem Veronicát. Én szívesen áldásomat adtam volna a kapcsolatukra.

Mielőtt tiltakozhattam volna, hogy eszemben sem volt radikálisan megváltoztatni a külsőmet, már a fürdőszobába rohant pár flakonért, majd visszaérve odaállított a sminkes asztalához. Hosszú percekig munkálkodott rajtam, amik igazából óráknak tűntek, mert eléggé unalmasnak találtam. Előbb a hajamat készítette el, amivel csak annyit csinált, hogy a göndör fürjeimet egy kis hajformázóval szabályosabbá tette, majd jó hosszú ideig elidőzött a sminkemen. Háttal állított a tükörnek, hogy ne lessek, de elég nagy kétségeim voltak a végeredményt illetően, de Veronica nagy elánnal dolgozott tovább. El se hittem, hogy mindezt egy vámpír kedvéért, de aztán úgy okoskodtam, hogy majd így könnyebb lesz elcsavarnom a fejét, talán könnyebben megnyílik majd nekem. Csak nehogy tényleg sikerüljön őt elcsábítanom.

Tényleg sosem adatott meg nekem, hogy olyan luxust megengedjek, mint hogy egy fodrász elkészítse a hajamat, vagy akár bármiféle sminket is megvegyek, de most így belegondolva, ez hiányzott a legkevésbé az életemből. Az egyetlen fontos dolognak azt tartottam, hogy a bőröm szép legyen, de szerencsére igen jó géneket örököltem elsősorban anyám részéről, így mindenféle kence nélkül is selymes volt. Anyám vágta a hajamat is, mert elmenni egy fodrászhoz óriási költségbe került volna, amit sosem tudtunk megfinanszírozni, de anyám is éppen elég sokáig elidőzött rajtam, egy fodrászszalonban egészen biztosan nem bírtam volna ki, ezért voltam most is ennyire türelmetlen.

- Végeztünk. És tá dám! Na hogy tetszik?

Egy ideig csak szótlanul bámultam magam, semmi értelmeset nem voltam képes kinyögni. Az arcomat alapozóval hintette be, ezzel eltűnt a pár kósza szeplőm is, ami itt-ott éktelenkedett a bőrömön a szemem alatt. Kis arcpirosítót is használt, de csak nagyon kis mértékben, a hideg így is eléggé csípni fogja az arcom, gyakorlatilag még ennél is vörösebb lesz a képem. A számat rózsaszín szájfénnyel kente be, ami éppen, hogy kivehető volt. A szememet fekete szemceruzával húzta ki, a szemhéjamat barna, csillogós szemfestékkel festette be. A hajammal együtt a hatás egészen észbontó lett, még sosem éreztem ennyire jól magam a bőrömben, valahogy eddig mindig anyám árnyékában éltem, de most magamban is megláttam azt a szépséget, ami benne van. Most tényleg nagyon hasonlítottam rá, és ez nagyon boldoggá tett engem. Egy kis festék csodákra képes, én még sosem sminkeltem ki magam, de lehet, rá fogok szokni.

- Ez valahogy úgy néz ki, mintha el is szeretném csábítani a vámpírt – próbáltam elviccelni a dolgot, de görcsbe rándult a gyomrom erre a gondolatra.

Igen, szép voltam, de még sosem készültem neki egy fiú miatt, pláne nem egy vámpír miatt. Nem akartam a külsőmet rá fecsérelni, bár egy igazi emberrel találkoznék, akitől nem kellene egész áldott nap tartanom.

Veronica nevetett, szerencsére nem vette észre a változást a hangomban.

- De mint tudjuk, neked ez a lehetőség meg sem fordult a fejedben, mert egy igen jól nevelt kislány vagy, aki nem szívesen találkozik az agyaras hódolójával. Bár én szerintem, tudsz te igazán jó is lenni.

Gúnyolódott rajtam, pedig az igazat mondta, mármint a jó kislányos résszel, a többit inkább eljátszottam, hogy nem hallottam meg. Nem bírok más szemmel nézni egy olyan szörnyetegre, aki erőszakkal elválasztott a családomtól, és az igazság az, hogy ő gyakorlatilag halott, csak valami mutáció miatt ragadt a teste a földön, de a lelke minden bizonnyal már nem lakott benne. Szóval igazán sajnáltam, hogy életem első randiját rá kellett pazarolnom, mert egy igazi emberrel terveztem el. De talán, ha úgy fognám fel, mint valami kötelesség, amit meg kell tennem a saját életemért cserébe, akkor könnyebb lesz elviselnem, bár kétlem, hogy én ma megfelelő társaság leszek neki. Ahhoz túlságosan is feszült vagyok, nem hinném, hogy önfeledten képes leszek csevegni.

Végül a ruhaválasztással együtt úgy adódott, hogy alig sikerült este hétre elkészülnöm, eddig pedig aligha történt velem hasonló, hogy afféle női dolgok miatt lennék késésben. Veronica próbált engem minél kevesebb ruhára rábeszélni, de ami esetleg neki jól állna, az egyáltalán nem biztos, hogy az én stílusom is, ezért én próbáltam feljebb vinni a ruhák hosszát és számát, és nagy nehezen sikerült is találnunk egy köztes megoldást. Egy térdig érő, kissé fodros, fekete szoknyában állapodtunk meg, és egy ujjatlan, khaki felsőben. A cipőm egy magas sarkú csizma lett, amiben eléggé ringyónak éreztem magam, de nem bírtam lebeszélni Veronicát róla, mivel ragaszkodott hozzá. Ő miniszoknyát szeretett volna rám adni, és mivel ezt nem sikerült, így a csizmát viselnem kellett cserébe. Ez nem volt az én ízlésvilágom, de ő meg volt róla győződve, hogy a vámpírok imádták, ha az emberek igyekeztek mindent kidobni, amijük csak volt. Az a legkevésbé se zavarta volna őket, ha én kényelmetlenül érzem magam, már pedig így volt.

- Tényleg ne aggódj, nem olyan rosszak ők! Hamar meg fogod tanulni, miben mások, mint az emberek. Cseppet sem rosszabbak nálunk, és ne feledd: ha elnyered a tetszésüket, befogadhatnak magad közé, és örökké élhetsz.

Mindenki ezzel jött: az örök élettel. A legtöbb ember azért volt itt, azért szolgálta a vámpírokat, hogy cserébe elnyerjék ezt az adományt, ami szerintem inkább csapás volt. Egy örökkévalóságon át létezni? Nem, nekem semmi bajom volt a természet rendjével, miszerint megszületünk, és mikor eljön az ideje, meghalunk. Hogyne vágytam volna én is a halhatatlanságra ötéves koromban, amikor a halál egy félelmetes, sötét dolognak tűnt, de már rég megtanultam, hogy amint kilépünk ebből a világból, akkor már semmi sem fáj, csak béke vár ránk. Abban nem foglalnék állást, létezik-e a Mennyország vagy sem, esetleg szellemként maradunk a Földön, mert nem volt még csak sejtésem sem. Mindenesetre nem féltem meghalni, bár egyelőre még nem igen szerettem volna, ami az én koromban érthető. Még csak most kezdődne el igazán az élete. Szóval engem igazán nem vonzott ez a lehetőség, mert egy idő után mindenki elunná az életet. Élő példa volt rá Sergio, aki olyan életuntnak tűnt mindig.

- Inkább meghalnék emberként, minthogy valami természetellenes lénnyé váljak.

Tudtam, hogy Veronicának ez volt az élete álma, ás imádta a vámpírokat is, éppen ezért nem szerettem ebbe a témába mélyebben belefolyni, mert biztosan összekaptunk volna ezen. Egyszerűen nem egyeztek a nézeteink, ilyen egyszerű.

- Én csak azt szerettem volna mondani, hogy ne félj! A vámpírok ezt is megérzik rajtad, és olyankor cseppet sem vagy vonzó.

- Hát, köszi! – morogtam durván, majd elindultam, mert már csak úgy győzhetem le a félelmeimet, ha szembenézek velük.

Sergio már várt rám a folyosó végén, és ő maga is fantasztikusan nézett ki, már ha lehet egy vámpírra ilyet mondani. Már pedig nagyon úgy néz ki, hogy lehet. Tisztára feketébe öltözött a változatosság kedvéért. Az ingje, a nadrágja, a cipője, de tökéletesen kiemelte a sápadt bőrét, talán ezért is preferálta mindig ezt a színt. A hajával látszólagosan semmit sem csinált, de mikor odaértem, sokkal selymesebbnek és szebbnek tűnt, mint előtte, pedig eddig sem volt vele gondom, talán most egy kicsit alaposabban átfésülte, amitől kevésbé tűnt göndörnek.

Mosolygott, ahogy közeledett felém, és az ő mosolya volt a legszebb a telt ajkaival, amit valaha is láttam.

Jó ég, egy vámpírt vettem szemügyre női szemmel! Ennek nagyon nem lesz jó vége, így hát a földet kezdtem pásztázni helyette.

Végül megálltam előtte olyan jó háromlépésnyire, mire ő olyan alapossággal és közönnyel a szemében nézett végig, hogy reszketés futott végig rajtam.

- Fantasztikusan nézel ki! – mondta végül a szemembe nézve.

Nem tudtam, hogy komolyan gondolja-e. Bár, ha nem vagyok az esete, akkor mért hívott el randira? Azt mondjuk előre sejtettem, hogy nem egy romantikus estét akar velem eltölteni, hanem valamilyen hátsó szándékai lehetnek, de igyekeztem nem kombinálni. Még kész vésztervem sem volt, bár nem is nagyon lennék képes legyőzni a világ egyik legerősebb vámpírját. Még a magam korú gyengébb fiúkat se tudnám legyőzni, hogy őszinte legyek magamhoz. De ha ma este történik is valami, akkor teljesen ki leszek szolgáltatva az erejének, ami érthető módon nem villanyozta fel a kedvemet, ennek ellenére próbáltam természetes és udvarias maradni, és Veronica tanácsa miatt igyekeztem elrejteni az aggodalmamat.

- Ö… köszi. Te is.

Azt már előre éreztem, hogy nem leszek képes elengedni magam a társaságában, és ennek több oka is volt. Egyrészt ő akkor is egy gyilkos, ha úgy néz ki, mint egy félisten, másrészt ez az első randin, és nem volt fiú ismerősöm se nagyon, ergo fogalmam sincs, hogyan kell bánni a pasikkal. És minél görcsösebben próbálok ellazulni, annál tragikusabb lesz a végeredmény, de legalább még idáig sem harapófogóval kellett a válaszokat kiszednie belőlem.

Előreengedett a lépcsőnél, bár ez a gesztusa ezúttal nem nyűgözött le. Ott botladoztam előtte a hatalmas sarkokban, amelyek olyan idegennek tűntek a számomra, míg ő bátran kinevethetett volna a hátam mögött, amiért annak ellenére húztam fel tíz centis sarkú cipőt, hogy járni tudnék bennük. És ami ennél is jobban aggasztott, hogy hátulról nem láttam őt, bármikor rám támadhatott volna, és én védtelen lennék. De talán nem ilyen sunyin akarna bántani, hiszen ezt szemtől-szembe is megtehetné velem. De jó, még a végén felbátorodom!

A hallban végül megálltam, és hátra sandítottam rá. Zavart, amiért a legnagyobb csendben követett engem, még a cipők kopogását sem lehetett hallani.

- Hova is megyünk? – kérdeztem, mikor rám segített egy fekete, vastag kabátot, kint ugyanis még mindig tombolt az ítéletidő.

Hogy őszinte legyek, semmi kedvem nem volt kitenni a lábamat ilyen időben, de ez aligha hatotta volna meg a vámpírt. Ő ugyan nem érzi a hideget, de én sajnos nagyon is.

- Az Ontario tóra. Egy luxushajón lesz buli, ahova hivatalosak vagyunk mind a ketten, úgyhogy igyekezz jól érezni magadat!

Hát ez az aztán a meglepetés! Nem nagyon jutott eszembe semmilyen lehetőség erre a bizonyos randira, ez meg aztán végképp nem. Egy vámpír luxushajóra visz. Ejha! Ilyenről még a legnagyobb fantáziával rendelkező írók sem írtak volna, annyira furcsának és viszonylag átlagosnak tűnt.

Vajon mit tervezhetett a partin azon a hajón? Belelök a jéghideg vízbe, hogy ott fagyjak agyon? Vagy mi más céllal vinne el engem egy egész társaságba? Valahogy azt éreztem, hogy ezt nem nagyon kellene előtte fixíroznom, úgyhogy csak magamban elmélkedtem, habár lehet, ismét valami meglepetést fog nekem okozni.

Ezúttal egy ezüst Mercedesszel mentünk, és ő vezetett a havas úton. Bármilyen meglepő, még a sebességkorlátozást is betartotta, méghozzá hajszálpontosan. Egy gyilkos, de ilyen kicsiken fent tud akadni, bár abban szinte biztos voltam, hogy nincs is neki jogosítványa, hiszen a vámpíroknak annyi mindenük fejlett, hogy nem kellett nekik több hónapos tanfolyam arra, hogy vezetni tanuljanak. Nyílván, sokkal gyorsabban is tudott volna hajtani annak ellenére, hogy az utak csaknem teljesen használhatatlanok voltak, de talán elővigyázatos volt, nehogy egy rendőr kiszúrja, hiszen milyen dokumentummal igazolta volna magát? Mit mondott volna? Hogy egy több száz éves vámpír? Bár az is lehetséges, ha mégis összetűzésbe keveredne a törvénnyel, akkor simán lelépne a tett helyszínéről, elvégre gyalog sokkal gyorsabban tud utazni, most is csak az én kedvemért vette elő a járgányát, mert aligha szerettem volna a hátán utazni.

- Mért is hívtál el erre a… randira? – kezdett nagyon nyomasztani a csend, ezért igyekeztem megtörni, habár eléggé rossznak bizonyultam az új témák kitalálásával, mert nem is igazán gondoltam át, mivel lehetne egy vámpírral beszélgetni? Esetleg arról, hogy hova megy majd nyáron nyaralni? Szokott-e napozni? Mit csinál szabadidejében? Mi a kedvenc étele? Ezek mind teljesen abszurd kérdések voltak, és a válaszokra sem lettem volna kíváncsi.

Egy kicsit meglepett az agresszív válaszával, pontosabban, amit tett konkrét válasz helyett. A kormány egy nagyot reccsent ugyanis, ahogy az öklével megszorította. Nem értettem, mért dühítettem ennyire fel, hiszen csak volt jogom tudni.

Nem válaszolt, mire felsóhajtottam. De valahogy ezt akkor sem éreztem tisztességesnek, ezért megint kezdett kinyílni a csipám. A fene nagy büszkeségem fog egyszer még visszaütni, mert nem bírtam ki, hogy ne az enyém legyen az utolsó szó.

- Valaki mással kellett volna megejtenem az első randimat, aki hajlandó lenne válaszolni a kérdéseimre.

Erre elmosolyodott.

-18 éves, szép lány vagy, és azt akarod velem bemeséltetni, hogy ez idáig egy hódolóddal sem ismerkedtél meg? Ez meg hogy lehet? – Alig bírta palástolni a döbbenetét, bár szerintem semmi különleges nem volt benne.

Ellenben én teljesen meg voltam győződve arról, hogy ő meg legalább kettesével falta a nőket, hiszen tipikusan az a spanyol szívtipró kinézete volt, leszámítva a sápadt bőrét, ami kifakult a vámpírrá válás következtében. És nem igazán csíptem az ilyeneket, mert mindig is abban hittem, hogyha lesz majd valakim, azzal komolyan fogom tervezni, nemcsak egy-két hét, azután, meg viszlát. Sergio meg nem úgy nézett ki, mint aki annyira beleugrana egy komoly kapcsolatba, és ez is oka volt annak, hogy egy kicsit tartottam tőle. Ha már vámpír, akkor legalább legyen hűséges, bár nem volt jogom ítélkezni felette, még nem is ismertem.

- Nem, a szüleim elég rigolyásak voltak – kezdett megeredni a nyelvem, csak sajnos elég rossz embernek adtam ki a személyes információimat, ezért gyorsan szerettem volna témát váltani. – Tulajdonképpen hány éves is vagy?

Vett egy nagy levegőt, majd behunyta a szemét. Most először láttam őt lélegezni, vagy eddig nem vettem észre. Nem volt ezek szerint az élőholtaknak szüksége rá, de valahogy ez már nem is tudott engem meglepni. Igazából ezt már túl sok helyen olvastam, és talán fel is voltam rá készülve. Elvégre vannak ennél rettenetesebb dolgok is, amik miatt félnem kellett, minthogy hányszor vesz levegőt egy nap alatt.

Ez sem igazán az a téma volt, amiről beszélni szeretett volna, de láthatóan mégis jobban tetszett neki, mint az előző, mert erre legalább hajlandó volt válaszolni. Nem akartam annyira belekutakodni a magánéletébe, hiszen kettőnk közül én azért még tiszteletben tartottam a privát szférát, de ha már ide be vagyunk zárva ebbe az utastérbe, míg odaérünk a tópartra, akkor üssük el valahogy az időt.

- Arra vagy kíváncsi, hogy hány éves voltam, amikor meghaltam? Vagy, hogy mennyi ideje vagyok vámpír?

- Mindkettőre – vágtam rá azonnal. – Hogyan is lettél vámpír?

Hirtelen elfeledkeztem a félelmemről, nagyon kíváncsivá tett a története. Elvégre, ha már a mellettem ülő férfi vámpír, akkor had tudjak meg tőle többet, hiszen az ember nem mindennap találkozik vámpírral, sem az élettörténetével, de nekem mondjuk nem is hiányzott annyira.

Sóhajtott egyet, mielőtt bármit is mondott volna. Már előre sejtettem, hogy ez a történet fájdalmas lesz, még ha a legrosszabb részleteket ki is hagyja belőle.

- Hóhérként dolgoztam az 1300-as években, amikor az egyetlen ítélet a kivégzés volt. Néha kínzásokat is végig kellett vezetnem. Egyszer összeismerkedtem egy fiatal, szép hölggyel, aki lerántotta magáról a leplet, hogy vámpír. Mivel szerettem, biztosítottam neki, hogy ehet az elítéltekből a kivégzésük előtt, hiszen azoknak már úgy is mindegy volt. Annyira vakon szerettem, hogy bele se gondoltam igazából, hogy mi, és nem is érdekelt, amikor vért ivott, még ha néha a sajátomat is. Teltek-múltak a hónapok, viszonylag remekül elvoltunk, egyszer azonban elkapott az akkor halálos betegség, a tüdőbaj. Haldoklottam, mikor felajánlotta, hogy vámpírrá változtat, és én vonakodva ugyan, de elfogadtam. Ez történt 1250-ben, amikor kereken harminc éves voltam. Nem akartam meghalni, de vámpír se szerettem volna lenni, de mégis az élet mellett döntöttem, még ha ez nem is pontosan olyan, mint ahogy azt elképzeltem, mint ahogy éltem odáig.

Meglepett, ahogy így őszintén és bő szavúan kitárulkozott előttem, hiszen eddig leginkább félmondatokban válaszolt nekem, illetve csak olyankor beszélt, amikor a hátam közepére sem kívántam. És az is eléggé meghökkentett, hogy kivégzéseket vezényelt, talán nem véletlenül lett az a sorsa, hogy vámpírrá változott. Gyilkosból továbbra is gyilkos maradt, de ugyanakkor valahol sajnáltam is, hiszen nem magának akarta ezt a sorsot, csak vakon szerelmes volt.

Vajon én is képes lennék valaha egy ilyen buta döntést meghozni, mert annyira belezúgok valakibe? Valószínűleg nincs az a betegség és az a férfi, aki miatt az örök életet választanám. Az olyan életet, ami valójában nem is élet, csak inkább csak valami létezésféle.

- És most mi van a lánnyal?

- Miután vámpír lettem, rájöttem, hogy a vérünk gyógyít. Elég lett volna, ha csak megitatja velem a vére egy kis részét, és nekem semmi bajom nem lett volna. E helyett átváltoztatott, pedig ha lett volna választásom, akkor ember maradtam volna.

Elképzeltem, ahogy én is élet és halál közt lebegek, és lehetőségem van e között választani. Én nem hinném, hogy bármi áron vámpír lettem volna, inkább meghaltam volna, de Sergionak így sokkal fájdalmasabb lehetett, hogy becsapta az a nő. Én mindenesetre biztosan nem szabadultam volna meg a lelkemtől, cserébe az örök életért. Eleve azzal is gondom volt, hogy sosem mehettem volna ki a napfényre, ami azért számomra elég alapvető. Imádtam nyáron kint sütkérezni, és erről sosem mondanék le.

- Utálsz vámpír lenni?

Én utálnám, az már egyszer biztos, de Sergio nem tűnt úgy.

-Nem feltétlenül, de már mindent láttam és tapasztaltam a világból, és kezdek nagyon unatkozni.

Ebben nem tudtam vele vitára szállni, fogalmam sem volt arról, hogy milyen évszázadokon keresztül élni, hiszen én még csak a töredékét éltem meg, és valószínűleg mikor meghalok majd, ő még akkor is éppen ilyen fiatal lesz. Milyen lehet megragadni abban az életkorban, amikor valaki vámpírrá változik. Örökre huszonkettő maradni? Szerintem félelmetes és egyben tragédia. Én várok arra, hogy majd egyszer harminc és negyven is leszek, bár akkor már kétség kívül lassan öregedni fogok, de még mindig ez a normális, minthogy akár több ezer vagy millió évig is a Földön maradni, már ameddig egy vámpír elél.

- Hány éves a legöregebb vámpír?

-Látom, ma nagyon kíváncsi hangulatodban vagy – jegyezte meg mosolyogva.

Ha mindenki tudná, hogy a vámpírok léteznek, akkor már közbeszéd tárgyai lennének, és nem jellemezné őket az a rengeteg mitikus rejtély. Én azok közé tartoztam, akik már tudnak róluk, és érdekelt egy kis háttérinfó.

– Nem tudom. Mi nem halunk meg természetes halállal, de ahogy egyre idősebbek leszünk, úgy egyre több ellenségeink lesznek, ezért senki sem él el a világvégeztéig. Én a legidősebb vámpírt, akit ismerek, az nagyjából százezer éves. Félelmetes ereje van, simán uralhatná az egész Földet, ha nagyravágyó lenne, de igazság szerint, ahogy egyre korosabb lesz egy vámpír, úgy csökken a hatalmi vágya.

Jó ég, mit lehet százezer éven át tenni? Én egészen biztosan nem bírnám ki olyan sokáig, hiszen azalatt mindent megtapasztalnék, ami csak létezik. De még ehhez sem kell ennyi idő. Nagyjából olyan 90 évet szeretnék élni, az is bőven elég lesz ahhoz, hogy egy igazán szép élettel a hátam mögött távozzak az élők sorából.

Egy ideig elrágódtam ezen a kérdésen.

-Elfogytak a kérdéseid? – nézett rám, miután magamban méláztam tovább.

Valóban nem voltam már beszédes kedvemben, illetve nem igazán tudtam, hogy mit kellene még mondanom vagy kérdeznem, hiszen ezzel még mindig nem lettem okosabb a fajtájáról, de nem is akartam profi lenni.

–Mondjuk ahhoz képest, hogy tíz perce még rettegtél tőlem, mostanra teljesen nyugodtan tűnsz.

- Honnan veszed, hogy rettegtem?

Lassan elmosolyodott.

- Mint már gondolom, azt tudod, a vámpíroknak rengeteg extra képességük van. Gyorsabbak vagyunk, jobb a látásunk, a hallásunk, erősebbek vagyunk. És a szaglásunkkal mindenre rájövünk. Kérlek szépen, te pár perce még bűzlöttél a félelemtől. Mostanra valamit enyhült, de ha nem tévedek, ettől az új információtól megint csak kezded kényelmetlenül érezni, de nem kell aggódnod. Nem vagy más, mint a többi ember, akik tudnak a létezésünkről, és nem a fennhatóságunk alá tartóznak.

Próbáltam nem mutatni, hogy ez engem mennyire megrázott, mégis sikerült ismét beletrafálnia. Gyakorlatilag így mindenre rájöhet velem kapcsolatban, még arra is, hogy jelenleg milyen a kedvem. Ezen eléggé elbizonytalanodtam, és megint csak azt kívántam, hogy bár ne lennék vele itt. Hiszen ki szeretné, hogy az akaratán kívül megtudjanak mindent róla? Én biztosan nem, és már egyre jobban elegem volt ebből a helyzetből, és kaland ide vagy oda, nem akartam többet a vámpírok között maradni. Lehet, vannak olyan emberek, akik szívesen cserélnének velem, mert szeretnének még tovább élni, mint azt az emberi mivoltuk lehetővé teszi, de én nem voltam azok közül egy.

- Hát ez aztán nagyon remek! Most már sokkal jobban érzem magam –sóhajtottam, és ő is tudta, hogy ironikusan értem, mert jól szórakozott rajtam, amiért ennyire feszültté váltam.

- Nem hiszem el, hogy nem örülnél neki, ha egy vámpír felajánlaná neked, hogy átváltoztat. Mi taszít tőlünk?

Gondolkodás nélkül a fejéhez vágtam.

- Mert a ti létezésetek nem normális, mind gonoszak vagytok, és az emberek véréből éltek. Ez teljesen természetfölötti, és én magam szívesen maradtam volna abban a hitemben, hogy hozzád hasonló lények nem is léteznek.

Egy kicsit most ő rekesztette be a társalgást köztünk, de láttam rajta, hogy csak azon gondolkozik, hogy mért vetem meg őket ennyire. Szerintem az indokaim teljesen reálisak voltak, nem szerettem volna továbbra is egy vámpír mellett ülni, de nem volt választási lehetőségem.

- Mondod ezt te, amikor a ti világotok még inkább tele van agresszióval. Tudod, én magam megéltem a történelmet, így láttam jó néhány olyan háborút, ahol ártatlanok millió estek el vagy veszítették el a szeretteiket. Így hát bizonyos értelemben ti sem nagyon különböztök tőlünk.

Francba, ebben igaza volt, úgyhogy a megmaradt szalmaszálba kapaszkodtam.

- De az, hogy mi élünk, az teljesen normális, de ti viszont gyakorlatilag nem is éltek. Mármint nincsenek meg az emberekhez és az állatokhoz hasonló életfunkcióitok, csak vagytok. Ez azért még mindig elég bizarr. Leginkább ilyen szempontból olyanok vagytok, mint egy darab szikla. Csak vagytok.

Talán egy kicsit túlzás volt az összehasonlításom, de Sergiot nem zavarta. Talán mert részben igazam volt.

- Hát igen, ebben van valami – értett velem kivételesen egyet. – De érzésem szerint, semmit sem változtam a régi énemhez képest.

Szerencsére nem volt időm már továbbra is ezt a témát taglalni, ugyanis megérkeztünk a kikötőbe, ahol már állt egy hajó, körülötte és rajta rengeteg ember. A hajó elég nagynak tűnt, és tényleg luxus volt. Fogadok, minden rajta volt, ami szem-szájnak ingere. Ki volt világítva, és egy egész tömeg bontakozott ki előttünk. Nem akarok paranoiásnak tűnni, de mintha mind minket nézne. Persze, lehet, hogy csak feltűnt nekik, hogy megjelent Sergio, hiszen mégis csak ő volt a város nagykutyája.

- Ezek mind vámpírok? – súgtam még az autóban, mert nem igazán lett volna ínyemre, ha meghallanak engem.

- Igen – válaszolt kurtán, majd kiszállt a kocsiból. Még a kilincsért se nyúltam, amikor ott termett az én ajtómnál, és kívülről kisegített, de ezúttal már nem szólt hozzám többet. Nem értettem, mi volt ez a hirtelen hangulatváltozás, hiszen az előbb még viszonylag egész értelmesen elbeszélgettünk egy teljesen értelmetlen és paranormális témáról. Talán nem volt kedve ehhez az estéhez, de akkor már ketten voltunk.

Eligazítottam magamon a ruhámat, és igyekeztem megőrizni a hidegvéremet, bár úgy is mind meg fogják rajtam érezni, hogy tartok tőlük. Szerettem volna még Sergiot kifaggatni, hogy mégis minek hozott ennyi vámpír közé, amikor nagyon jól tudja, hogy félek tőlük. Még szerencse, hogy nem hittem el, hogy nincsenek hátsó szándékai, és komolyan egy romantikus helyre akar vinni, mert akkor nagyot csalódtam volna. Éppen ezért kihúztam magam, és igyekeztem magabiztosnak látszani, bár csak egyetlen szippantás, és mindenki tudja, milyen is a lelkiállapotom. Nem baj, a lényeg az, hogy éljem túl ezt az éjszakát, nappalra úgy sem maradhatnak ezen a hajón.

Elindultunk a hajóra, ahol a tömeg megnyílt Sergio előtt, így én és ő sorban állás nélkül mehettünk fel a sok fura tekintet között. Komolyan nem tudtam leolvasni, hogy mire is gondoltak, ahogy mindenki megbámult engem. Ha Sergio nem fogta volna meg gyengén a karomat, akkor lehet, már visszafele futnék. Igyekezett nem szorítani, ami igen komoly teljesítmény lehetett tőle, mert ő maga eléggé idegesnek tűnt. De jó, akkor már ketten voltunk. Azt már megszoktam, hogy ő mindenben elsőbbséget élvez, éppen ezért az sem számított nagy kunsztnak, hogy sorban állás nélkül felmehettünk, de ahogy mindenki egyre jobban vizslatott a szemeivel, az már igen. Ráadásul lehet, paranoiás vagyok, de nem igazán véltem felfedezni egyetlen barátságos tekintetet sem.

Fent egy nyitott részhez értünk, de mivel túl hideg volt, lementünk a fedélközbe, ahol egy nagy terembe toppantunk be, ami csak székekkel volt tele rakva, középen egy színpaddal és egy asztallal. Semmi dísz nem volt. Néhányan már a helyükön ültek, és nem bírták elfojtani az izgalmukat, mikor megláttak minket.

Sergio egyenesen odavezetett egy férfihoz, aki előtt meghajolt.

- Nagyuram, itt a lány!

A pasi nem lehetett idősebb Sergionál, már ami az emberi éveket illeti. Nagyon magas volt, erős alkatú. A tekintete olyan sötét volt, mint a feneketlen kút mélysége, inkább volt fekete a szeme, mint barna. A haja is fekete volt, nagyon rövidre vágva. Nem igazán volt az én esetem, vagy inkább az zavart benne is, hogy tudtam ő is egy szörnyeteg, ráadásul Sergio felett állhatott a ranglistán, a megszólításból ítélve. Hát, már első pillantásra sem volt szimpatikus, így viszont már abszolút nem.

A férfi érdeklődve vett szemügyre, egy furcsa, gonosz mosoly kíséretében. Muszáj volt felnéznem Sergiora, akinek pont sikerült elkapnom a pillantását. Lehet, már csak képzelődöm, de mintha rémült lett volna.

- Akkor kezdődjön a mulatság!

-Christopher! – vágott közbe Sergio, amint a hajó elindult, és a férfi a színpad fele tartott. –Mi van, ha meggondoltam magam?

A sötét szempár szinte lángra gyúlt Sergio fele, és még én is éreztem a haragját.

-Elfeledkeznél a feleségedről, a lányomról?

Nem érkezett felelet. Talán meg kellett volna kérdeznem, hogy miről is van szó, mert úgy éreztem, valami közöm lehet hozzá, de az az igazság, hogy féltem, bármennyire is nehéz ezt beismerni. Olyan mérgesnek tűnt a férfi, hogy haragjában talán engem is felpofozott volna. Már mondanom sem kell, milyen következményekkel járhatott volna a számomra ez.
A hajó útnak indult, és mindenki elfoglalta a helyét, csak mi álltunk a színpad előtt. Kezdett nagyon rossz előérzetem lenni, különösen, amikor a többi vámpír fele néztem, akiknek a szemében szintén haragot és tüzet véltem felfedezni, és ezzel együtt most már eszembe sem jutott titkolni a félelmemet.

Nem érdekelt, hogy ki hall, ki nem, a hangom hisztérikussá vált, hiszen kint voltunk a tó közepén egy halom vámpírral. Jesszusom, csak ezt éljem túl. Pontosabban ezt is.

- Mi folyik itt? – ráncigáltam meg Sergio ingjét, csak hogy még jobban magamra vonjam a figyelmét.

Szembe fordult velem, és a vállamra fektette a kezét. Már ő sem volt velem valami barátságos, egyre inkább éreztem, hogy szorítani kezd.

- Mért kellett Washingtonból elköltöznetek? – kérdezte teljesen váratlanul. – Mit mondott apátok?

Annyira meglepett a kérdése, hogy hirtelen válaszolni sem tudtam. Abszolút nem illett ide ez a kérdés, és arról sem volt tudomásom, hogy neki vannak információi a költözésünkkor. Jó, eddig is sok meglepő dologgal állt elő. De most mégis miért volt ez annyira különleges ügy? Hiszen, mások is jártak már így, mint mi, nekik még sem kellett beszámolniuk egy falka vámpír előtt.

- Apám cégje csődbe ment, és túl sok hitelt vett fel. Nem tudta őket visszafizetni, ezért menekülnünk kellett az uzsorások elől. Ezért költöztünk Chicago nyomornegyedébe. Féltett minket, hogy a rosszakarói rajtunk keresztül állnának bosszút.

Sergio megszorított a vállamnál, mire majdnem összegörnyedtem fájdalmamban. A tekintetében megbújt az a gonoszság, amitől mindig is féltem, hogy meg fog mutatkozni bennem. Most már láttam rajta, hogy valami miatt gyűlöl engem teljes szívéből. De mért? Nem volt erőm megkérdezni.

- Ezt mondta? – kiabált velem. – Akkor majd én elmondom most a teljes igazságot. Apád egy alávaló senki, aki még a halálra se lenne érdemes, olyan egy sunyi alak. Mikor te születtél, a vámpírfalkák még békében éltek egymás mellett, mindenki a maga városában, mindenki békében, és viszonylag mindenki betartotta a vámpírok törvényeit. Én voltam akkor Chicago hiteles és egyetlen főnöke, az összes ottani vámpír nekem dolgozott, és tudod mi történt egy napon? Jött egy sokkal gyengébb, sokkal alattomosabb vámpír, aki halandókat használt szolgáknak, köztük a te apádat. Ez tiltja a törvényünk, és nem is szúrtuk ki elsőre, csak mikor már túl késő volt. Ugyanis tudták jól, hogy engem nem tudnak legyőzni, mert túl erős vagyok, és csak úgy tudtak rajtam sebet ejteni, hogy megölték a feleségemet. A gyilkosa pedig a te apád volt. –a méreg csak úgy áradt egyenesen rám, miközben kétségbeesetten próbáltam kiszabadulni a kezei körül, teljesen sikertelenül. Éreztem, ahogy a csontok megroppannak a vállamban, eltörte őket. –A feleségem teljesen ártatlan volt, és mégis megölte. Aki a legfontosabb volt nekem. Ezután el kellett menekülnöm a városból, mert érzelmileg annyira legyengültem, hogy képtelen voltam harcolni. És tudod, most hogyan fogok bosszút állni apádon? Megölök szintén egy ártatlan személyt, és feladom a holttestét postán. Sajnálom, drágám, de te vagy a kiválasztott.

A levegőbe emelt, majd a földhöz csapott.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.